Joe Biden “háborúpárti” demokrata kormánya ismét demokráciajelentésben támadja Magyarországot, ennek oka pedig az, hogy Magyarország a béke pártján áll – mondta a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója a közösségi oldalára kedden feltett videóban. Menczer Tamás szerint “a támadásnak nyilvánvalóan az az oka, hogy a béke pártján állunk, és nem hagyjuk, hogy belepréseljenek bennünket ebbe a háborúba”.
A volt külügyi és külgazdasági államtitkár beszélt a magyar külügyminisztériumban készült, az amerikai demokrácia állapotával kapcsolatos jelentésről, amely szerint az amerikai déli határon keresztül évente négymillió illegális bevándorló érkezik Amerikába, akik “szinte kivétel nélkül kikerülnek a hatóságok látóköréből”. A politikus idézte Marco Rubio floridai szenátort, aki közlése szerint azt mondta: a modern amerikai történelemben először fordul elő az, hogy a déli határt nem az amerikai kormány, hanem a mexikói drogkartellek ellenőrzik. Hozzátette:
a felmérések szerint az amerikaiak 75 százaléka súlyos problémának tartja a bevándorlási válságot, Joe Biden mégis lebontja, lerombolja a határvédelmi intézkedéseket.
Az illegális bevándorlók által elkövetett legsúlyosabb bűncselekmények között említette egy 22 éves egyetemista nő meggyilkolását, a szexuális erőszakot, a késes támadást, a rablást és egy kétéves kisfiú meggyilkolását. Menczer Tamás szerint Amerika antiszemitizmussal is vádolja Magyarországot. Ezzel kapcsolatban a valóság az – mondta –, hogy a zsidó közösség tagjai Európán belül Magyarországon vannak a legnagyobb biztonságban, és ezt ők maguk is így érzik. Ezzel szemben az Amerikai Zsidó Bizottság friss jelentése alapján az Egyesült Államokban a válaszadók 74 százaléka problémának tartja az antiszemitizmust napjainkban, 56 százalékuk szerint az elmúlt évben súlyosbodott a helyzet, egyre kevésbé bíznak az amerikai igazságszolgáltatásban, és 63 százalékuk úgy érzi, hogy “jelenleg kevésbé biztonságos a helyzet”, mint egy évvel ezelőtt.
A jelentésben szó van még a gender- és az LMBTQ-propagandáról is, illetve néhány egyéb fontos kérdésről
– jegyezte meg Menczer Tamás.
Mindezen tények ismeretében, talán amerikai barátaink jobban tennék, ha a saját házuk, portájuk előtt sepregetnének
– fogalmazott a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója.
Akárhogy próbálnak belenyomni bennünket a háborúba, akármekkora nyomást helyeznek ránk, mi a béke pártján állunk
– hangoztatta Menczer Tamás.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Matt Rourke
Facebook
Twitter
YouTube
RSS