Magyarország és a magyar nép egyetlen háborúban sem kíván többé részt venni

Ki gondolta volna, hogy ennyien nem tudják megkülönböztetni a háborút a békétől? Ki gondolta volna, hogy ennyien unják a “békeidőket”? Az embernek, nyilván kínjában, olyan mondatok idéződnek fel az emlékezetében, hogy “Fokozódik a Békeharc!” és hasonlók. De azt még a kommunisták Országos Béketanácsának is elhittük, hogy tényleg nem akarnak háborút még ők sem. Onnan tudjuk ezt, hogy még a Szovjetunió sem támadta meg Európát. Szerette volna, lehet, hogy megelőzték a németek, de még a szovjetek is reálisan mérték fel a saját erejüket. Vajon most Európa vezetői mennyire reálisan mérik fel az általuk “félrevezetett” szövetségeik katonai és gazdasági lehetőségeit?

Sosem gondoltam volna, hogy olyan idők jöhetnek, amikor Magyarországon releváns lehet egy béketüntetés. Amikor nem arról van szó, hogy védekezünk, hanem arról, hogy valakik eszkalálni akarnak egy már eleve általuk is szított konfliktust és minket is bele akarnak rántani.

Még szerencse, hogy a magyar ellenzék úgy gondolja, hogy ez nem probléma, viszont Magyarország csádi szerepvállalása maga a militarizmus, nyilván meg akarjuk szállni azt az afrikai országot, mert gyarmatosítani akarjuk. És nemcsak szegény MZP mond ilyeneket, hanem ismert baloldali értelmiségitől, elemzőtől is hallottam háborúpártiságként emlegetni a csádi missziót.

Minden politika lényege a következménye a valóságban és nem a szlogenjei. A jelenlegi baloldali, liberális, haladó politika egyenes utat jelöl ki egy Oroszország és az EU közötti háború irányába. Ezt még az ellenzék szavazóinak többsége is tudja, ez is egy olyan téma, amely növeli az ellenzék válságát. Kunhalmi Ágnes meg például összekeveri a már kitört háborúpárti mozgósító politikát a magyar jobboldal esetében a háború előtti, azt elhárítani akaró politikai akarattal. Azt meg elegánsan nem veszi észre, hogy ma elvbarátai Európa-szerte mozgósító, militarizáló propagandát folytatnak, miközben még nem is vagyunk benne elvileg semmiféle háborúban.

Sosem árt elismételni, a magyar progresszíveknek, liberálisoknak, vagyis a magyar kommunistáknak csak egyetlen dologban volt igazuk egész történetük során, amikor ellenezték (persze csak taktikai, népszerűséghajhász okokból) az Oroszország, illetve a Szovjet-Oroszország elleni háborúkat is. Mondjuk például az afganisztáni háborút nem ellenezték. De a vietnámi esetében legalább támogatták a béketárgyalásokat.

De változik a világ. Oroszország nem szovjet többé, tehát nem a béke letéteményese, így a vele való háború többé nem esik etikai tiltás alá, mint a hidegháború idején. Az pedig egyenesen frenetikus, hogy milyen gyorsasággal felejtette el a baloldal az atomháborútól való rettegését.

Az a politika, amely a nyugati minták követését várja el, minden feltétel, megfontolás nélkül a mindenkori magyar kormánytól, bizony háborúpárti és hazug politika, mert nem a béke a prioritása, hanem az ideológia maradéktalan megvalósítása. Propaganda voltát mindennél jobban bizonyítja, hogy megpróbálja “háborúpártinak” beállítani a tárgyalás megoldást hangoztató, csak humanitárius segítséget nyújtó, fegyvert, hadianyagot nem szállító politikát.

Az ellenzék a legprimitívebb módon szurkol az oroszok ellen, még csak nem is ukrán győzelmet akar, hanem igazából orosz vereségről álmodozik. Teljes egészében hidegen hagyja ezeket az embereket az, hogy az ukrán átlagemberek mekkora árat fizetnek a győzelem illúziójáért és mi is marad nekik a háború után, ha győz a nagybetűs Nyugat végül, vagy ha veszítenek az ukránok. Bármi is történjen, az ukrán népnek nem sok szava lesz a háborút lezáró tárgyalásokon.

A háborúpártiság nem más, mint az oroszok elleni féktelen gyűlölet, ez ma már tisztán látszik.

Egyszerre rémisztő és nevetséges, hogy Európa nagy békeprojektjéből pont annyi béke maradt végül, mint amennyit a hagyományos angol-német-francia hármas az állandó háborúskodásaival sok évszázadon keresztül biztosítani tudott. Most legalább nem egymást lövik. A történelem eddig azt mutatja, hogy az oroszok idáig mindig csak belekeveredtek egy már kitört európai belháborúba, nem kezdtek egyet sem. Most sem Európát támadták meg végül is, de a baloldali logika szerint, az hogy megtámadták Ukrajnát, kizárja azt, hogy érdemben tárgyaljanak vele a nyugatiak. A gazdasági ügyeket meg fel sem érdemes vetni már.

A békepártiság nem fokozati kérdés, nem egyensúlyozás egy tűzszüneti vonalon, ahol ha lövöldözés tör ki, úgy teszünk mintha nem mi lettünk volna. A békepártiság az, amikor semmit, de tényleg semmit nem teszünk hozzá a háborúhoz, csak a jóakaratunkat a békéhez, a béketárgyalásokhoz.

A Békemenet célja most az is, hogy megmutassuk minden ideológiába belepistult, a katonai megoldással járó végtelen kockázatokat és áldozatokat felfogni képtelen hülyének és gazembernek, hogy nem leszünk részesei az ő háborújuknak. A magyar nép semleges kíván maradni ebben a háborúban és ezt várja el a politikai elitjétől és a kormányától is.