![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/05/20240516181908_HBC_3978-1000x600.jpg)
Az újraszámlálás a végeredményt nem módosította, a főpolgármester-választást Karácsony Gergely nyerte, ő Budapest következő főpolgármestere, gratulálok neki -írja közösségi oldalán Vitézy Dávid. Ugyanakkor kitért arra is, hogy az nem működik, hogy ha mi nyerünk, akkor megvédtük a jogállamot, ha kikapunk, akkor egyből odaveszett a harmadik magyar köztársaság -utalva a főpolgármester választások utáni kommunikációjára.
Szavát adta Vitézy Dávid arra, hogy ha eljön a nap és meglesz a hivatalos eredmény gratulálni fog Karácsony Gergelynek. Ez most megtörtént, a közösségi oldalán ezt meg is tette az LMP-s jelölt. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a jogorvoslat, ami a választás körül volt sajnos nem növelte, hanem csökkentette az eredménnyel kapcsolatos kételyeket, jogállamisági garanciákat. Mint fogalmazott:
Ezt fontos kimondani, mert az nem működik, hogy ha mi nyerünk, akkor megvédtük a jogállamot, ha kikapunk, akkor egyből odaveszett a harmadik magyar köztársaság. Az nem megy, hogy ha nekünk ad igazat a bíróság, az rögtön független, ha nem, az rögtön csalás. Az nem megy, hogy ha úgy érezzük, veszítünk, rögtön új választás kell, ha végül mégsem, akkor ezt el is felejtjük gyorsan. A jogállamra az egyik legnagyobb veszélyt az jelenti, ha egyszerű politikai furkósbotként használjuk, és csak akkor vesszük elő, ha az érdekeink úgy kívánják.
Vitézy ezzel Karácsony Gergely retorikai fogásaira utalt, hiszen a főpolgármester nem gondolta komolyan az új választás kiírását, hiszen ez a lemondásával gyorsan elérhette volna. Amikor pedig a Kúria neki adott igazat és nem volt indokolt az újraszámlálás, ajnározta a Kúriát, majd amikor az Alkotmánybíróság ezt felülírta kézivezérelt igazságszolgáltatásról beszélt.
Vitézy szerint viszont bízni kell a jogorvoslatban, mert ha nem eszt tesszük, nincs értelme a demokratikus választásoknak. Azt írja ezzel kapcsolatban, hogy
Most mindenkinek érdemes átgondolnia, hogy ha ez a kb. 250 szavazatnyi számlálási hibából eredő változás nem Karácsony Gergely javára történt volna az újraszámlálás során, hanem fordítva, akkor ugyanolyan megnyugvással és a választási rendszer iránti bizalommal fogadná-e el az eredményt, vagy épp csalást kiáltana. Mert én most második helyezettként is azt mondom: végeredményben a teljes jogorvoslati és újraszámlálási folyamat azt bizonyította, hogy még ha történtek is hibák, a választási rendszerben és a jogorvoslati lehetőségekben meg kell bíznunk, különben nincs értelme demokratikus választásokat tartani.
Vissza kell hozni az automatikus újraszámlálást
A hibákból viszont a jelölt azt a konzekvenciát szűrte le, hogy érdemes lenne visszahozni a szavazatok automatikus újraszámlálását, ha ilyen szoros az eredmény.
Kitértve a kampány hangulatára, Vitézy szerint most jött el az igazi munka ideje, mert a pártpolitikai csatatér egy rossz választás, nem jó, ha gyűlöletből mennek el szavazni az emberek, mert egyik-másik jelölt annyira felhúzta magát a kampány során. Példaként kiemelte, hogy őt is lapáttal akarta agyonverni Karácsony Gergely, ami nem éppen egy példamutató magatartás. Büszke azonban rá, hogy sokféle beállítottságú ember szavazott rá, voltak köztük jobb és baloldaliak is. Éppen ezért most azt írja, hogy
a belterjes politizálás, indulatkeltés és uszítás helyett arra fogok koncentrálni, hogy amennyire csak ez a szilánkosra töredezett fővárosi politikai helyzet lehetségessé teszi majd, végre jobb hellyé, élhetőbb és biztonságosabb várossá tudjuk tenni Budapestet.
Forrás: Facebook, fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu
Klárika
2024-07-13 at 12:28
Kb. az lesz, hogy Kamugelyi lemond. Nem fogja bírni a semmittevése a bizottság tevékenységét.
Régi magyar nóta van az ilyesmikröl, hogy aszongya hogy:
“felmászott a kecskebék´a füzfára,
annak is a legmagasabb ágára,
így se nem jó,
úgy se nem jó,
sehogysenem vót az jó.
mindig csaka más bukszája vót a jó”
Bukta lesz...
2024-07-13 at 11:25
A részvét kinyilvánítása aktuálisabb lett volna… Vitézy adjon hálát az Istenének, hogy nem ő nyert. Ez a mostani testület ezzel a dologtalan DK-s bábbal képtelen lesz együttműködni (nyilván nem is akar!), a vigyori pojáca bukása tehát előre kódolható…
aladin
2024-07-12 at 19:08
Karácsony vagy Vitézy egykutya ö sem volt Fideszes tökmindegy.
hozzaszolo
2024-07-12 at 17:32
Három számlálás, 3 eredmény. Na és a törvények. Hol ilyen hol olyan. Nálam ez teljesen abszurd. A törvény nem ilyen olyan eredményű. Mondok példát: Ohm törvény. Kirchhoff törvénye. Na az törvény.
Cser Borbála
2024-07-12 at 17:25
Azért illene helyesen írni!!
“eszt tesszük” , helyesen: ezt tesszük
Vesszőfutás
2024-07-12 at 17:15
Nem lesz újabb öt évig a pozíciójában Karácsony. Vesszőfutás lesz az élete a jelenlegi összetételű közgyűlés mellett. Mindig, mindenről, mindenben egyeztetnie kell, megszerezni a többségi szavazatot. Nem úgy ám, mint eddig, hogy Gyurcsótány bábjaként, DK-s többség mellett vígan élt s dologtalanul. Csak a Böszme parancsainak kellett engedelmeskedni. Most viszont merőben más világ jön el: Karógeri a két nagy frakció (Fidesz, Tisza) kénye kedvének lesz kiszolgáltatva. (Természetesen Vitézy ugyanígy lett volna, őt sem irigyelném.) Úgy meg különösen vesszőfutás vár a pojáca Karógerire, hogy kijelentette az ostobája: a Fidesszel még ügyek mentén sem tudja elképzelni az együttműködést. Arra nem gondolt a böszméje: a Fidesz sem! Na, akkor aztán borul a mutatvány, ugyanis a tiszások sem érdekeltek abban, hogy Karácsony még öt évig szerencsétlenkedjen a főváros élén, de természetesen Vitézy frakciója és a Mi Hazánk sem. Szóval nem örömködnék én Karógeri helyében az ilyen “győzelemnek”. Ez a testület – mivel Karigeri nem mond le, bár ha nem fogadják el a költségvetést, le kéne’ majd mondania -, feloszlatja majd magát. Nem kizárt, hogy már jövőre…
Zebegény
2024-07-12 at 17:08
Látom Orbán el is “fogadta” az eredményt…
A fővárosi fejlesztések pénzeinek 99,93 százalékát zárolta a kormány
https://hvg.hu/gazdasag/20240712_zarolas-koltsegvetes-megszoritas
vidar
2024-07-12 at 16:55
Hála istennek, nem vagyok budapesti, de most már végképp lesülne a bőr a képemről. Ennyi idiótát egy rakáson, azért az már nem kis dolog. Budapest az ország szégyenfoltja. Se több, se kevesebb. Élvezzétek amit kifőztetek. Megvetlek benneteket.
TalEle
2024-07-12 at 16:54
Remélhetőleg, a sunyi, sanda “nyomozó hatóság” nem állítja le Karácsonyék korrupciós ügyeiben a nyomozást… Sőt, még fokozottabbab figyelni kell, mert várható, hogy Budapest számukra kedvező működése “érdekében” megprobálják korrumpálni a Tisza jeles képviselőit is! Alighanem, sikerülni is fog nekik….
balbako
2024-07-12 at 15:36
Korrekt.
jámbor lászló
2024-07-12 at 15:19
Hogy lesz ebből jövőévi költségvetés
Gábor lovag
2024-07-12 at 14:40
Egy kicsit azért elgondolkodtató, hogy nincs e véletlenül homokszem a gépezetben … három számolás, három különböző eredmény ???
Sajnos Karácsony győzelme – még ha nem is ilyen kis mértékben – várható volt. Szomorú a sok-sok normálisan gondolkodó gondolkozó budapesti polgár mellett sok-sok + egy pici olyan ember is van, aki még a vak és sánta lovat is megszavazná csak ne a Fidesz nyerjen.
Amin még érdemes egy kicsit merengeni az a Mi Hazánk viselkedése. folyamatosan alacsony, de még mérhető százalék körül mozogtak, mégsem léptették vissza a jelöltjüket Vitézy javára. Én biztos vagyok benne, hogy a Fővárosunk Karácsonyés DK mentesítése lett volna egy olyan nyomós indok, amiért a Mi hazánk szavazói szavaztak volna Vitézyre. Amennyiben ezt megteszik, úgy kb. 35.000 szavazattal nyert volna Vitézy, és végre megszűnt volna a Karácsony féle rombolás, és fosztogatás …
gyozo2018
2024-07-12 at 14:35
Mi az, hogy kb. 250? Pontosan mennyi?
gyozo2018
2024-07-12 at 14:32
“nem eszt tesszük”
ESZT?
na4
2024-07-12 at 14:29
Budapest menthetetlen. Megérdemli a sorsát.
lila
2024-07-12 at 14:29
Egyébként Karácsony Gergelynek nem kellene pattognia, megköszönheti Vitézynek és az Alkotmánybíróságnak az újraszámlálást. Mert most már biztos, hogy tényleg ő kapott több szavazatot (még ha alig valamivel többet is), és ezért most már senki nem kérdőjelezheti meg a legitimitását. Ellenkező esetben öt évig hallgathatta volna a 41 szavazat különbséget, és a “ki tudja, mennyi szavazatot számoltak még rosszul” megjegyzéseket. Az más kérdés, hogy az ilyen ember, aki így leszerepelt az elmúlt öt évben és külön most, a választások utáni viselkedésével, az nem való politikusnak, és nem való polgármesternek. De ez a baloldalon nem szokott számítani…
lila
2024-07-12 at 14:25
Gullwing,
igen, Budapest megkapta Karácsonyt, de ne feledd, hogy kb. a fele úgy kapta meg, hogy nem rá szavazott. Úgyhogy ez nekünk nem jár… Nem értem, miért kell egy kalap alá venni minden budapestit. Amikor a Gyurcsány-éra volt, akkor is azt mondtad volna, hogy a magyarok megkapták, ami járt nekik? Azoknak is járt, akik a Fideszre szavaztak? És ez nemcsak neked szól, hanem a sok általánosítónak, akik előszeretettel bunkóznak le ilyenkor minden budapestit.
Gullwing
2024-07-12 at 14:19
Nos bpest megkapta amit akart, a kretént 5 évre.
Mindenkinek ami jár.
A szar remélem ezeket akik ilyen kreténekre szavaznak egyszer elnyeli őket.
Vélemény
2024-07-12 at 13:57
Remélem, hogy a Fidesz most már végre odateszi magát és keres egy igazán karizmatikus főpolgármester jelöltet, akit már mostantól felépít a feladatra! Nem Alexandrával volt baj, hanem azzal, ahogy a Fidesz őt támogatta!!!!……sokkal, de sokkal több is lehetett volna, és nem ilyen későn!!…..az egész olyannak tűnt, mintha a Fidesznek nem is lenne olyan fontos Budapest, a főpolgármesteri hely elnyerése…….
A Nemzeti Választási Bizottság karöltve a polgármesteri hivatalokkal jó lenne, ha kivizsgálná, hogy miféle számló bizottságokat delegáltak a választási körzetekbe, hogy ilyen slendrián módon látták el a feladataikat. Az összes haza párt meg jól tenné, ha kérdőre vonnák a pénzel megfizetett delegáltjaikat, hogy miért nem ellenőrzik le egyenként a szavazatokat!!
Sajnos a kiderült hibák sorozat elhitelteleniti a választások komolyságát!!!
újraszámolást teljes Veszprém vármegyében
2024-07-12 at 13:50
Ha ennyire nem pontosak a számítások, akkor teljes Veszprém vármegyében újraszámolás kellene!
géza
2024-07-12 at 13:41
futóbolond
a neved találó……
SZJ
2024-07-12 at 13:40
Megvan az a kép, amikor a sivatagban egy ember eltévedve, kimerülten, hitevesztetten vánszorog ? Közben a keselyük annyit tesznek, hogy köröznek felette.
A tragédia az az, hogy mindkét fél sejti a végeredményt.
puncuis pinatus
2024-07-12 at 13:28
Azért felvetődnek a számlálással kapcsolatos hiányosságok.?
Három számlálás, három eredmény.
Kíváncsi lennék a negyedikre!
Hungaricum!
futóbolond
2024-07-12 at 13:26
“…ha ez a kb. 250 szavazatnyi számlálási hibából eredő változás nem Karácsony Gergely javára történt volna az újraszámlálás során, hanem fordítva,…”
de nem úgy történt b+, tehát nem tudhatod, csak feltételezel. ez kb olyan, mint amikor a magas inflációnál azt mondogatták, ha gyurcsány lenne, kétszer akkora lenne…
Talpra magyar!
2024-07-12 at 13:00
Most legalább pontosak az eredmény adatai. Szerintem nem lett volna jó és olcsó az adózó emberek milliárdjaiból megismételni a budapesti főpolgármesteri választásokat kínlódjon csak Karácsony az általuk ellopott felélősködött 50milliárd forint adóssággal amit ők szartak a budapestiek nyakukba. És a választásokig ezek a szemét Karácsonyék elhazudták plusz a 45milliárd forint plusz adósságot a fővárosiaktól.