![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/07/horvat-katona.jpg)
A Gazdasági Oktatási Központ (CEO) nevű nonprofit szervezet pénteken több mint 5000 aláírást tartalmazó petíciót nyújtott be a kormánynak és a védelmi minisztériumnak a kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítása ellen tiltakozva Horvátországban – írta az Index.hr című horvát hírportál.
A védelmi minisztérium még nem tájékoztatott a teljes sorkatonai kiképzési programról, de a lehetséges modellekről szóló hírek felkeltették a nyilvánosság érdeklődését – írta közleményében a CEO. A szervezet kiemelte: a beadványban felsorolják politikai, gazdasági és jogi érveiket a kötelező sorkatonai szolgálat visszaállítása ellen, amire az állami szerveknek most kötelességük lesz válaszolni. Egyben felhívta a figyelmet a védelmi minisztérium munkatársai és a parlament védelmi bizottságának tagjai nyilatkozataira, amelyekben a kötelező sorkatonai szolgálatot helyettesítő polgári szolgálatot – amely kétszer annyi ideig tartana –, úgy mutatták be, mint bevett “gyakorlatot egyes európai országokban és NATO-tagállamokban”.
Hrvoje Markovic, a CEO ügyvezető igazgatója elmondta: Finnország az egyetlen olyan NATO- és EU-tagország, amely kétszer hosszabb polgári szolgálatot ír elő a hadkötelesek egy viszonylag kis része számára, és ami ellen éppen Horvátország szólalt fel két éve. Zágráb akkor arra kérte Helsinkit: tegyen intézkedéseket annak érdekében, hogy a katonai szolgálatot helyettesítő polgári szolgálat ne legyen büntető vagy diszkriminatív jellegű a tartalmát vagy időtartamát tekintve. Markovic végül úgy értékelte: a katonai szolgálat sérti az alkotmányban biztosított törvény előtti egyenlőség jogát, továbbá negatív gazdasági következményekkel jár a munkaerőpiacra nézve is.
Ivan Anusic védelmi miniszter a horvát közszolgálati televíziónak nyilatkozva június végén azt mondta: minden készen áll arra, hogy Horvátország 2025. január 1-jétől bevezesse a sorkatonai szolgálatot, amelyet két-három hónapra terveznek, de konkrét részleteket nem említett. Mint jelezte, azok számára, akik a polgári szolgálatot választják, a szolgálati idő hosszabb lesz, és kevesebb lesz az engedmény is. Horvátországban 2008-ban törölték el a kötelező sorkatonai szolgálatot, részben arra való tekintettel is, hogy akkori felmérések szerint a fiatalok csaknem 90 százaléka lelkiismereti okokra hivatkozva elutasította a fegyverviselést.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Fehim Demir
Angie
2024-07-19 at 17:57
Visszafelé fejlődünk!
ViAM
2024-07-19 at 17:12
Kit tudnának besorozni a nem egészen négy milliós horvát lakosságból, akik közül több mint fele nő. A fiatalok többsége elhúzott a jobb élet reményében, akik maradtak a turizmus, vendéglátásból élnek, ha az összeomlik, vége a horvát gazdaságnak is. Kínban született ötlet.
marci
2024-07-19 at 16:55
Vajon miért is kell a sorkatonaság? Hát igen. Nem ok nélkül. Háborúba könnyebb küldeni azokat akik már átestek egy kiképzésen.
Ugye ugye. Sokkal könnyebb az ukrán katonákat kell a halálba küldeni,de amikor már a saját gyerekeinket kell akkor már nem olyan egyértelmű.
Csak most eszmélnek az emberek de már későn, hogy a liberálisok szépen csendben lenyomták a torkukon, hogy a gonosz Putyint el kell tiporni, és ezzel szépen lépésenként belerángatják az embereket a háborúba.
Olyan amikor a baloldal lenyomta az emberek torkán, hogy belváros központjába kell a parkolás, mert akkor kevesebb lesz az autó, tisztább lesz a levegő, aztán csak 1 utcával vitték ki a határt, meg még eggyel, meg még eggyel … meg még eggyel, ja az már a szomszéd város utcája.
Az ukrán háborúnál is először nem adunk semmit, aztán ugyan már csak lőszereket, aztán ugyan már csak csapatszállítót, aztán ugyan már csak tankokat, aztán ugyan már rakétákat, aztán nagy hatótávolságúakat, aztán repülőket (az atombomba még hátra van de az is meg lesz, mert minden amit tagadnak, na az be fog következni).
A hadkötelezettség is persze csak 3 hónap, aztán 5 aztán 7 ja persze meg még a fronton 1 év esetleg kettő három.
Sajnálatos, hogy ugyanaz a retorikával ugyanazokat az embereket nem egyszer nem kétszer, százszor ezerszer is át lehet verni, sőt még ki s kérik maguknak.
Persze az a békepárti, aki fegyvereket juttat a frontra azzal a céllal, hogy ki kell irtani a másikat, készül a háborúba való belépésre. Ez a békepártiság.
A háború párti meg az aki azt sürgeti, hogy üljenek már le és tárgyaljanak, hogy mielőbb vége legyen a háborúnak.
Ja és ki is a háborús uszító? Az nem ugye aki azzal készíti fel a népet, hogy az Oroszok leakarják igázni egész Európát, ezrét fegyverkeznünk kell és le kell győznünk a gonosz Oroszokat. Ez persze nem uszítás. Az a háborús uszítás amikor az embereket kérik, hogy azokat támogassák, akik a béketárgyalásokat szorgalmazza.
Hát az emberi fejlődésben elérkeztünk egy olyan fokra, amikor az intelligencia a kerítés másik oldalán maradt. Hajrá majmok csimpánzok, orangutánok, szerintem ha belehúztok mist van esélyetek átvenni a hatalmat az emberiség felett, mert ez elhülyülés már népbetegség.