![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/07/gyerekrugdoso-edzo-kepernyofoto-1000x576.jpg)
Kamera elé állt a szolnoki kalandparkban egy gyereket felrúgó karateedző egykori tanítványa, aki nevét, arcát vállalva nyilatkozott arról, hogy a férfi 17 évvel ezelőtt megerőszakolta.
Nádasi Adrienn TV2 Tények című műsorábanelmondta, hogy a férfi erőszakoskodott vele és lelkileg terrorizálta. Volt, hogy aktus után halálosan megfenyegette:
Azt mondta, szedjem össze magam és ha én ezt bárkinek el merem mondani, vagy nyilvánosságra hozom, akkor ő engem meg fog ölni.
Más tanítványok is megalázásokról, rendszeres bántalmazásokról számoltak be, ám ők csak arcuk eltakarása és hangjuk eltorzítása mellett nyilatkoztak.
Odajött hozzám és azt mondta a többieknek: ezért ne legyen hosszú hajatok, majd megfogta a hajamat, lerántott a földre és elkezdett húzni a padlón
– mesélte egyikük. Elmondták azt is, nyílt titok volt, hogy a férfi a tinédzser lányokat a végsőkig manipulálta, majd testileg kihasználta. Az edző, aki két megyében is oktatott gyerekeket, szerintük több lányt is megerőszakolhatott. A most 56 éves sportvezető korábbi tanítványai azt mondták, hogy a férfi egy életre megnyomorította őket.
Mint ismert, egy szolnoki kalandpark üzemeltetője július 15-én írásban tett feljelentést a rendőrségen, miután tudomásukra jutott, hogy a kalandparkban egy férfi bántalmazott egy gyermeket. Az esetet rögzítette egy biztonsági kamera. A nyilvánosságra hozott felvételen jól látszik, hogy a karateedző felrúgja a kisgyereket, aki nem akart felmenni a kalandpark mászórészére. A rendőrség garázdaság gyanúja miatt folytat eljárást a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazás kapcsán.
Örökre eltiltották az oktatástól a hétéves kisfiút felrúgó karateedzőt
A Magyar Karate Szövetség örökre eltiltotta az oktatástól az erőszakos edzőt. Közleményükben azt írták, a szövetség elhatárolódik a vállalhatatlan, a karate szellemiségéhez, tanításához, erkölcsi mércéjéhez méltatlan gyermekbántalmazási esettől, és minden hasonló esetben, a rendelkezésre álló eszközök teljes szigorával fellép az ilyen, és ehhez hasonló esetek teljes visszaszorítása érdekében
Forrás, fotó: Tények
Naprózsa
2024-07-20 at 00:22
Mint egykori sportoló meg kell védenem az sportvezetőket és edzőket. az elsöprő többség szereti a sportágát és a tanítványait, s egy-egy ilyen szadista disznó nem járathatja le áldozatos munkájukat. Sokszor maximum a hétfő az egyetlen szabadnapjuk, hétvégén szinte ők a versenyzőik pótanyja vagy pótapja, meg kell őket védenünk azoknak az igyekezetétől, akik nyíltan be akarják importálni a 3. világ legaljasabb nemi erőszakolóit, és gyerekeket megkéselőket, amik terhes európai nők és gyerekek megölésére szólítják fel Olaszország biztonságában a muzulmánokat.
Viszont minden ilyen esetnél, ahol évtizedekre visszamenőleg kiderül, hogy szadista pedofilok garázdálkodtak és utólag kiderül, hogy kollégák, klubvezetők tudtak vagy sejtették, hogy baj van, de kussoltak, akkor már ne engedjük, hogy a kitüntetőket vádolják felelőtlenséggel, miután mitsem tudhattak ezek viselt dolgairól.
Tessék akkor, mindenszaristák, megkérdezni, hogy milyen család az ahol a gyerek fél elmenni edzésre, de odaparancsolják?
Milyen szülő lehet az akihez nem fordul oda védelemért a gyerek? Milyen szülő, tanár az aki nem veszi észre az abúzusok jeleit?
Nálunk ilyen nem fordulhatott elő, mert az első panaszunkra a szüleink nekünk hittek és számonkérték akire jogos panaszunk volt.
Frenki
2024-07-20 at 00:04
Ügyészség himi-humi vád,
Bíróság himi-humi ítélet.Olcsón meg fogja úszni a hazai jogszolgáltatást ismerve.
Rendőrség szolgál és véd,a bűnöző meg lelép./na ne már/
Nemzetközi elfogató parancs?Csak kérdezem…
T.rex
2024-07-19 at 23:35
Piroska / A dolgok nem állnak jól! Hiába vagyok konzervatív,vallom azt , hogy a Novák “féle “kegyelmi botrány után, amikor is azt ígérték, hogy átfogó vizsgálatot folytatnak le, minden gyermekekkel foglalkozó állami és nem állami intézményben , félek nem valósul meg!Azt írja , hogy az Orbán kormánynak nincs alternatívája! Igaza van ,ez a valóság! De a kormány egy-két tagjának van alternatívája!Pintérnek biztos!
T.rex
2024-07-19 at 23:19
Jin Ke / A legendás Bruce Lee volt a harcművész ,aki nem csak a filmekben tudott szenzációsan verekedni,de új ütés formákat is alkotott! Rendszeresen tartott harcművészeti bemutatókat !Alapelve volt , hogy a szerzett tudást gyengébbek ellen soha nem használjuk! A fia Brandon Lee,filmszinész volt! Azt nem tudom hogy harcművész is lett volna… Sajnos mindketten nagyon fiatalon haltak meg!
Piroska
2024-07-19 at 23:15
Naprózsa👍
Sebaj Tóbiás 👎, Yoggi 👎 Ki az alternatívája Orbánnak ēs a Fidesznek?
Na….????
Sas
2024-07-19 at 23:06
meg kell érteni a libsiket-amióta metoo van csak libsiről derűlt ki , hogy perverz-szadista-már a kutyaházra is ráfognák, hogy jobbos erőszakoló.
frédy
2024-07-19 at 23:03
Sebaj Tóbiás2024-07-19 at 20:18
és mi van akkor, ha fideszes?? a degeneráltság csak nállatok megengedhető, vagy mondjam úgy..kötelező??
Sas
2024-07-19 at 22:57
de mit kaphatott Puzsér, Pottyonditól-aki 2 évig rá se tudott nézni a közös gyerekükre……borzongató.
Sas
2024-07-19 at 22:50
sza.ok minden cenzor…–ne ijedj meg-de a koponya-sérülésedet a kommunista szüleid okozták-nem a Böbe néni.
Sas
2024-07-19 at 22:48
szegény-nyomorult balosok……….milyen daliás idők voltak, amikor balos rendezők szopattak színésznőket-és gyúró bácsi dugta a kislányokat-aztán jött a metoo és csak balosok buktak le abúzussal-veréssel-nem csoda, ha a balmajmok ki vannak éhezve arra, hogy bukjon már le jobbos is-vagy bárki , akire rá lehet kenni, hogy fideszes-mert amerikában is csak libsik buktak le.HÁT IGAZSÁG EZ-A KURVA ÉLETBE?
futóbolond
2024-07-19 at 22:33
azért írják meg azt is, hogy az illető azóta külföldre távozott, a magyar hatóságok két-három napos, tojógalamb-szerű toporgását követően.ű
Királytigris2024-07-19 at 22:04: önnek az áldozatok felelősségét a legfontosabb firtatni? a kissrác sem szólt otthon, elképzelhető, hogy az illető egy olyan típusú emberke, akivel nem jó ujjat húzni, hiszen még ki is lett tüntetve… mifelénk is vannak efféle “sportvezetők”, akiknek a nyelve folyamatosan a helyi potentátok s*ggében, kevés szülő mer beléjük állni, mert “politikai kapcsolataik vannak”. hány és hány szövetségnél voltak az utóbbi időben igazi vagy látszatbalhék szövetségi szinten és hányból lett valami??? (teniszezőknél milliárdos hiány, jégkorcsolyázóknál a szakág egyik nagy legendája tolta túl elvileg az edzésmódszereket, vizilabdázóknál szabálytalan gazdálkodás)
a komcsiktól ránk maradt urambátyám rendszert az orbán-kormány is “sikeresen” fenntartotta.
Királytigris
2024-07-19 at 22:04
Egyszerűen nem értem, hogy az áldozatok otthon a szüleiknek nem szóltak semmit? És ha szóltak a szülő miért nem tett feljelentést? Aztán a megerőszakoltak továbbra is járnak “edzésre”, hogy tovább erőszakolják őket?
Nem értem!!!
sz@rok minden cenzor fejére
2024-07-19 at 21:31
Naprózsa takarodj a jó édes kurva anyádba!
Naprózsa
2024-07-19 at 21:28
@Sebaj Tóbiás!
Máshol fröcsögjön, de mindenekelőtt tegye fel a felelősség kérdését is: Ha ilyen “fideszes tahók” uralják a világot és nem a Gyurcsányista meg Márkizajosista, meg Magyar Péterista szent emberek, akkor mit mondjunk azokra a szülőkre, másik edzőkre, 17 évig hallgató “áldozatokra”, akik ehhez asszisztáltak, és nem szóltak ellene?!!!
Ők is bűnpártolók, úgyhogy hátrébb az agarakkal, mert a maguk mindenszarista köreiben sokkal több ilyen mocsok található, hisz maguk egész Európát akarják agyonveretni!!!
Túlcsordúlt pohár
2024-07-19 at 21:13
Kik állhattak, állhatnak ennek az “embernek” a háta mögött, hogy ennyire érinthetetlennek érezte magát?
Emlékszem, még a Gyurcsány időszakban beszélgettünk politikáról többen, jobboldali beállítottságú kertvárosi szomszédok az utcán. Az egyik szomszéd távolról figyelt minket, de nem vegyült közénk. 2010 után meglepve tapasztaltuk, hogy a legnagyobb fideszes lett a környéken és a helyi vezérkarral bratyizott folyamatosan.
Az utcában is elkezdett önhatalmúlag intézkedni, hangoztatva a kapcsolatait. Valódi kiskirály lett.
Megtisztulást a jobboldalon, de azonnal! Ki a konjunktúra lovagokkal, a haverokkal, kártya- és ivócimborákkal, vadászbratyikkal és focistafeleségekkel!
TS
2024-07-19 at 21:11
Yoggi, a szakszövetségek terjesztik fel a jelölteket. Vagy a volt elnöknek minden magyar edzőt ismernie kell?
Jin Ke
2024-07-19 at 20:52
Igen igen vannak harcművészek mint anno Brandon Lee (még se azért istenítjük), vannak Kickbox legendák mint a 11 profi világbajnoki címmel rendelkező Don Wilson.
Na és vannak ilyen pszichopata véglények.
Anno 1991-ben a későbbi Kickbox világbajnok B.Barnabás egy edzés után (ő tartotta), a buszmegállóba beleköttetek a helyi suhancok vagy csak piszkálták a barátnőjét, de ő olyan JCVD módjára fejen rúgta a gyereket, ha jól emlékszem koponya alapi sérülést szenvedett. A két szomszéd srácot gyanúsították meg aki csak látta az esetet. Nem véletlen, hogy szinte mindenki ott hagyta a kickbox edzéseket, főleg annak tükrében, hogy azt akarta kérni minden tanítványtól, hogy mondjuk azt a srác csak elesett. Hát igen, visszaélt a tudásával és az erejével.
Évekkel később amikor világbajnok lett csodálkozott miért nem választották meg Miskolc legjobb sportolójának. Nem a származásod miatt, hanem azt, hogy milyen körökben mozogtál, plusz miket műveltél. A segédedzője, őt is Barnának hívják, igazi betyár volt miskolcon, felvetette a pénzt, most pedig egy csöves alkoholistaként tengeti napjait.
Az igazi kéjmámor Bob Sapp menyasszonya (sok thai és kickboxos mondja az egy bunda meccs volt, talán igen, talán nem). A levegőt nem kapó Sapp azért haza vágott néhány K1 világbajnokot, nem 70 kilósokat. A lényeg kedves Tivadar 60 évesen kussba kéne lenni, főként a múltaddal, amikor a cimboráiddal benzinkutakat terrorizáltatok stb. Ha akkora thai box legenda vagy, akkor miért nincs 10-20 vb címed, miért nincs akkora K1 múltad mint a legnagyobbaknak?
Ha már valakit ki akarsz hívni, akkor ott van Dennis Alexio alias Terminátor, aki kirugdosta az ellenfeleit a ringből. Ja most jut eszembe, börtönben van.
Na azt megnézném. Nem lenne semmi esélyed.
Az a baj veletek, hogy gyilkos pszichopata állatok vagytok.
A harcművész tanít, átadja a tudását az arra méltóknak mint Donnie Yen vagy Vernon Rieta.
bl
2024-07-19 at 20:46
Szép példa arra, hogy miért kell ellenőrizni mindenkit aki gyerekek közelében él. Egyébként az ellenőrzés se segít, olyan embereknek kellene a nevelői pályát választani akik szeretik a gyerekeket, de nem úgy, ahogy ma a divat, azaz a régi keresztény hagyományt kellene valahogy éltetni, de ahhoz meg hit kell. Isten nélkül, lelkiismeretes emberek nélkül ez nem fog menni.
Egyébként az edzők, a testnevelők a régi spártai, azaz katonai hagyományok éltetői, bizonyos mértékű erőszak hozzá tartozik a munkájukhoz, ha nem fáj semmi az edzés után, akkor az nem is edzés volt.
Sanyáta
2024-07-19 at 20:31
A probléma, hogy nem mert szólni senki és nem mindenki tahó szerintem, ezt a fickót rögtön lekellett volna fogni, ennyi… már le is lécelt! AZ ELLENŐRZÉS A SZÖVETSÉG RÉSZÉRŐL MIÉRT MARADT EL AZ ÉVEK ALATT, OTT IS FELELŐSÖK VANNAK!!!! De elkéne verni ezt a faszkalap mestert, ez azt hitte, hogy ő szarta a pabi dubit!!! Az önkormányzat ne az asztal mellől dolgozzon a helyszìn is fontos!
Talpra magyar!
2024-07-19 at 20:25
Hogyha igaz akkor életfogytiglan kasztrálás és kényszermunka az ilyennek.
Piroska
2024-07-19 at 20:22
Ezt a mocskos állatot.
Yoggi
2024-07-19 at 20:21
Mondjuk azt még nem sikerült leírni, hogy megint egy hibátlan pedigréjű elkövető, aki nemrég „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” Életműdíj elismerésben részesült, és Novák Katalintól vette át a díjat.
Ezek a mocskos kommunisták megint mellé nyúltak…
Kormányozni legalább tudnak…?
Sebaj Tóbiás
2024-07-19 at 20:18
A. Tibor tipikus fideszes tahó, Novák Katalin és Jászberény városa is kitüntette. Orbánisztánban a gyerekeket bántó férgeket kitüntetik, mint a bicskei Vásárhelyit vagy felmentik mint Kónya Endrét…