Portálunkon korábban írtunk már az 1956-os forradalom hőséről, a megtorlás elől Kanadába emigráló Veszely Ferencről, aki több évtizedes tanári pályája után folyamatosan írta verseit és végezte hiánypótló műfordítói munkáját is. Közel a kilencvenedik életévéhez, és túl egy személyes sorstragédián, megalkotta élete fő műveit, legalábbis ami irodalmi ténykedését illeti. A többes számú fogalmazás nem tévedés: nemrégiben jelent meg a magyar költészet több évszázadát felölelő, monumentális műfordítói munkája és közel hatszáz oldalas, történelmi áttekintésnek is tekinthető memoárja. A Nyugat-Kanadában élő szerzővel készített exkluzív interjúnkban az életmű-lezárásnak is tekinthető köteteiről beszélgettünk.
Elképesztő gazdagság jellemzi a műfordítói könyvét, úgy a korszakok, mint a kiválasztott költők tekintetében, mégis adja magát a kérdés: mi alapján dőlt el, hogy mely költők kerülnek be és maradnak ki a kötetből, és ugyanez a kérdés a versekre is igaz? A kiválasztott költőktől mi alapján tette le a voksot egyes költeményeik mellett?
Egyáltalán nem fordult meg a fejemben, hogy kit hagyjak ki, mindig csak azt néztem, hogy kit/mit tudok még bevenni, mert ugyebár az anyag mélysége és szélessége olyan hatalmas volt, hogy mindig az elégtelenség érzése fogott el, amikor csak munkálkodtam rajta. Ez igaz volt egyébként mindkét kötetre, tehát az önéletrajzra is, a fordításokra is. Az önéletrajzban csak a saját koromról és rólam volt szó, a fordításokban évszázadokról és a magyar költészetről. Hogy kit/mit vettem be az mindig több mindenen múlt. Igyekeztem a fontosságra menni, abból a szempontból, hogy melyik vers jellemzi igazán a költőt, melyik versét kell megismernünk ahhoz, hogy megismerjük őt magát? Nagyjaink – Janus Pannoniustól napjainkig – mind arra tanítottak, hogy elsősorban a humanitásuk tette maradandókká őket és csak másodsorban az ideáljaik vagy a klasszikus, „örök témák”, mint a szerelem vagy a hazaszeretet. Emberi műveket akartam alkotni embereknek, az őszinteség jegyében. Emellett saját írásaim mindig önterápiák is voltak, márpedig az önterápiákban nem lehet se nagyzolni, se tettetni, se hazudni.
Melyik vers fordításával bíbelődött a legtöbbet és miért?
Bár olykor napokig tartott, mire egy-két sorra vagy frázisra bejött a megoldás, de nem nevezném ezt bíbelődésnek. Szokásosan együltömben fejeztem be minden vers fordítását, a hosszabbakon néha egész nap dolgozva, folytatva a következő napokon, amíg be nem volt fejezve. Nem tudtam nyugodni addig, amíg be nem fejeztem bármit. Aztán két-három nap múlva fésültem át őket, amikor már úgy tudtam olvasni őket, az olvasó szempontjából, mintha nem én írtam volna a fordítást. Kritikusan. Egyetlen verset sem tekintettem véglegesnek, néha évek múltán is eszközöltem apró javításokat rajtuk.
“Aki ezeket a verseket olvassa, nem tudja nem megszeretni a magyar irodalmat”
Melyik fordítására a legbüszkébb és/vagy másként kérdezve: melyik költemény esetében tartja a legfontosabbnak, hogy immáron angolul is hozzáférhető lett?
A legnehezebb fordítani a rímes, ritmusos, rövid sorokból álló verseket. A hosszabb sorokkal lehet manőverezni, ezekkel nem. Paradox ezt mondani talán, de a legjobb fordítások jönnek a legkönnyebben, ilyenkor az eredményt tökéletesnek érzed. Ilyen versek a kötetben Verseghy A válogatója, Csokonai Csikóbőrös kulacsa, Petőfi Dicsőséges Nagyurakja, Bajza Apoteézise, Szabó Lőrinc Különbékéje. Arany János Családi köre hosszabb sorokból áll, de az is jött szinte magától. Ugyanez állt Csokonai egyéb verseire és több más versre is. Aki ezeket a verseket olvassa, nem tudja a magyar irodalmat nem megszeretni. Hő reményem, hogy aki szereti irodalmunkat, az nem fog tudni ránk gyűlölködni. Úgy érzem, hogy munkámmal kiszabadítottam évezredes költészetünket nyelve börtönéből, és nemcsak elérhetővé, de csodálhatóvá tettem azt egy világnyelven. Ez mindvégig hatalmas motivációt adott nekem.
