A Fidesz alelnöke szerint a kerület már visszacsúszott a “Vörös Csepel” múltjába. Németh Szilárd Facebook-bejegyzésében rávilágít: Borbély Lénárd a “komcsikat megszégyenítő módon építette ki saját elv- és üzlettársi világát”. A nagyobbik kormánypárt alelnöke szerint Csepel polgármestere a politikai tevékenységét és a magánéletét is a korrupcióra alapozza.
A hatalom és a pénz, a basáskodás és a páváskodás foglya lett. Ezért semmi sem drága neki, ebbe minden belefér, minden határt átlép. 2016 és 2024 között a csepeli Fideszen belüli teljhatalom megszerzésének kísérletétől eljutott az Orbán Viktorral szemben induló párt megalapításáig. Borbély Lénárd a csepeli Magyar Péter, a háborúpárti dollárbaloldal trójai falova
– írja a posztjában Németh Szilárd. A politikus posztjában felidézi: 2016-ban a Szurkolói Aréna építését véletlenül tudta meg, amikor meglátta a makettjét Borbély irodájában. Állítása szerint mondta is, hogy “ez a fatákolmány nem való Csepel legdrágább és legpatinásabb telkére, a központba”. Borbély válasza erre az volt, hogy ő már ezt eldöntötte. Németh a posztban leírja: furcsállotta a hozzáállását, mert erre is áttételesen kormányzati forrást költöttek. Később vált számára világossá, hogy azoknak volt igazuk, akik a beruházásban “egy jó kis haveri fabizniszt, működtetésében pedig egy vendéglátóipari egységet láttak”.
Úgy vélem, ez volt a kezdet, a bátorságpróba. Innen aztán nem volt megállás, a totális, teljesen hazug lejáratásomon keresztül, ezért a Fideszből való kizárásukon, a dollárbaloldallal együtt megszavazott kampányköltségvetésen, az álcivil választási párton át a valódi pártalapításig. Borbély új pártját, a Közösen Csepelért Polgári Pártot a Fővárosi Törvényszék május 17-én vette jogerősen nyilvántartásba
– olvasható a posztban. Németh Szilárd arra is kitér, hogy 2016-tól folyamatosan figyelmeztette és többször kérte Borbélyékat, hogy viselkedésük nem méltó a Fidesztől nyert karrierjükhöz, sértik a párt alapszabályát és súlyosan veszélyeztetik a 2022-es országgyűlési választást.
Nem hallgattak rám, sőt, a 2019-es önkormányzati választás után már szóba sem álltak velem, és brutális külső támadást indítottak ellenem
– írja, hozzátéve: fontosnak tarja, hogy Csepelt továbbra is a Fidesz vezesse, Dudás Zoltán személyében.
Forrás: Facebook; Fotó: MTI/Vasvári Tamás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS