A tagállamok helyett Magyarország fizeti meg annak az árát, hogy az Európai Unión (EU) belül ne legyen szükség határvédelemre – mondta az Indexnek adott, hétfőn megjelent interjújában a pénzügyminiszter.
Varga Mihály egyebek mellett azt nyilatkozta a lapnak, hogy “mint a költségvetésért felelős miniszter, korábban Johannes Hahn uniós biztoshoz fordultam, kérve, hogy az Európai Unió vállaljon nagyobb részt a megnövekedett teherből. Tavaly év végén küldtem egy levelet a biztos úrnak, aki akkor pozitívan reagált. A levélváltások után meghívtam a határra, és azt elfogadta. Leegyeztettük, hogy az első félévben sort kerítünk a látogatásra. Most ehhez képest egy folyamatos visszakozást láthatunk tőle”. A tárcavezető kiemelte, Johannes Hahnnak – leköszönő biztosként – volt olyan felvetése, hogy inkább a magyar EU-elnökség prioritásairól szeretne tárgyalni.
A Pénzügyminisztérium azonban erre válaszul jelezte neki, hogy az uniós elnökségünk apropója lehet a tárgyalás alapja, de Magyarország fontos témái között, a versenyképességen, a demográfiai kérdéseken túl az illegális migráció megfékezése is megtalálható – írták, hozzátéve, hogy erre az uniós biztos végül jelezte, lemondja a találkozót.
Világos helyzetet teremtettünk, amellyel a biztos úr már nem kívánt szembesülni, az utolsó pillanatban elfordult egy Magyarország számára súlyos probléma megoldásától”
– fogalmazott a miniszter.
A cikk szerint a magyar határvédelmi kiadások összege kétszerese annak, mint amit egy év alatt családi adó- és járulékkedvezményre fordít az állam (370 milliárd forint), vagy más példával élve, közel kéthavi nyugdíjkiadást fedezne, pedig a schengeni övezethez történő csatlakozás következtében Magyarországnak a külső határok védelme egyszerűen – az uniós szerződések szerint – a kötelessége. Úgy folytatták, hogy ezzel szemben június derekán kiderült, hogy az Európai Bíróság 200 millió eurós bírság megfizetésére kötelezte Magyarországot a menekültügyi jogszabályok megsértése miatt. Varga Mihály összegezte a helyzetet az Indexnek: a tagállamok helyett Magyarország fizeti meg annak az árát, hogy az EU-n belül ne legyen szükség határvédelemre, ez pedig sérti a szolidaritás és a felelősség tagállamok közötti igazságos elosztásának elvét.
Halkan jegyzem meg, a Magyarországra kiszabott 200 millió eurós büntetést bejelentő ítéletben is megtalálható. Tehát úgy is fogalmazhatunk: migránskvóta helyett határvédelmi kvóta szükséges, és nem 80 milliárdos büntetés, hanem 700 milliárd forintos költségtérítés jár Magyarországnak”
– mondta Varga Mihály.
A pénzügyminiszter szerint a helyzet nemcsak igazságtalan, de komoly teher is a magyar államháztartásnak, ugyanakkor az uniós költségvetés méretéhez viszonyítva a határvédelmi kiadások elenyészőek: csak az idei évre 67 ezer milliárd forint az uniós költségvetés kiadási főösszege. Mint írták, a különbséget jól szemlélteti, hogy az Európai Bizottság a magyar határvédelmi kiadások több mint felét költötte találkozókra és konferenciákra 2015 óta (955 millió euró, 375 milliárd forint), és az Európai Parlament is hasonló nagyságrendben költött utazásra és költőpénzre (740 millió euró, 290 milliárd forint) ugyanezen időszak alatt.
A biztos úr ezúttal nem jelezte, hogy szándékozik-e Magyarországra jönni. Egy kifutó bizottság tagjáról beszélünk, láthatóan ebben az átmeneti időszakban nem fontos a távozó biztosoknak, hogy konkrét ügyekkel foglalkozzanak. Pedig továbbra is tartjuk, nem migránskvótára és nem 80 milliárd forintos bírságokra, hanem a költségek megtérítésére van szükség az Európai Unió részéről. Úgyhogy továbbra is azt szorgalmazzuk, vegyék napirendre a határvédelem szempontjából felmerülő költségeinket”
– mondta az Indexnek a pénzügyminiszter.
A tárcavezetőtől megkérdezték azt is, hogy Magyarország uniós soros elnöksége hozhat-e fordulatot a határköltségek rendezésében, válaszában Varga Mihály azt hangsúlyozta, hogy mivel a V4-ek megállapodása érvényben van, így az őszi ECOFIN-üléseken felmerülhet a határvédelmi költségek kérdése.
(MTI / Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán)
api01
2024-07-15 at 15:44
Ez teljesen Ok, ugye ?
Persze ők finnek és nem magyarok.
https://www.bild.de/politik/ausland-und-internationales/grenze-zu-russland-dicht-finnland-hat-jetzt-das-haerteste-asylrecht-6694eddd4c0a7158c79befd9
én a pásztorok királya
2024-07-15 at 15:28
api012024-07-15 at 12:30>>>>
NEM ELŐSZÖR MONBDOM: Tessék meghirdetni a követelésünket a nemzetközi pénzpiacon! A töobbi már megy magától.
SubZero
2024-07-15 at 15:16
Rövid szó a megoldás:
HUXIT
többet ettől nem kell mondani, csak csinálni!
Talpra magyar!
2024-07-15 at 15:15
Szerintem a gazdasági migránsoknak telefonos szolgáltatást kellene rendelkezésükre tenni hogy minél többen minél könnyebben eljuthassanak nyugati déli északi európai országokba és csehekhez lengyelekhez és a balti-tengeri kisországokba is. Szerintem azt is közölni kellene velük hogy a luxemburgiak élnek a legjobban oda akár több millió élősködő migráns települjön be.
Talpra magyar!
2024-07-15 at 15:06
Nemzetközi köröztetést kellene kiadni azok ellen a luxemburgi bírók ellen akik megsértették az EU migrációval kapcsolatos szerződéseket és a jogszabályokat.
pm
2024-07-15 at 13:08
api012024-07-15 at 12:30 , megtehetjük hogy nem fizetünk, meg vonják le, stb, de sajnos ez nem megfelelő és nem is elégséges megoldás. Mert amíg mi nem kapunk pénz , vagy egyre kevesebbet, addig a határaink “nyitva” állnak, jön az áru be, a pénz meg megy ki.. Ez nem pusztán egy pénzügy itranzakció.
Nem látom értelmét még a jogászkodásnak sem, hiszen az eu erőből politizál velünk szemben, nincs kihez fordulni, csak az van amit mi magunk tehetünk meg.
Kiléphetünk, annak, is van következménye, csak olybá tűnik hogy még a gondolatával sem akarnak foglalkozni amit pedig nem tartok helyesnek . Ez a mostani helyzet egy zsákutca. Minden alkudozással csak romlik a helyzetünk. Eddig egyetlen alku sem bizonyult jónak.
api01
2024-07-15 at 12:30
Először is rögzítsük, hogy az eu-tól egy buznyákot sem fogunk kapni. Sem erre a projektre, sem ami eddig járna, sem a jövőben semmire.
Ellenkövetelésük viszont lesz még bőven.
Mit lehet tenni ?
Ki kell lépni.
Ha nem lehet kilépni, a jogos járandóságunk össegével CSÖKKENTENI a befizetéseinket.
Ki kell jelenteni, ameddig nem teljesítik a szerződésben foglalt kötelezettségeiket, mindent megvétózunk és működésképtelenné tesszük az egész trágydombot.
Ellenséges országnak kell minősíteni minden “barátunkat”, aki hivatalból fellép Magyarország ellen, bármilyen ügyben.
Elsőre ennyi jutott eszembe.
Sun Tzu
2024-07-15 at 12:12
Azt magyarázza meg a miniszter úr, hogy miért vár az ellenségtől segítséget.
pm
2024-07-15 at 12:06
És mi lett a vége ? most akkor fizetünk vagy sem??? És ha NEM fizetünk akkor azt hogyan tesszük? Mit fogunk csinálni a további bírságokkal? mert lesznek ..
Folyamatosan átjár az életérzés, hogy aaannyira jó dolog eu tagnak lenni, hiszen minden simán megy, barátság és egyetértés van, dől a lé, ami megalapozza a biztonságunkat és jólétünket.Nyugodtan bízzunk rájuk mindent, hiszen ők törődnek velünk.
Angie
2024-07-15 at 11:58
Elképesztő, amit ezek a mocskos, korrupt rohadékok művelnek az unióban!
Mi akkor is ki fogunk állni Orbán mellett, ha ennyire köcsögösködnek. A főni van olyan okos, hogy megtalálja a szarbólma kiutat!