A Civil Összefogás Fórum (CÖF) – Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖKA) köszönetet mond a Békemenet résztvevőinek – jelentette ki Csizmadia László, a CÖF alapítója, a CÖKA kuratóriumának elnöke nevében ifj. Lomnici Zoltán, a CÖF-CÖKA szóvivője csütörtökön, sajtótájékoztatón, Budapesten.
Szeretnénk megköszönni azoknak a százezreknek a részvételét a Békemeneten, akik hozzájárultak ahhoz, hogy (…) Európa legnagyobb békepárti megmozdulása létrejöjjön
– fogalmazott. Úgy vélekedett: a Békemenet napja úgy fog bevonulni a történelemkönyvekbe, hogy a 2024-es európai parlamenti választások előtt néhány nappal, egy háborúpárti nyomás alatt sok százezer magyar és külföldi szervezet és személy nyilvánította ki a béke és a magyar nemzeti kormány melletti szolidaritását. Hozzátette: a magyar felvonulók mellett számos külföldi szervezet, olaszok, franciák és lengyelek tettek hitet a Békemenet céljai és a békepárti magyar kormány által szorgalmazott politikai lépések mellett. Közlése szerint a Békemenet hatást váltott ki nemcsak Európában, de az Egyesült Államokban is, ahol a konzervatív sajtó beszámolt a demonstrációról.
Ugyanakkor az európai liberális sajtó is arra a következtetésre jutott, hogy óriási támogatottság áll a magyar békepárti kormány mögött
– mondta ifj. Lomnici Zoltán.
Tordai Máté, a CÖF–CÖKA szakkoordinátora a sajtótájékoztatón elutasította, hogy az Átlátszó online híroldal támadást intézett a CÖF–CÖKA és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. ellen, azt állítva, hogy az alapkezelő eltitkolt egy, a CÖF–CÖKA részére juttatott 2 millió forintos támogatást. Közlése szerint az alapkezelő 3 millió és egy másik 2 millió forint összegű támogatást nyújtott a közalapítvány részére. Az Átlátszó adatigénylése nyomán a 3 millió forintos tételről számot adott az alapkezelő az Átlátszónak. Azt mondta, hogy a kisebbik 2 millió forintos összegről véletlenül nem számolt be a társaság. Ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy a CÖF–CÖKA szuverenitásvédelmi munkájának keretében tájékoztatták a társadalmat arról, hogy az Átlátszó munkáját jelentős összegekkel támogatják külföldi, a Soros-hálózathoz köthető civil szervezetek (NGO-k). A CÖF–CÖKA álláspontja az, hogy a külföldi támogatás alapján folytatott tevékenység veszélyeztetheti Magyarország szuverenitását és a globális pénzügyi körök, a nemzetközi baloldal igényeit szolgálhatja ki – fűzte hozzá. Hangsúlyozta, hogy a CÖF–CÖKA pénzügyi dokumentumai mindenki számára hozzáférhetőek a Civil Szervezetek Névjegyzékében, továbbá működésük maradéktalanul megfelel a törvényi előírásoknak. A pénzügyi beszámolóikban szerepel a támogatók, adományozók köre – tette hozzá. Kiemelte, hogy a CÖF–CÖKA 2024-ben kizárólag a magánszféra adományaiból gazdálkodik, ezek tételes felsorolását pedig a törvény nem írja elő. Továbbá a CÖF–CÖKA soha nem fogadott el külföldről érkező támogatásokat és nem továbbított adatokat külföldi szervezetek számára, és nem vett részt választásokon – mondta Tordai Máté. Ebben a helyzetben újabb adatigényléssel fordultak az Átlátszóhoz. Egyben kérik, hogy az igénylésüket kezeljék soron kívül és még a hétvégi választások előtt juttassák el a támogatói körre vonatkozó információkat a CÖF–CÖKA részére – közölte a szakkoordinátor.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Balogh Zoltán
Facebook
Twitter
YouTube
RSS