A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Célkörözési Osztálya derítette fel egy 19 éves férfi tartózkodási helyét, akit emberölés miatt kerestek a portugál hatóságok – tudatta közleményében a police.hu.
Mint kifejtették, a KR NNI Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Illegális Migráció Elleni Osztály munkatársainak a látókörébe került egy pakisztáni férfi, akivel kapcsolatban felmerült a gyanú, hogy elkövetője lehet egy portugáliai életellenes bűncselekménynek. A nyomozók felvették a kapcsolatot a KR NNI Célkörözési Osztályával, amely az ENFAST hálózatán keresztül megkereste a portugál hatóságokat. Kiderült, hogy a férfi Magyarországon álnevet használ, és Portugáliában minősített emberölés bűntette miatt keresik. Az NNI kezdeményezésére a portugál bíróságok soron kívül európai elfogatóparancsot adtak ki ellene. A nemzetközi összefogásnak köszönhetően nem egészen három hét leforgása alatt a magyar fejvadászok meg is találták a körözött budapesti tartózkodási helyét. A férfit veszélyes bűnözőként tartották számon, így elfogására az NNI felkérte a Készenléti Rendőrség Különleges Szolgálatok Igazgatósága Bevetés Támogató Osztályát. A férfinak meglepődni sem volt ideje, olyan gyorsan kattant a kezén a bilincs, menekülésre esélyt sem adtak neki – írta a police.hu.
Forrás: police.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS