„Az eddig igazságtalan meggyötört és kétségbeesett nemzet feltámadó boldogságának ragyogó kitörése ez!” – kiáltott fel Lord Rothermere a Kassára diadalkapu alatt bevonuló magyar katonákat fogadó magyarok tömegeinek ujjongó éljenzésének láttán. Az a Lord Rothermere éljenzett, aki támogatta (10 ezer dollárral) Endresz György és Magyar Sándor óceánrepülését. A Justice for Hungary (Igazságot Magyarországnak!) feliratú repülőgép 1931. július 15-én startolt az új-foundlandi Harbour Grace (a Kegyelem Kikötője) repülőteréről és rekordidő alatt repülte át az Atlanti-óceánt.
Egyébként az angol Lord Rothermere sajtómágnás elsőként ítélte el a trianoni békediktátum igazságtalanságát, nem véletlenül írta meg a Magyarország helye a Nap alatt című cikkét. Az első bécsi döntés értelmében 1938. november 2-án Ribbentrop német és Ciano olasz külügyminiszterek aláírásával visszacsatolták az egykori Felső-Magyarország egy részét hazánkhoz. A tárgyaláson részt vett Kánya magyar és Chvalkovský csehszlovák külügyminiszterek, és Teleki Pál földrajztudós, korábbi és későbbi miniszterelnök. Ennek következtében Horthy Miklós csapatai élén a Duna hídján áthaladva november 6-án bevonult Komáromba, majd 11-én Kassára. Itt a következő szózatot intézte Horthy a boldog magyarokhoz:
Megint szabadok vagytok! A fájdalom és megpróbáltatás ideje elmúlt. Szenvedéstek, rendíthetetlen akaratotok és mindannyiunk küzdelme győzelemre vitte igaz ügyünket. Ismét ott ragyog felettetek a Szent Korona dicsőséges fénye. Ezeréves múltunk sorsközösségének újra részesei vagytok. A magyar haza gondviselő szeretettel vár benneteket.
A revizióért azonban a németek is kértek valamit. Erről tanúskodik a többi között a Minisztertanács 1939. szeptember 10-ei ülésének jegyzőkönyve (Nyári Gábor: A Sándor-palotától a ravatalig), ahol Teleki Pál – másodszor is miniszterelnök – a következőket mondta:
A Kormányzó Úr Ő Főméltóságának és az előtte megjelenteknek is egyöntetűen az volt az álláspontjuk, hogy miután a magyar kormány már a német–lengyel háború kitörésekor leghatározottabban kijelentette, hogy Magyarország részéről a nemzeti becsület ügye, hogy Lengyelország ellen semminemű katonai akcióban nem vesz részt, (…) nemzeti becsületünkkel nem fér össze tehát, hogy azon kérést teljesítsük és ennek folytán semmi körülmények között nem engedhetjük meg német csapatoknak egy magyarországi vasútvonalon átszállítását és átvonulását Lengyelországba.
Mekkora bátorság kellett a németeknek ellentmondani. Akkor, amikor egész Európa lefeküdt vagy megadta magát Hitlernek, akkor a magyarok becsületbeli ügyet csináltak a lengyel kérdésből. Sunnyogtak a franciák, a belgák, a hollandok, a svédek. Bezzeg ma, egy harmadik világháború kirobbanásának küszöbén ugyanezek a nemzetek – megint a németekkel az élen – öldökölni akarnak, akár egy atomháború veszélyével kísérve egy olyan ügyért, amit békés úton is el lehetne rendezni, jelen esetben az orosz–ukrán véres konfliktus befejezését. A magyarok most is reálpolitikusokként viselkednek. Becsületbeli ügyet csinálnak abból, hogy nem viszik nemzetüket egy újabb tragédiába, azaz nem adnak útlevelet egy újabb világégésnek. Ehhez is kell bátorság.
A magyar-német „meg nem értés”, hogy az ideillő legenyhébb szót használjam, már 1939 elején világossá vált – írja Horthy Miklós emlékirataiban. Abban, hogy Kárpátalja is visszakerült Magyarországhoz, Horthy két fontos dolgot látott: egyrészt a lengyel–magyar közös határ újbóli megteremtésével megelőzte a németek esetleges átkaroló szándékát, másrészt Lengyelország német és szovjet megszállásával biztosítottuk a lengyelek százezreinek Magyarországra való menekülését.
Budapest, 1938. augusztus 20. Horthy Miklós Németországba utazik a Keleti pályaudvarról.
MTI Fotó: Bojár Sándor
Már akkor úgy tartották a háborúban vérző Európában, hogy Magyarország a béke szigete (1944. március 19., a német megszállásig) és ide lehet menekülni a biztonságot kereső zsidóknak, politikai vagy faji alapon üldözötteknek. Ennek a politizálásnak két befolyásos magyar volt a támogatója, gróf Bethlen István volt-, és gróf Teleki Pál miniszterelnökök. Bethlen Horthy közvetlen bizalmasa volt, konzervatív–liberális elvei, elitizmusa egyértelműen szembeállították a nácizmussal. Horthy rendszeresen kikérte Bethlen tanácsait, és tagja volt az úgynevezett Horthy-kamarillának, amely megvitatta a II. világháború következtében kialakult kérdéseket és teendőket. Híve volt az angolszász közeledésnek és nem nézte jó szemmel a németek további háborús terveit.
Teleki Pál miniszterelnök is közeledni akart a britekhez, de a revízió kérdésében nem volt hajlandó engedni. Nem véletlen, hogy amikor nyilvánvalóvá lett, hogy Hitler ki akarja robbantani a Balkánon a háborút, akkor Teleki Szatmárnémetiben a következőket mondta:
Magyarország kitart eddigi semleges politikája mellett. Különben is ki ellen háborúznánk? A Felvidék is a szlovák nép hazája lett. Kárpátalja egészen a miénk. Erdély magyarságának a nagyobbik része hazatért. Déli szomszédunkkal (szerk. Jugoszlávia) most kötöttünk barátsági szerződést. A fennálló vitás kérdéseket minden bizonnyal megoldjuk majd baráti szellemben, külső beavatkozás nélkül.
Tehát a németek útjában ismét a magyarok álltak, különösen Teleki miniszterelnök. Hitler Telekiben inkább ellenséget látott, mint szövetségest. A feszültséget a két ország politikája között azonban egyre inkább a zsidókérdés váltotta ki. Otto Braun, Hitler bizalmasa (Nyári Gábor: Teleki Pál) azt jelentette, hogy a magyar kormány magatartása németellenes és a magyar politikai elitet egyszerűen liberális–zsidó–klerikális réteg alkotja. Horthy az emlékirataiban erről így emlékezik:
Hitler a zsidókérdés megoldását a barátság „próbakövének” tartotta. Szálka volt a szemében, hogy a magyarországi zsidók a bankokban, a kereskedelemben, az iparban, a sajtóban és a szabadfoglalkozásúak területén befolyásos szerephez jutottak.
A kormányzó a numerus clausust saját szemszögéből értékelte. Szerinte az izraelita vallású magyar polgárok jogainak bizonyos korlátozása tulajdonképpen védelmet nyújtott az egyre fokozódó kül- és belföldi fenyegetések ellen. Darányi Kálmán kormányát emliti, amikor ezt a törvényt megszavazták:
Alapelveiben különbözött a nürnbergi törvénytől, mert a jogkorlátozás szempontjából nem a faji származást, hanem a vallást vette alapul. Sem az 1919 előtt megkeresztelt, sem az első világháborúban részt vett zsidókat nem érintette a törvény, ez bizonyos vállalkozásokban a zsidók foglalkoztatására nézve, 20%-os numerus clausus-t állított fel, amely a lakosságban elfoglalt arányszámukat többszörösen meghaladta.
