A nemzeti tőkésosztályon túl – Válasz Kertész Dávid cikkére

Kertész Dávid kollégám írt ma a nemzeti tőkésosztály, a nemzetközi nagytőke, valamint a globális kapitalizmus egyensúlyi helyzetéről értekezést, és bár talán ez kevésbé gyakori – főleg a rendkívül független, rendkívül objektív sajtótermékekben –, de ezúttal úgy vélem, érdemes nyilvános platformra terelni a köztünk lévő vitát. Míg ugyanis kollégámnak a végletekig igaza van a nemzeti tőkésosztály, és az azon alapuló gazdasági szuverenitás fontosságának terén, nem mehetünk el szótlanul amellett, hogy az elmúlt 14 év kormányzásának nyertesei mellett vannak olyan csoportok, amelyek joggal várhatják a megváltást olyan hamis messiásoktól, amelyek csak pusztulást hoznak a kollektív magyar társadalomra nézve.

Amikor a 2010-es földindulásszerű nemzeti siker megtörtént, a politikában kevésbé aktív állampolgárok számára is nyilvánvaló volt, hogy valamiféle történelmi eseménysornak vagyunk tanúi. A szocialista politikának nevezett kommunista kizsákmányolás farvizén teljes joggal merült fel a társadalmi igény arra, hogy olyan tőkésosztály jöjjön létre Magyarországon, amely a profit külföldi exportja helyett a hazai munkahelyteremtésben, a nemzet építésében érdekelt. Örömmel jelenthetjük: ez a projekt az elmúlt 14 év egyik legsikeresebbike volt.

Azonban, mint az isteni teremtés koronájának, az embernek, úgy a nemzeti tőkésosztálynak is van egy olyan evolúciós pályája, amely megkerülhetetlen évtizedes távlatban. Nevezetesen arról van szó, hogy bár a nemzeti tőkésosztály megalakítása – részben az ország más nemzetekhez képest is szűkös erőforrásai miatt – a mai napig is hiányos maradt, az ezen adottságból következő konzekvenciák levonása nem maradhat el. Nevezetesen arról van szó, hogy ki kell mondanunk: nagyon örülünk a nemzeti nagytőkés osztály megalakulásának, csak azzal van a probléma, hogy kis hazánk ebből az osztályból véges eltartóképességgel rendelkezik. Hiába volna tehát igény a jelenleginél jóval szélesebb nemzeti tőkésosztályra, ha a gazdasági realitások ezt jelenleg nem teszik lehetővé. Legalábbis a nagytőkések számára.

Miután tehát a történelmi Magyarország gazdasági potenciáljához viszonyítva méltatlanul visszafogott léptékű nemzeti nagytőkés osztály felállt, időszerű volna a gazdasági hátország felépítése. Míg hazánk méltán népszerű célpontja a nemzetközi turizmusnak, amelyre – főleg a Covid előtt – értelemszerűen számos családi vállalkozás települt rá, más ágazatokban kevéssé látványos a kis- és közepes vállalkozások térnyerése. Ebből adódóan egy olyan asszimetrikus gazdasági struktúra alakult ki az elmúlt nem 14, hanem 34 (!) évben, amelynek mentén a magyar gazdaság útfüggősége közgazdaságtani alapvetéssé vált.

Ennek azonban – hogy ne legyünk igazságtalanok – két szintje van: egyfelől a gazdaságpolitikai intézkedések a kapitalizmus verseny- és logikai szabályainak megfelelően olyan szinten tendáltak az oligopóliumok felé, amellyel szemben egy kicsi, nyitott gazdaság nem tud versenyezni. Másfelől pedig a fogyasztói tudatosságban vannak olyan hiányosságok, amelyek következtében a fogyasztók a pillanatnyi (évtizedes) költségnövekedéseket nem hajlandóak a nemzeti előrelépés oltárán “bevállalni”. A valódi kérdés tehát, hogy mikor vállalja a mindenkori politikai paletta azt, hogy valamilyen néptömegeket megmozgató fronton “elvesz”, hogy aztán nemzetgazdasági fronton, középtávon visszaadjon.

A 2010 és 2014 közötti Fidesz–KDNP-kormánynak éppen ez az egyensúly volt a varázsa. Úgy rendezte át a gazdaságt, hogy az perspektívát jelentett azoknak is, akik esetleg ultra rövidtávon nem profitáltak az egyes intézkedésekből. Erre a perspektivikus építkezésre alapult meg a nemzeti nagytőkés osztály. Most pedig, hogy ennek alapjai megvannak, a polgárság, a “kkv-tőkésosztály” perspektivikus felépítése válik időszerűvé, hogy a nemzeti tőke tovább fejlődhessen.

Összességében tehát valóban, Dávidnak igaza van a nemzeti tőkésosztály prioritásában, de csak nemzetközi szinten. Lokális szinten eljött a középtőkésosztály ideje. Kérdés, hogy ezért ki mennyi áldozatot képes és hajlandó hozni. Például hajlandóak vagyunk-e beleállni egy kiskereskedelmi óriással folytatott vitába, ha annak céljai ellentétesek a magyar érdekkel?

Fotó: MTVA/Bizományosi/Róka László