![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2023/09/K_EPA20230913127.jpg)
Az X tulajdonosa azzal a történettel állt elő, hogy az Európai Bizottság első embere azt kérte tőle, hogy titokban cenzúrázza a platformján megjelenő tartalmakat és akkor nem bírságolják meg őket.
Elon Musk arról írt az általa tulajdonlott X közösségi média oldalon, hogy az Európai Bizottság egy „illegális, titkos alkut ajánlott” az X-nek:
ha csendben cenzúrázunk anélkül, hogy bárkinek is szólnánk, nem bírságolnak meg minket.
A milliárdos leszögezte, hogy míg más közösségi média platformok elfogadták az alkut, az X nem tett így.
Mint ismeretes, két éve az Európai Unió nemrég tiltással fenyegette meg a Twittert, ha nem tartják be a tartalom moderálására vonatkozó szabályokat. Musk közben igyekezett a szólásszabadság szószólójaként feltüntetni magát, így a nyilvánosan elérhető információk szerint nem vezzette be az EU „ajánlásait”. Ezek után idén, az Európai Bizottság megbírságolta az X-et, mivel az amerikai platform megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló jogszabályt (DSA) a megtévesztő fiókokra vonatkozó szabályozás, valamint a hirdetések átláthatóságához és az adataihoz való hozzáférés területén.
A jogsértés megállapítása a szolgáltató teljes világméretű éves forgalmának 6 százalékáig terjedő bírságot vonhat maga után, és kötelezheti a platformüzemeltetőt, hogy tegyen intézkedéseket a jogsértés megszüntetésére – közölte az Európai Bizottság.
Forrás: Mandiner, fotó: MTI
Solaris
2024-07-13 at 16:53
A magyar eu.”képviselők” (mánakit) , megszavazták mindenki lehallgatását.
Miről beszél Ildikó néni?
Talpra magyar!
2024-07-13 at 16:23
Közeledik az EU parlamentben EU elnökének megválasztása ezért ennek nagy hírt kellene kelteni itt az EU-ban. De elnökválasztásokra készülődő USA-ban is.
Talpra magyar!
2024-07-13 at 16:19
Ez miatt Ursula von der Leyentől mint zsarolótól eurómilliókat követelhet Elon Musk. – Remélem mint közszereplő politikus von der Leyen eme zsarolását valamivel felvette Elon legyen az hangfelvétel vagy bármilyen megzsaroló üzenete a német von der Leyennek Musk felé.
Kipi
2024-07-13 at 12:12
Fékek, ellensúlyok, uborkagörbület … EU
TS
2024-07-13 at 11:52
Ez meg elköpi… Musk kezd emlékeztetni a Jason Bourne című film Aaron Kalloorjára…
Meglátjuk, jön-e időben az ő Matt Damonja.
TalEle
2024-07-13 at 11:45
Soros ügynök maffia vezeti az EU-t, “elhibázott szankciókkal”, korrupt módon beszerzett vakcinákkal, emberkereskedőkkel kooperáló illegális migrációval, kiprovokált háborúval, meg ami kell… Remélhetőleg, ez lesz az utolsó öt éve az EU-nak, abban a formában, amit most ismerünk…
Logikus
2024-07-13 at 11:44
És íme ez Brüsszel!
A jog, a szólás és a véleménynyilvánítás szabadságának a fellegvára!
Vagy NEM? 😀
púpos pityu
2024-07-13 at 11:36
Hűha,t ,P.F.Z, Béla stb. na most mit mondok???
Ennyi szólásszabadság mint Magyarországon és pl. A PSn van egyik európai országban SINCS!!!
Mekkelek
2024-07-13 at 11:35
Na ja, Elon Musk is Tóni embere.
Szatmári János
2024-07-13 at 10:44
Brüsszel úgy kezel minket,mint a viccbe a Farkas és a róka…
Afarkas mondja a Rékának…
Te verjük meg a nyulat…
Miért?
Ha van sapkája azé,ha nincs azért…
Jól megverték a nyulat…..másnap
A Farkas… teee róka, verjük meg a nyulat…
Mééé tegnap már megvertük…
Ha van cigire azé Ha nincs azé…
Te nyúl van cigid?
Milyet kérték fiúk…szűrőket vagy simán?
Nézd a rohadéknak nincs sapkája….
Szatmári János
2024-07-13 at 10:36
A mingransokat kellene vinni Ukrajnába harcolni…mindenkinek a gondja megoldásnak…jaaaa és Ursula legyen az idegen vezető…úgyis bele van zugva a zelenszkijbe…
Különben pont úgy néz ki mint mint a náci nők voltak a táborokban…
Hány éves kis fiam….13 leszek…
Nem biztos…nem biztos
ViAM
2024-07-13 at 10:35
Gondolom, Musk az aszott kígyó “kérésére” nem fehér nadrágban követte a mi is péterkénk példáját, hiszen annál jóval önállóbb, s helyén van az esze – mert neki az is van.
Keresztapa
2024-07-13 at 10:30
Ez a “kért” meg “elengedik” valami bársonyos újbeszél lehet, mert amúgy a szituáció sima zsarolásnak tűnik.
bl
2024-07-13 at 10:18
Elon Musk az egyik utolsó mohikán, az egyik utolsó Sancho Panza.
Fujj
2024-07-13 at 10:04
Ő, meg tudja oldani? Béna!
Azt se tudta megoldani, hogy a cyber truck motorháztető illesztés éle ne vágja el a kezed, vagy ne a gyerek feneke alatt legyen a lithium aksi.
Kicsit butuska!
Fain1
2024-07-13 at 10:00
Mondok jobbat: ez utólagos lepapírozás.
A cenzúra minden big tech-nél megy már, kb tök ugyanaz: nem lehet buzit kiáltani senkire, lmbt, stb.stb.
Ukrán segget kell nyalni, ilyenek.. be van programozva, nem lehet azt mondani, hogy mocskos cíá, Nsa stb. Benne van már!
Ursula
2024-07-13 at 09:58
Erre a töpörödött Ursulára – aki sms-ben rendelt meg több százmilliárdért vakcinát a Pfízertől, ahol a férje magas beosztásban dolgozik – még mellékutcai vegyeskereskedést sem bíznék rá. S ez a sunyi, korrupt némber az Európai Bizottság elnöke lehet. Na, olyan is a “cég”: manipulál, hazudik és korrupt.
apro_marosan_petergabor
2024-07-13 at 09:56
A liberal-bolsevizmus – ez az EU iralkodó ideológiája – megint megmutatta legocsmányabb, sötétebb arcát!
A legfontosabb, a szólás és véleményszabadság ellen lépett fel, aljas, sunyi módon. Háttéralkut kínált Musknak!
Ez érthető módon a világ leggazdagabb, de mégsem a pénzt legfontosabbnak tartó emberének nagy problémát okoz, hiszen pont azért vásárolta meg a twitert és üzemelteti X néven, hogy biztosítsa, lehetővé tegye a vélemények, gondolatok szabad áramlását.
Nem akar lesüllyedni a FB, a Youtube stb. szintjére, ahol a libero-bolsevik cenzorok a Soros-Rotschild-Schwab-Rockefeller-Gates-Zuckerberg + társaik szellemiségnek megfelelően (“demokrata” háttérhatalom – establishment) kényük-kedvük szerint cenzúrázhatnak bármit, az összes médiafelület birtokában akár az egész világra kiterjedően.
Ez ellen egy mozgalmat kell ndítani!
Ezt nem szabad tűrni és megengedni!
Világ szabad gondolkodói ne egyesüljetek, tiltakozzatok, bojkottájatok, lépjetek fel hol, mi a legcélszerűbb – akár az ENSZben is) ez ellen, ott, ahol tudtok!
puncuis pinatus
2024-07-13 at 09:54
9 mm.
Theo
2024-07-13 at 09:28
És az a sok sok nagy gurulós bőrönd is Belgiumban várakozik üresen. Hát nem ért a jó szóból ez az ember?
na4
2024-07-13 at 09:26
Brüsszel velejéig romlott és korrupt. HUXIT!
khm
2024-07-13 at 09:25
Ezt a “titkos megállapodást” bármelyik ügyészség ZSAROLÁS bűntettének minősítené.
Fidoc
2024-07-13 at 09:22
Mindenki menjen a Twitterhez!
Emy
2024-07-13 at 09:11
mMenjen csak bötönbe Ursulácska ! éppen elég szemétséget tett hazánk ellen ! Holott azt elfelejtette h Orbán Viktor miatt lett elnők ! Most menjen ahova akar egy undorító hazug Dobler Klárával együtt ! Szemét dombra valók ! Orbán a hazug nem Gyurcsányné nevetséges ! szomorú
ifj.Schwartz György
2024-07-13 at 09:02
Ursula menjen a qrva anyjába, rühes büdös picsa! Nyomorult kommunista féreg, szarázi háborús bűnös
Kuvasz
2024-07-13 at 09:00
A jogállamiság, és a fékek és ellensúlyok nevében.
ifj.Schwartz György
2024-07-13 at 08:49
Ursula menjen a qrva anyjába, rühes büdös picsa! Nyomorult kommunista féreg, szarázi háborús bűnös!
Angie
2024-07-13 at 08:44
Ez nem egy kitalált történet, hanem maga a valóság!!! Mindent tiltanak, minden hangot elhallgattatnak a népirtó globalisták!
Az X működésére nincs hatásuk, majd jól megbüntetik, mint Magyarországot!
Csak ez szépen vissza fog ütni!