Horthy kiemelte, hogy ez a korlátozás nem volt azonnali hatályú, hanem a végrehajtásához a bankoknak, vállalatoknak öt év állt rendelkezésükre. Darányi miniszterelnök arra számított, hogy 1943-ig a helyzet úgyis gyökeresen megváltozik, vége lesz a háborúnak. Sajnos nem ez történt. Darányi után Imrédy Béla következett. Horthy szerint az ő előzetes hozzájárulása nélkül Imrédy új zsidótörvényt terjesztett elő, amely nemcsak a numerus clausust szállította le 20%-ról 6%-ra, hanem már a faji elvet is alapul vette. Innen már nem volt megállás. Bár a kormányzó lemondatta Imrédy Bélát, ismét Teleki Pált nevezte ki miniszterelnöknek, de Magyarország csatlakozott a háromhatalmi egyezményhez (Japán, Németország, Olaszország) 1940 november 20-án, és ezzel elindult azon az úton, amely független politikájának teljes megszűnéséhez vezetett.
Budapest, 1936. október 10. Hermann Göring porosz miniszterelnök (b2) távozik kíséretével Gömbös Gyula miniszterelnök Parlamentben elhelyezett ravatalától, mellette jobbra Galeazzo Ciano gróf, olasz külügyminiszter (j2) és Kurt Schuschnigg osztrák kancellár (j), balra Stoil Stoiloff, Bulgária budapesti követe. MTI Fotó: Bojár Sándor
Az önrendelkezésért folytatott küzdelem a németekkel szemben kudarccal járt, ahogyan számos európai országban is történt. A képviselőház külügyi bizottságában Eckhardt Tibor, a Független Kisgazdapárt vezetője, a felsőházi bizottságban pedig Bethlen István igen éles támadást intézett a Teleki-kormány ellen a háromhatalmi egyezményhez való csatlakozásunk miatt. Időhúzás – legalábbis ezt jellemezte akkori politikánkat. „Húzd meg és ereszd meg” politizálást valósítottak meg Horthyék. Bethlen gróf ugyanakkor belátta, hogy a kormány nehéz helyzetében a várható két rossz közül az enyhébbet választotta. Ha elutasító álláspontra helyezkedünk, nagyon valószínű, hogy a németek már akkor bevonultak volna Magyarországra, és nem aztán csak három és negyed év múlva, mint történt. A legokosabb, amit tehettünk – írja Horthy – az volt, hogy időnyerésre törekedtünk. Két hónappal utánunk Románia és Szlovákia is csatlakozott a háromhatalmi egyezményhez.
Ez az időhúzás, hintapolitika úgy látszik, jellemző lett a magyar politizálásban, mintsem fejest ugrottunk volna a rosszba, végleg feladtuk volna szuverenitásunkat. Ez volt jellemző a török elleni magatartásunkban Erdélyben, Bethlen Gábor fejedelem korában, de ez kísérte végig az ősi magyar törvények alkalmazását a Habsburgok ellen, sőt, ez az örökség átszállt a XXI. századi politizálásunkra is. Mondhatni, keményebben védjük önrendelkezésünket. Bár az európai szövetség tagjai vagyunk, sok mindent megszavazunk az Európai Unióban, mégis az Orbán-kormány vörös vonalat húzott néhány kérdésben: No migration, no war, no gender! Orbán Viktor azt mondta: ha nem a Fidesz–KDNP lenne kormányon, akkor az ország nyakig benne lenne a háborúban. A háborúpárti kormányok, a brüsszeli bürokraták és Soros György milliószámra küldik a dollárokat a baloldalnak, akik kormányváltást, háborús kormányt, Brüsszel és Washington alá rendelt bábkormányt akarnak. Orbán Viktor hangsúlyozta: harcolni kell, meg kell védeni a magyar emberek békéjét és biztonságát, meg kell védeni a gazdasági eredményeket, a családokat, a gyermekeket. Hátha ez az önvédelmi harc sikerülni fog. Az tény: Európában ezzel a nézetünkkel megint egyedül maradtunk. Talán nyolcvan évvel később Európa népei felébrednek és nem akarnak fejvesztve rohanni a katasztrófába.
Horthy Miklós miniszterelnökeivel együtt tovább taktikázott, hogy az utolsó pillanatig elkerülje Magyarország részbeni függetlenségének végső elvesztését. Hitler eldöntötte, hogy Jugoszláviát megszállja, ehhez szüksége volt szövetségeseinek támogatására, így a magyarokéra is. Teleki tudta, hogy mit várhat a németektől. Már 1940 márciusában megmondta Cianónak, az olasz külügyminiszternek: „Tud bridzsezni? – kérdezte tőle. Miért? – kérdezett vissza. Hogy legyen mivel eltöltenünk az időnket, ha majd Dachauban találkozunk.” (Horthy Miklós: Emlékirataim) Világos volt, hogy Teleki, midőn 1941. április 3-án éjfél körül golyót röpített az agyába, ezzel a tragikus cselekedetével a Magyarországgal szemben alkalmazott erőszak elleni tiltakozásunkat akarta megrázó módon kifejezésre juttatni.
Budapest, Budai Vár, a képen a nyilas hatalomátvétel pillanata. Szálasi Ferenc, az új megbízott miniszterelnök üdvözli Csia Sándort, a Nyilaskeresztes Párt tagját a Várban. A háttérben Beregffy Károly vezérkari főnök és honvédelmi miniszter látható. MTI Fotó: Jármai Béla
Ezek után az események gyorsan következtek. Délvidék megszállása, az újvidéki vérengzés, majd belépésünk a háborúba. A helyzetet jól ecsetelte Grigore Gafencu, akkori moszkvai román követ:
A Reich és a Szovjetunió között bekövetkezett szakítás magával rántotta a háborúba Olaszországot, Romániát, Magyarországot, Szlovákiát és Finnországot a szovjetekkel szemben. Németországnak sikerült, hogy azokra a népekre, melyeket nyomás alatt tartott, rákényszerítse akaratát: az egyiket belehajtotta a háborúba, a másikra ráerőszakolta, hogy szolidaritását valamilyen tettel bizonyítsa.
Magyarország német megszállása, az állandó ellenkezések miatt 1944. március 19-én elkerülhetetlen volt. A nácik által támogatott Szálasiék, a nyilasok rémuralma mindent elsöpört, minden toleranciát, védelmet megszüntetett másokkal szemben, amin dolgoztak a magyarok Horthy egyetértésével, Bethlen Istvánnal, Teleki Pállal, Kállay Miklóssal, Keresztes-Fischer Ferenccel az élen. Hiába történt meg az 1944. október 15-ei rádiós, Horthy-féle proklamáció, hiába folytak a fegyverszüneti tárgyalások Szovjetunióval és a nyugati hatalmakkal, belülről megint csak a szélsőséges erők –nyilasok – összefogtak a nácikkal és vitték hazánkat a végső összeomlás felé. A nyilas, náci rémuralmat aztán felváltotta a bolsevista, kommunista megtorló uralom. Építkezés helyett a leépítés folytatódott.
Írásomat Teleki Pál, Merjünk magyarok lenni két gondolatával zárnám (A Nemzetépítő Teleki Pál, Kairosz):
Amikor az egész világ harcban áll s az ember magába száll, egész kicsiny lesz és meglátja, hogy minden e világban mulandó és hogy a hitnek ereje mennyire egyedüli, amely átsegíthet egy ilyen nehéz korban.
A magyar nemzet nem egyesület, amelybe be lehet lépni, amelyhez tartozást hangsúlyozni lehet, vagy, ha kilépünk, azt lehet mondani, hogy most már nem ide tartozunk.
Vezető kép: Budapest, 1939. július A Teleki-kormány tagjai bevonulnak a képviselőházba: Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszter (j5), Keresztes-Fischer Ferenc belügyminiszter (j4), gróf Csáky István külügyminiszter (j3) és gróf Teleki Pál (j2) miniszterelnök. A felvétel készítésének pontos napja ismeretlen. MTI Fotó: Bojár Sándor
Facebook
Twitter
YouTube
RSS