Most, hogy a teljes nyugati és általuk hazánkba telepített liberális elit kiörömködte magát a francia választás második fordulóján, érdemes megnézni, hogy mitől lesz Franciaország demokrácia, míg Magyarország egy választási autokrácia ezen emberek szemében. Merthogy Franciaországban a vörös csillagos logóval ellátott Francia Kommunista Pártot is soraiban tudó koalíció sikeresen megszerezte a parlamenti mandátumok mintegy 60 százalékát, amely egyébként darabszámra külön-külön kevesebb szavazatot kapott, mint a harmadik helyezett Nemzeti Tömörülés. A furcsa eredményre a tiszta többségi elven alapuló francia választási rendszer ad választ, éppen az az elem, amely a legtöbb kritikát kapja idehaza az ellenzéki oldalról.
Alapvetően két párhuzamos felfogás érzékelhető jelenleg a liberális értelmiség soraiban:
1.: Franciaországban győzőtt a demokrácia, mert Macron elnök húzott egy Márki-Zayt, és összefogott azokkal, akikkel megígérte, hogy nem fog. Ennek a sikernek az egyik eredője a tisztán többségi francia választási rendszerben keresendő.
2.: Magyarországon a kormánypártoknak lejt a választási rendszer, mert a vegyes többségi lebonyolításban hangsúlyos az egyéni választó kerületek jelenléte (amit aztán valamelyest kompenzál a listás szavazás), tehát ez egy választási autokrácia, hiszen itt hiába fog össze a liberális kommunistával, mégsem nyer. Meg egyébként is kétharmad, meg mucsa.
Nos, az a rossz hírem van, hogy ha a magyar választási rendszer választási autokrácia (nem az), akkor a francia választási rendszer maga Lucifer koronázási szertartása (nem az).
Marine Le Pen és pártja úgy csúszott mandátumok számában a harmadik helyre, hogy egyéniben, egy az egy ellen a Nemzeti tömörülés kapta a legtöbb szavazatott, több mint 10 millió választó tette le mellettük a voksukat, míg Macronék 6,5, az Új Népfront pedig 7 millió választóval végzett. Ez összesen 13 millió, miközben Le Penék mellett a jobboldalon ott vannak a republikánusok is 2,5 millió szavazóval, vagyis a jobb-bal küzdelem eredmény szavazatokban 12,5 a 13 millió szavazat ellenében zárult. Ez legalábbis szoros. Ehhez képest a mandátumok mást mutatnak: a két jobboldali párt 210 helyet tudhat magáénak a Nemzetgyűlésben, míg Macron és Mélanchon összesen 339 mandátumot szereztek. Ez közel sem arányos a fent ismertetett szavazatszámokkal.
A francia választások végeredménye mandátum-, illetve szavazatszámokkal
Ennek oka, hogy Franciaországban úgynevezett egymandátumos választókörzetek vannak, melynek logikája a magyar egyéni választókörzetekhez hasonló, azzal a különbséggel, hogy esetünkben kétfordulós választásokról beszélünk. A Nemzetgyűlés 577 tagjának mindegyikét ilyen egyéni választókörzetekből választják ki, vagyis gyakorlatilag hiába van sok választója egy-egy pártnak, ha bizonyos körzetekben “túlnyeri” magát. Ez történt a Nemzeti Tömörüléssel is. Mivel az egyes körzetekben a mandátum megszerzéséhez nem kell valamilyen meghatározott többség, például abszolút többség (50 százalék plusz egy szavazat), ha az ellenfelek egyes körzetekben alul, a saját jelöltünk pedig felül teljesít, a kompenzációs lista hiánya miatt gyakorlatilag “elveszett szavazat” minden voks, amelyet a relatív többség megszerzésén felül kap az adott jelölt. S míg a lokális érdekek képviseletében igenis komoly létjogosultsága van az egymandátumos választókerületeknek, a kompenzációs lista hiánya komoly demokratikus deficitet jelent, hiszen az országos választói akarat artikulációját az elveszett szavazatok magas száma jelentősen csorbítja.
Ebben a rendszerben értelemszerűen a második forduló előtti visszalépés– éppen az egymandátumos körzetek, illetve a kompenzációs lista hiánya miatt– gyakorlatilag a választások kimenetelét teljes mértékig képes befolyásolni. Ez a második demokratikus deficit, hiszen valójában olyan pártok álltak össze, amelyek a kampányban azt ígérték, képtelenek lesznek érdemben együttműködni. most viszont muszáj lesz.
Miközben a liberális értelmiség és politikai elit a fenti körülmények között összehozott baloldali nagykoalíciót ünnepli, érdemes felidézni, hogy a dolog igazi pikantériája, hogy idehaza az ellenzék 2014 óta mantrázik arról, hogy a választási rendszer ellehetetleníti őket, annak többségi eleme– vagyis az egyéni választókörzetek– bebetonozzák a Fidesz-KDNP négyévenkénti győzelmét. Vagyis ha a kommunista koalíció közel kétharmadot szerez a szavazatok 50 százalékával, az demokratikus, de ha a magyar kormánypártok szereznek kétharmadot a szavazatok kétharmadával, az diktatúra.
Azt ugyanis kifelejtik a választási reformisták, hogy idehaza a 199 országgyűlési képviselőből csupán 106-ot választunk a francia rendszerhez hasonlóan, míg a maradék 93 képviselőt arányos rendszerben, listáról. Vagyis míg a fényességes liberális demokráciában elveszett szavazatok milliói alakítják a választás eredményét, addig idehaza az arányos rendszer is megjelenik a választásban. Hogy az ellenzék ezek mellett is ilyen súlyos vereségeket szenved ciklusonként, arra nehéz mást mondani, mint hogy tetszettek volna érdemi alternatívát építeni.
Fotó: MTI/EPA/AFP pool/Ludovic Marin
Facebook
Twitter
YouTube
RSS