Az 52 kilogrammos Pupp Réka bronzérmet nyert a zágrábi olimpiai kvalifikációs cselgáncs Európa-bajnokság csütörtöki nyitónapján.
Az olimpiai kvótás helyen álló, 2021-ben Eb-harmadik Pupp a harmadik helyért kiírt mérkőzésen Ajdan Valijevával szállt szembe, aki 18 évesen a kontinenstorna egyik legnagyobb meglepetését szolgáltatta azzal, hogy eljutott az éremcsatákig. Az azeri versenyző a felnőtt mezőnyben eddig mindössze egy kisebb versenyen állhatott dobogóra, méghozzá tavaly, Perth-ben. Első találkozójukon a 18 World Tour-medálnál tartó, olimpiai ötödik magyar dzsúdós diktálta a tempót, és egy perc után vazaarit kapott egy alábújós válldobásra. Másfél perccel később pedig már véget is vetett az egyoldalú küzdelemnek, mivel egy belső horogdobásra még egy vazaarit ítélt a bíró, ami már ippongyőzelmet jelentett.
Maradt bennem hiányérzet, mert az elődöntőben is jól mentem, az sajnos nem jött össze
– nyilatkozta Pupp az M4 Sportnak. Hozzátette:
A bronzmeccsen én támadtam, szerintem ő megijedt kicsit, én pedig levezettem a maradék feszültségemet. Bízom benne, hogy ez lendületet ad, és a világbajnokság, majd az olimpia is szépen sikerül.
Az Atomerőmű SE 27 éves sportolója a 2021-es, lisszaboni kontinenstorna után másodszor lett harmadik, egyben megszerezte a magyar cselgáncssport 55. Eb-bronzérmét.
Forrás: MTI, Fotó: Facebook/Atomerőmű Sportegyesület
Facebook
Twitter
YouTube
RSS