Veszely Ferenc kezében önéletrajzi kötetével. Fotó: Veszely Ferenc családi archívuma
A kiválasztott versek mennyisége, vagyis, hogy melyik költőtől hány verset fordított le, milyen jelentőséggel, üzenettel bírnak?
Remélem, hogy nem sokkal. Igyekeztem igazságos lenni és nagyobb nagyjainkból többet fordítani, de ez csak részben sikerült. Nem zártam ki a gondolatot, hogy az én kedvenceimet mások is megszerethessék általam. Emellett voltak elnyomott költők, mint barátom, Szerb György, és „disszidensek”, köztük több kanadai, netán jómagam is, még mindig többnyire felfedezésre várók, de érdemlegesek. Ezeket az alkotókat mihamarabb be kell vonni az egyetemes magyar irodalomba, mert különben csonka ország csonka irodalmáról fogunk csak tudni beszélni. Több Wass Albert maradt ki, mint futott be. Amikor a kanadai-magyar költészetet ismertettem az olvasóval, kihagytam önmagamat, jóllehet én is érdemes tagja voltam ennek a társaságnak. Később úgy éreztem, hogy ez igazságtalan volt. Ebben a kötetben kiegyenlítettem a kihagyást. Úgy léptem be a színházba, hogy a ruhatárban hagytam a szemérmemet. Azt hiszem az olvasó nem fogja bánni ezt.
A fordítások frissnek hatnak
Mennyiben változott meg a versek szerkezete, ritmikája a fordítással?
Úgy vélem, semmiben. Mindenütt megőriztem a versek eredeti formáját, ritmusát, rímképleteit, ami rendkívül komplikált munka, sokkalta nehezebb, mint a magad versét írni. A hazaiak mellett sorstársaimat is lefordítottam itt-ott, főleg Fáy-t, őt elég terjedelmesen. A fordítások olyan frisseknek hatnak, mintha a tinta még nem száradt volna meg rajtuk, hűen tükrözik az eredetiek lelkületét. Magam se tudom, hogyan tudtam ilyen jól lefordítani őket, de látom, hogy sikerült. Átéltem a lelküket – még a magamét is újra –, azt hiszem, csak így sikerülhetett.
Akitől többet is fordított, azokra valamiért jobban is fel akarta hívni a figyelmet, vagy inkább csak arról van szó, hogy az ő munkásságukat alaposabban ismeri?
Az igazság az, hogy mit fordítottam le és mit nem, az mindig egyéb tényezőkön is múlott, rajtam kívül is. Az akaratomon kívül szerepe volt ebben az alkalomnak és az elérhetőségnek, a pillanatnyi életkörülményeknek és a rendelkezésre álló időnek és energiának, hogy csak egy párat nevezzek meg a sok közül. Nem fordítottam le olyan verset, ami nem ihletett meg, vagy nem hívott ki valamiért engem is. Ha nem hatott át a költő lelkülete, nem tartottam magam megfelelőnek a fordítására. Vörösmarty esetében például fontosnak tartottam, hogy ne csak a szavait adjam át az angol olvasóknak, de a magasztosságát is. Úgy érzem, sikerült. Ettől merem gondolni a fordításaimat inspirálóknak, a válogatást helytállónak. Az önéletrajz terítéke olyan, mint egy nagy svédasztal. Bőven van ínyenc falat, és nem muszáj az egész asztalt megenni. Válogassa az olvasó, ami neki tetszik, és fogyassza élvezettel! Ezekkel a könyvekkel én négy könyvet írtam: kettőt magyarul megelőzőleg (Bajban szépült életeim és Kanadai magyar irodalom – Ismertető tanulmányok), most e két újat angolul adtam ki. A tinta még nem száradt meg ezeken, de olvasóim már kérdezték, hogy mi jön ezután? Kiadatlanok még ifjúkori verseim és a 2004 után írottak, magyarul. De nem tudom, hogy ezekből lesz-e könyv vagy sem? Az élet egyszer véget ér, és én életem végéig fogok írni.
Ez a kor a nemzetközi nagyvállalatok és a pénz kora
Úgyszintén nagy jelentőségűnek mondható másik megjelent kötete, amely több mint 600 oldalon, 32 fejezet terjedelmű lett. Rendkívüli a sokszínűsége, sokrétűsége, ami egyedi memoárrá teszi a könyvet. Milyen szempontok alapján választotta ki azt, hogy miről ír benne és mi az, amit nem örökít meg?
Hagyatéki munkának indult és azzal végződött, de közben jól elkalandoztam, lásd a tárgyak sokaságát. Azzal kezdtem, hogy összekotortam a számítógépemről azon írásaimat, amit úgy gondoltam, hogy érdemes lesz megőriznem mások számára is.
Mivel ezek a korról is szóltak, összeállt belőlük egy kép a korról, ami egy Heuréka! pillanatot produkált. Segített megérteni, hogy miért is nevezik korunkat valójában az Egyén Korának. Gondolhatnánk azt, hogy ez személyesen a mi korunk, miközben ez valóban a nemzetközi nagyvállalatok, illetve a pénz igazi kora! Egyszerre világossá vált előttem, hogy miként kell a nagy jelszavakat (szabadság, demokrácia, kapitalizmus) értelmezni, hogy felszíni, félrevezető jelentésük mélyén egy más értelmezés is jelen van, ami nem hazugság, mert az tényleg úgy van. Hogy a sokat hangoztatott szabadságon nem az emberek, hanem a pénz szabadságát kell érteni, aminek az útjából minden akadály eltörlendő!
Ebből született a kor rövid szótára, és az igény közelebbről megérteni, hogy tulajdonképpen mi is ez a korporáció, s ha egyénnek kell neveznünk, miféle egyéniség az, ami uralja a világot? Erre egy dokumentumfilm adta meg nekem a választ. Hát egy pszichopata egyénisége! Így már érthetővé válik, hogy miért olyan a világ, amilyen? Hogy miért kell ezt a világot a hazugságok halmazára építeni? Az írások szétágazó halmaza adta a kérdést, hogy mi kötheti össze ezeket a történeteket? Hát mi, ha nem az életem? Így merült fel menetközben a narratíva igénye, vagyis az önéletrajz gondolata. Az önéletrajz vonzza magával a felismerést, hogy írásaim nem voltak mások, mint reagálásaim az engem ért kihívásokra, s persze magára a korra, amiben éltem. Emellett ezek az írások a küzdelmeim feldolgozásai is egyben. Így állt össze ez a mű.
Veszely Ferenc a közelmúltban veszítette el feleségét, Maryt, akivel több évtizeden keresztül voltak hű társai egymásnak. Fotó: Veszely Ferenc családi archívuma
Egyáltalán nem értek egyet a “nyelvhaza” gondolatával
Bár 1957 óta Kanadában él, anyanyelvét tökéletesen megőrizte szóban és írásban is. Önéletírásában kanadai magyarnak vallja magát, Kanadát is hazájának érezve. A nyelv tekintetében melyik a hazája? Kanada vagy Magyarország?
Ez azon múlik, hogy melyik nyelven beszélek, vagy írok. Mert amelyik nyelven beszélek, azon gondolkodom is. De nagyon érdekes témát hozott fel most: a nyelvhaza kérdéskörét. A nyelvhaza, ha jól tudom, Illyés Gyula ötlete. Dancs Rózsa vette át ugyanilyen című kötetében, amiben én egy voltam öt fordító között.
Egyáltalán nem értek egyet a “nyelvhaza” gondolattal, bár látom mire céloz. Aki ebben hisz, az simán el tudja adni a haza földjét, mert szerinte a haza akkor is megmarad. Szerintem a földdel az ország, az otthon is elmegy a lábad alól. A „nyelvhaza” fogalma halálosan veszélyes ideál, mert felhígítja, folyékonnyá teszi a haza fogalmát. Ha a föld egy más ország birtokába kerül, jaj neked. Lásd az elszakított területeken élő honfitársainkat. Nem nehéz látni, hogy minden ország, amely Trianonban eltulajdonította a földünket az meg akarja tartani azt örökre és álmában szeretne megölni minden magyart, hogy igazán a magáénak tudhassa a földet.
