Romániában nem a megélhetéssel kapcsolatos gondok, hanem az ország háborúba sodródásának lehetősége miatt aggódnak a legtöbben – mutatta ki az INSCOP közvélemény-kutató hétfőn közzétett felmérésében.
A News.ro hírportál által megrendelt, április 10. és 20. között készült országos közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 33 százaléka jelölte be az ország háborúba sodródását a legfőbb aggodalmaként, míg a drágulástól való félelem lecsúszott a második helyre 28,6 százalékkal.
Az INSCOP felidézte, hogy a tíz évvel ezelőtt, 2014 áprilisában – a Krím-félsziget Oroszország általi elcsatolása után – készült felmérés idején a háborús aggodalmakat a megkérdezettek még csak 9,9 százaléka sorolta az első helyre. Akkor a legtöbben (24,5 százalék) a drágulástól tartottak, és attól féltek (22,7 százalék), hogy elveszítik munkahelyüket. Ez utóbbit a mostani felmérésben a résztvevők már csak 4,7 százaléka jelölte meg legfontosabb aggodalmaként. A tíz évvel ezelőtti 17 százalékról 18,5 százalékra emelkedett azok aránya, akik egészségük rosszabbodásától tartanak leginkább, másfelől 16 százalékról 4,9 százalékra esett vissza azoké, akiket jövedelmük csökkenésének veszélye aggasztja a legjobban. Általában véve a megkérdezzetek 30,8 százaléka vélte úgy, hogy Románia jó irányba halad, míg a 62,5 százalékuk borúlátó az ország jövőjét illetően.
A friss INSCOP-felmérés telefonos módszerrel készült egy 1100 fős országos mintán. A közvélemény-kutatásnak a választási részvételi szándékkal és pártpreferenciákkal kapcsolatos adatsorát a következő napokban ismertetik.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Robert Ghement
Facebook
Twitter
YouTube
RSS