Veszprémy László Bernát a munkaszolgálatosokkal való kegyetlenkedések sötét pillanatairól ír

Új, figyelemreméltó könyv jelent meg Veszprémy László Bernát történész tollából a Jaffa kiadónál. A kötet címe: Piszkos munka: a keretlegényei és a munkaszolgálat történetei a népbíróságon. „Keretlegénynek” nevezzük azokat a honvédeket, akik a munkaszolgálatos zsidókra vigyáztak. Mint a könyv hátlapján olvassuk: közismert tény, hogy egyes ilyen honvédek borzasztó bűncselekményeket követtek el a második világháború során. Gondoljunk csak Radnóti Miklós kivégzésére Abdán!

A Piszkos munka című könyv sok szempontból újító, friss megközelítés alkalmazó munka. Kiindulópontja, hogy a munkaszolgálat történetével kapcsolatban – melyről jól ismert tény, hogy igazságtalan rendelkezés, a hazájukért küzdeni akaró zsidó férfiakat fegyvertelen, megalázó fizikai munkára kényszerítő törvény volt – még rengeteg kutatni való akad. Rengeteg legenda kering, sok a tévhit és a félinformáció, bizony még a történelmi szakirodalomban is. Veszprémy rengeteg levéltári dokumentumot nézett meg, alapos elemzésnek teszi ki azokat, és néha megdöbbentő következtetésekre jut.

A szerző a legkevésbé sem titkolja el, hogy valóban történtek borzasztó bűncselekmények a második világháborús munkaszolgálat során. Eközben fontos pontokon kell újra megnézni a dokumentumokat, kritizálni azt, amit a balliberális történetírás mondott a magyar honvédség történetéről. A kötet legalább két kulcsmozzanatban is elmozdul a baloldali kánon eddigi álláspontjától, és ezeket érdemes szemügyre venni, hiszen a nemzeti érzelmű olvasók számára is fontosak lehetnek.

Az egyik a dorosicsi tűzvész kérdése. Az eddig is ismert volt, hogy 1943. április 29-én este leégett a dorosicsi (ma: Kupiscse, Zsitomir terület, Ukrajna) tífuszkórház, legalább 396 munkaszolgálatos halálát okozva. A szakirodalom eddig tényként kezelte, hogy a gyújtogatók a “keretlegények” voltak. A magyar honvédek “lemészároltak több száz, betegség sújtotta munkaszolgálatost Dorosicsban (1943. április 30.)” – nyilatkozta például Randolph L. Braham történész 2014. Január 22-én a Népszabadságnak. Nagyon fontos, hogy végre Veszprémy kutatásainak hála előkerült Brinich János orvos őrnagy eredeti naplója.

Brinich részt vett a tűzeset kivizsgálásában, észrevételeit magánnaplójában, a maga számára rögzítette, tehát feltételezhetően azt írta le, amit látott és tapasztalt. Április 30-i bejegyzése szerint: „Dorosics faluban jártam délelőtt egy bizottsággal. (…) A helyszíni szemlén megállapíttatott, hogy a szalmafedeles istállóépület – amelynek a padlásán is el voltak betegek helyezve – belülről gyulladhatott ki, eldobott égő gyufa v. cigarettavég folytán. A leégett istálló üszkös, füstölgő romjai között több száz elszenesedett hulla hever (…) Szörnyű látvány volt e kép. Több jegyzőkönyvet vettünk fel a tábor pk-al, az orvossal, kihallgattuk az őröket, a zsidó munkatábor két munkaszolgálatos orvosát. Valamennyien azt vallják, hogy a munkaszolgálatosok többszöri figyelmeztetés ellenére az istállóban gyertyát gyújtottak, cigarettáztak, stb.” Végre tehát egy primer dokumentum került elő az egyik fő vád cáfolatára, mellyel a magyar királyi honvédséget vádolták.

Egy másik fontos téma Jány Gusztáv tábornok, a magyar 2. hadsereg parancsnokának népbírósági pere. A balliberális történetírás itt még tovább ment a népbíróságoknál. Jányval szemben vádat emeltek azért, mert állítólag kimentett egy munkaszolgálatost agyonlövő honvédet a hadbírósági eljárásból, illetve azzal is meg tervezték vádolni, hogy utasítást adott munkaszolgálatosok megtizedelésére. Előbbiért el is ítélték, utóbbi vádat végül ejtették. Ungváry Krisztián történész szerint viszont az utóbbi is igaz volt, tehát a népbíróság még “kegyes” is volt Jányal. A Magyar Nemzet 2016. január 31-i számában egyenesen ezt írta: “Jogi értelemben elmarasztalható Jány azért, hogy két alkalommal is elrendelte a tizedelést, ezt a büntetési formát ugyanis a szolgálati szabályzat nem tartalmazta. Nem véletlenül, ugyanis a tizedelés olyan középkori módszer, ami teljességgel idegen egy magára valamit adó XX. századi jogállamtól.”

„Elrendelte”, így, kijelentő módban, múlt időben írta ezt Ungváry, noha maga sem hivatkozott a tizedelési rendeletre – nyilván, mert sosem találta meg azt. Nos, Veszprémy végre megtalálta az egyik tizedelési parancsot. Mit ad Isten: nem Jánytól származott a törvénytelen, kegyetlen parancs. Igen, a tizedelés megtörtént, ezt Veszprémy sem vitatja. De a tettesek nevét pontosan kell felsorolni: Oszlányi Kornél ezredes, Dárdai Ernő vezérkari őrnagy, Balázs Vilmos százados, Ujlaky Jenő vezérőrnagy és Csató Ernő vezérkari őrnagy. Az ő neveik szerepelnek a most előkerült, hiteles levéltári iratokon. Jány neve viszont nem. Hasonló eredménye jutott most Veszprémy az új levéltári források alapján az első vádpont kapcsán is, amiért elítélték Jányt: nem ő mentette ki a gyilkos honvédet, aki agyonlőtt egy szerencsétlen munkaszolgálatost.

Ezért kell még elvégezni a rengeteg munkát a levéltárakban a történészeknek: hogy ne terjedjenek alaptalan vádak hosszú évtizedekkel a népbíróságok áldatlan tevékenysége és harminc évvel a rendszerváltás után. Jány Gusztáv tevékenységének objektív, elfogulatlan megítélését végre egy hiteles, alapos, megbízható szakkönyv segíti.

(Vezető kép:  Laura Nagy / Forrás: MCC)