Persze, ezerszer és mindig elmondjuk, hogy minden egyes, de tényleg minden egyes választás mennyire komoly fontossággal bír. És persze hajlamosak vagyunk arra is, hogy nemcsak ezt mondjuk el az adott választás kapcsán, de azt is, hogy minden belpolitikai vagy akár világpolitikai folyamatot befolyásolni képes. Kicsit már el is koptatták ezeket a fogalmakat, nem igaz?
Azt gondolhatja a mindenkori választópolgár, hogy ha minden egyes alkalommal ugyanolyan fontos, mint az azt megelőző alkalmak bármelyikekor, akkor a fontosságából igazából már veszített is. És az az igazság, hogy bármikor máskor talán igaza is volna ennek a bizonyos mindenkori választópolgárnak. Bármikor máskor el lehetne mondani, hogy igazából itt tényleg csak belpolitikai problémázások zajlanak, simán el kell menni pár évente, aztán lesz, ami lesz.
Sőt, ugye a mindenkori européerek azt sem felejtik el hozzátenni, hogy az a bizonyos szenzációs, demokratikus, mindennek felett lenyűgöző politikai váltógazdálkodás az igazi. Minden attól lesz elfogadható, minden egyes politikai folyamatnak az adja a velejét – szerintük.
Rendben, talán nem most van itt arra az alkalom, hogy mélyebben belemenjünk ilyesfajta politológiai kérdésekbe. Mindössze csak annyit szögeznék le, hogy az, amiről fentebb elmélkedtem, na, az most biztosan nem igaz. Most nem olyan világ uralkodik, amikor általánosságokat fogalmazhatunk meg. Most nem olyan világ uralkodik, amikor a politika általános és mindenkori szabályai megfeleltethetőek volnának a mindennapjainkra; most nem olyan szabályok uralkodnak, amely szabályok békeidőkben használatosak.
Azért nem, mert háború van. És nem valami elvont módon, nem távol a határainktól – nem mint hogyha az önmagában a háború borzalmát egy kicsivel is elviselhetőbbé tenné –, hanem itt és most.
Ebben a háborúban akkor is magyarok halnak meg, ha tudjuk, hogy szerencsénkre nem idehaza zajlik. Pedig valójában az az „idehaza” érthető kárpátaljai testvéreinkre is. Azon kárpátaljai testvéreinkre, akik jelen pillanatban is egy idegen ország idegen hadseregében, idegen agresszor ellen áldozzák fel az életüket, sebesülnek meg. Az a nagy helyzet, hogy mindazok a háborúpárti dollárbalos politikusok, akik akár egyetlen pillanatra is elbagatellizálják a háborús veszélyt, akik akár egyetlen pillanatra is úgy állítják be ezt az egész háborús helyzetet, mintha valami kötelezően vállalni kényszerült helyzet volna, azok a magyarság felkent ellenségei. Azért mondom ezeket a súlyos szavakat, mert helyük és értelmük van: magyarok halnak meg.
És mondjuk csak ki nyugodtan a keserű, ugyanakkor magától értetődő igazságot: nem akarunk meghalni más honvédő háborújában. Sőt, nem fogunk meghalni más honvédő háborújában. Nem vagyunk ukránok, nem vagyunk más nemzetiségűek, magyarok vagyunk. Nem kell méricskélnünk, nem kell indokolnunk, és főleg nem kell jóemberkednünk. Minden egyes hazafi a saját országáért felelős. A saját országa védelméért bárki hősiesen vállalhatja a halált. De soha senki másért nem tesszük ezt meg. Akkor sem, ha Donáth Anna vagy Gyurcsány Ferenc ezen idegrohamot kap. Ha szeretne bárki zsoldosként szolgálni más állam hadseregében, akkor annak semmi akadálya. Bárki, aki erre elképesztő ingerenciát érez, szabadon megteheti. Mindenki a maga sorsáért felelős ezen kérdésekben. De mi, magyarok magunkért vagyunk felelősek. És csak magunkért fogunk harcolni. Nemcsak azért, mert soha, senki nem tette ezt meg értünk cserébe, de azért sem, mert kevesen vagyunk és mindannyian értékesek. Senki más, csak magunk számára.
Na, hát ezért mondom azt, hogy ez a választás – hiába nem országos, hanem csak európai, illetve önkormányzati – nem ugyanolyan, mint az eddigiek. Amilyen véleményt vasárnap mondunk, az a vélemény hosszú távon is kihathat a biztonságunkra. Az a vélemény befolyásolhatja, de igencsak alapjaiban, hogy milyen irányt vesz az európai politika. Megszoktuk a mindenkori baloldaltól, hogy mindent szeretnek elbagatellizálni. Hogy mindent csak ironikusan, hogy mindent csak cinikusan képesek értelmezni. Annak az elképesztő kulturális és szellemi alászállásnak, aminek az elmúlt évtizedekben, sőt, évszázadokban voltunk tanúi, annak pontosan ez a lelki attitűd a háttere. Most is azon van minden dollárbalos háborúpárti politikus, hogy komolytalannak állítsa be a szuverenista kormány álláspontját.
Nos, nagyon nem az. És minél inkább ágálnak ellene a balosok, minél inkább komolytalannak akarják beállítani, minél inkább mesterséges röhögőgörcsöt akarnak gerjeszteni sajátjaikban, mi annál inkább tudjuk, hogy nekünk van igazunk. Mert ez történelmi meggyőződésünk, ez történelmi berögződésünk.
Ezért mindenkit arra kérek, hogy most vasárnap felelősséggel döntsön. Hogy most vasárnap olyan szívvel és olyan lélekkel húzza be az ikszet, amilyen lélekkel bármilyen történelmi válsághelyzetben bátran tudná vállalni tettének következményeit.
2024-re, azt hiszem, még sokáig emlékezni fogunk. És ha van egy kis szerencsénk, akkor nem úgy, mint 1913-ra, hanem úgy, mint 1647-re vagy 1813-ra.
Vezető kép: MTI/Balogh Zoltán
Facebook
Twitter
YouTube
RSS