Etnikai tisztító, románosító, szerbesítő, szlovákosító politikát folytat. Persze mi is ezt tettük a magunk módján, de legalább befogadó ország voltunk, nem akartuk megölni a kisebbségeket. Legnagyobb aggodalmam, hogy akik eladták gyárainkat, a földünket is célba vették. Egyre több a külföldi kézben lévő föld Magyarországon. A legjobb helyek mennek el először. Egy anyaországi barátom írta évekkel ezelőtt, hogy Budán, a Kerényi utcában, ahol lakott, már minden más háztulajdonos holland, ő az egyetlen magyar. Olvastam egy németről, aki megvásárolt egy tavat, bekerítette, és kiírta, hogy “Magyaroknak belépni tilos!” Tamásiról szóló tanulmányomban idézem a költőt, aki – mint Kanada modern Mikes Kelemenje – arra int, hogy „akkor is védd a portád, ha nem adhat semmit.” A haza: a föld. És a nagyvilágon e kívül nincsen számodra hely, mint magyar. Mint rakodómunkás, vagy francia légiós, vagy mint másodrangú polgár és szorgos vásárló, aki eladósítja magát – úgy van hely számodra itt. Még Kanadában is – amely egyébként multikulturalizmust hirdet – valójában beolvasztani akarnak téged, elég sikeresen. Megértem, hogy a nyelvhaza fogalma sokat jelent annak, akinek nincsen más lehetősége magyarnak lenni. Megértem, hogy az elszakított területeken élő magyarság utolsó védőbástyája a nyelv megtartása. De éppen ezt veszi célba minden szomszédos ország. És mindegyik túl akar rajtunk szaporodni. Jó, ápold a nyelvet, én is ezt teszem, de ne hidd, hogy az a hazád!
Milyen hatást vár/remél a kötetek által elérni?
Egyszerre mindent és semmit. Ha csak a begyemet ürítettem ki, már attól is jobban érzem magam. A potenciálja egy könyvnek olyan, mint egy ma született kisdedé: határtalan!
A terjesztők keresték meg őt, nem ő a terjesztőket
Összességében: hisz abban, hogy egy író, költő hatni tud egy-egy könyvvel, vagy inkább csak a saját lelkiismerete megnyugtatása szempontjából fontos, hogy megszületik egy új kötet?
Úgy gondolom, hogy kötete válogatja, pontosabban a minőség, az igazságtartalom, a relevancia, esetenként az időszerűség. Az “Egyén korában” a marketing egy muszáj-dolog. Ez semmit sem garantál, de nélküle semmi sincs. Olyan dolog, mint amikor vásárolsz egy lottót. A marketingtől kapsz egy jegyet a lottóra. Az esélyed kicsi, de nem nulla, mint enélkül. Ezért fogadtam fel az Atticust. Nekem se tehetségem, se hajlandóságom nincsen kereskedni. Biztatott, hogy ők közelítettek meg engem, nem én őket. Ők a szakemberek. Ha nem láttak volna könyveimben lehetőséget, nem közelítettek volna meg. Biztató volt egy másik szakember, a kiadóm kommentárja is, hogy könyvem olvasása pályafutása egyik legnagyobb élményét adta neki. Az igaz, hogy munka közben úgy éreztem, hogy fel kell nőjjek nagyjainkhoz ahhoz, hogy hozzájuk méltóan tudjam lefordítani őket. Ez valahogy sikerült. Angol nyelvű kritikusom szerint olyan természetesek a fordítások, mintha eredetiben is angolul írták volna őket. Az indulás jónak ígérkezik, aztán majd meglátjuk, hogy hol a helyem.
Veszely Ferenc önéletrajzi kötetének borítója.
Két könyv, 863 oldalon
A kanadai Kamloopsban élő Veszely Ferenc verseskötetének címe: Hungarian Poetry (folk, classical and modern) in English – One thousand years, vagyis Magyar költészet (népi, klasszikus és modern) angolul – Ezer Év. Megjelent e-book formában, puha és kemény kötésben is. Összesen százötven verset tartalmaz a 244 oldalas kötet, közel negyven népköltészeti mű (versek, dalok, balladák) mellett. Az önéletrajzi kötet címe: The Age of the Individual and my Life and Times in It vagyis Az egyén kora, benne az életem és az időm, C’est la Vie! azaz Ilyen az élet! alcímmel. Szintén megjelent e-book formában, puha és kemény kötésben. Bevezetésből és harminckét fejezetből áll, 619 oldalon. Esszékből, novellákból, levelekből, politikai- és irodalmi elemzésekből, valamint versekből áll, de van benne egy recept és egy egyfelvonásos színjáték is. Mindkét könyv audiobook formában is gyártás alatt áll, májusban várható a megjelenésük. További információk a kötetekkel kapcsolatban a szerző honlapján (frankveszely.com) találhatók.
Vezető kép: Veszely Ferenc műfordításokat tartalmazó kötetének borítója.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS