![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/03/rendorseg-2-szirena-foto-Hatlaczki-Balazs.JPG-1000x600.jpg)
Bántalmaztak egy kisfiút a szolnoki kalandparkban, az ügyben nyomoz a rendőrség. A múlt héten történt esetről a Szóljon.hu hírportál számolt be, közölve, hogy Lits László, a parkot üzemeltető Szolnoki Városüzemeltetési Kft. ügyvezető igazgatója feljelentést tett a rendőrségen.
András Hunor Lehel, a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI megkeresésére szerdán elmondta, hogy a Szolnoki Rendőrkapitányság nyomozást folytat garázdaság vétségének gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen. A nyomozás érdekeire tekintettel egyéb információt a rendőrség nem ad – tette hozzá.
Lits László szerdán telefonon az MTI-nek elmondta: az elmúlt hét második felében egy gyerekcsoport érkezett a régió leglátogatottabb kalandparkjába, amely teljesen be van kamerázva.
Így a történtekről is felvétel készült, amelyen jól látszik, hogy egy felnőtt – mint kiderült, a csapat egyik felügyelője – felrúg egy kisgyermeket.
Hozzátette: a felvételen az is látszik, hogy a kalandpark közelben lévő dolgozója épp nem látta az esetet, de érzékelte, hogy valami történt, néhány gyerek sírt is. Az ügyvezető elmondta: a kolléga jelzése alapján visszanézték a felvételen a jelenetsort, hétfőn feljelentést tett, a rendőrség pedig azonnal intézkedett.
Forrás: MTI; Fotó: PS/Hatlaczki Balázs
Cser Borbála
2024-07-17 at 16:47
De ami még borzasztóbb volt: senki nem rohant a gyereket felállítani, vagy a z őt felrúgót számon kérni!!!
Ez volna a gyerekek nyári táboroztatása???
az elkövető jobbos
2024-07-17 at 16:18
Kiderült, hogy fideszes, Novák kitüntette! Megint a sorainkból egy állat gyerekbántalmazó! MEGTISZTULÁST!!! Tipikus jobbos erőszakos fekete pólós egyén, akiből eleget láthatunk pl egy fradddi meccsen is, vagy a választási irodák előtt.
T.rex
2024-07-17 at 15:41
71 éves vagyok,egyszem kisfiú unokám van! Ha ne adja Isten vele történt volna ez meg a faszi már nem élne!!Ezt nagyon nagy biztonsággal kimentem jelenteni!!Mit veszíthek? Börtön?És? Viszont egy tetves szemét emberrel kevesebb!
Sas
2024-07-17 at 15:28
de leginkább a tuzsonbencéket kellene elhajtani egy zártintézetbe-ahol tolerálhat mindent-aberrált barom.gondolom mszp-szdsz-es családba nősűlt-ezért tolerál mindent az ellenzéki uszítóknak-hogy rohadjon le.
Hűha
2024-07-17 at 15:13
Kitüntetést kapott korábban Novák Katalintól a kalandparkban kisgyereket felrúgó férfi.
Ez sajnos igaz.
Egyre több fideszes balhé derül ki a homokosokról, a pedofilokról, gyermekbántalmazókról.
Ezeket kellene féken tartani.
Sas
2024-07-17 at 15:10
apád fasza———— eltűrik a lehitlerezést, a lecsuseszkuzást-2 merénylet után is-POTTYONDI USZÍTÁSÁT IS-E SZERINT MINDEN FIDESZES ABERRÁLT GYEREKBÁNTALMAZÓ-EZT A BARMOT “NOVÁK VÉDTE-A KORMÁNY KITŰNTETTE-ANNO”-A PISZKOS -ABERRÁLT NÉNIKÉJÉÉRT TŰRI EZT EL-2 MERÉNYLET UTÁN IS EGY IG. MINISZTER?ROHADT BAROM.–LEGYEN TRANSZPARENS MINDEGYIK VEZ.FIDESZES ROKONSÁGA-MENNYI MSZP-SZDSZ-MOMENTUMOS VAN BENNE?-EZEKET VÉDIK?-MINT ANNO AZ ERŐSS-KLÁNT?–KIK A ROKONAI TUZSONNAK? VALAMI HASONLÓK, MINT VARGA VOLT FÉRJÉNEK?ILYEN A VILÁGON NINCS.2 MERÉNYLET UTÁN SEM TESZNEK SEMMIT A GYILKOS USZÍTÁSOK ELLEN.
Dr.G
2024-07-17 at 15:02
@Sas: hülyének lenni alanyi jog, de te bántóna visszaélsz a helyzeteddel… Amúgy eléggé elmezavartnak tűnsz…
Sas
2024-07-17 at 14:58
tuzson bence -te szarházi-még ehhez is statisztálsz-a teljes fidesz-gyerekbántalmazónak–rágalmazásához? te utolsó-mocsok-gyáva senki-rohadj le.
Sas
2024-07-17 at 14:52
Ugyanakkor a kormány-pl.TUZSON BENCE-HOZZÁLÁTOTT AZ ISMERT -RÚGJ, BELÉM-SZDSZ-es haver!játékához–ugyanis ellenzéki-szdsz-beütésűek– elkezdték terjeszteni, hogy a faszit NOVÁK KITŰNTETTE-ÉS A KORMÁNY 240 MILLIÓT ADOTT-A YAKUZÁK-ÁLLÍTÓLAG ILYEN BETEG A NEVÜK-EGYESÜLETNEK-JELENTEM: TUZSON ELVTÁRS VIGYOROGVA TŰRI, HOGY A TELJES FIDESZT-ÚJÓLAG-ABERRÁLRLT GYEREKBÁNTALMAZÓNAK ÁLLÍTSÁK BE-TUZSON ELVTÁRS SZAKADJ MEG!
TS
2024-07-17 at 14:24
Álom Tivadar, ez a jogi megfogalmazás.
Baranyai Kisvárosi
2024-07-17 at 14:18
Állat !!!!!!!!!!!!!!!!!!
Álom Tivadar
2024-07-17 at 13:42
Így a történtekről is felvétel készült, amelyen jól látszik, hogy egy felnőtt – mint kiderült, a csapat egyik felügyelője – felrúg egy kisgyermeket. ISMERETLEN
Tudományos libsizmus
2024-07-17 at 13:42
Azt az embert ki kéne szolgáltatni a szülőknek. Büntetlenül. Mármint a kedves szülők tekintetében.
Serfőző Ákos
2024-07-17 at 13:41
Már megint egy agresszív fekete pólós. A focimeccseken is mindig ezekkel van a baj. Trágárkodnak és még a Himnuszt sem tudják az utolsó taktusig csendben végig hallgatni.