![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/07/olimpia_MTI.jpg)
Gyorsított bírósági eljárással két év börtönbüntetésre ítéltek egy francia férfit, aki akciót tervezett az olimpiai fáklyát vivő staféta ellen. Reméljük ez volt az utolsó terrorfenyegetés, ami az olimpiát érte.
A neonáci szimpatizánsként jellemzett 19 éves fiatal, akit azzal gyanúsítanak, hogy az olimpiai fáklya útját akarta megzavarni, online fenyegetőzött a párizsi ügyészség közlése szerint. Az ítélet indoklásában olyan vádpontok szerepeltek, mint bombakészítési tanácsok közösségi médiában való megosztása, gyűlöletkeltő és halálos fenyegetés, valamint “emberéleteket veszélyeztető, személyes jellegű bejegyzések”.
A férfi – akit szerda reggel vettek őrizetbe a kelet-franciaországi Elzász régióban – egy “francia árja” nevű csoportot irányított. Gerald Darmanin francia belügyminiszter szerdán tudatta, hogy a terrorellenes különítmény emberei őrizetbe vettek egy személyt, akit azzal gyanúsítanak, hogy “nyilvánvalóan az olimpiai fáklya átadása során készült beavatkozni”.
A lángot vivő váltó hónapokig tartó, Franciaországot és a tengerentúli francia területeket érintő útjának a végéhez közeledve már Párizsban van, a fáklyával a pénteki megnyitóünnepségen lobbantják fel az olimpia lángját.
Forrás/fotó: MTI
kanigunda
2024-07-21 at 13:15
“…momentum nem egyszerűn népszavazást kért, …”
Pontosan! Ezeken a halálkultuszos Nyomentum trükkökön bárki meg tudott lepődni?
Az két ganéj szajha is meg amíg tombolhatott az EU parlamentben akkor is a magyar
költségvetést óvta — a sok pénztől. Akkor most hogy is van ez, kedves Nemzethy?
Így tesz egy igazi hazafi. Ugye?
SzM
2024-07-21 at 13:00
Te hazudsz!
Nemzethy inzultáció.
A momentum nem egyszerűn népszavazást kért, hanem hangosan hirdette, hogy az egész ország csődbe megy az olimpiától, mert rettentő sokba kerül a stadionok megépítése, sosem fog megtérülni és csak ellopják majd a pénzt az építkezésekkel az emberektől. Mindenki el fog szegényedni miatta stb. stb. Természetesen 1 kivétel valamennyi olimpiai helyszín megépült így is, az ország nem ment csődbe, de rendezett egy csomó eb-t vb-t. (atlétikait, úszót kettőt, kézilabdát stb. ) Majd amikor az embereket felheccelték a sok hazugsággal az olimpia ellen és ezért visszalépett Budapest a rendezéstől, utána Macron felesége díszvacsorán fogadta a momentumosokat és fotókat amik ott készültek még büszkén meg is osztották. No ez egy igazi hazaáruló banda, azért csinálták az egész hercehurcát, hogy Párizs nyerjen olimpiát.
bressa
2024-07-21 at 12:29
A Vichy-kormány ; L’État Français. 1940 – 1944 kormány több zsidót deportált mint a magyar.
Nemzethy inzultáció
2024-07-21 at 11:16
Annonim
2024-07-21 at 10:43
Hazudsz!
A momentum nem akadályozott meg semmit!
Népszavazást kért az olimpiáról.
Mivel a fidesz látta hogy esélye sincs ezt megnyerni lefújta az olimpiát.
Ez ugyanaz volt mint a vasárnapi boltzár.
A fidesz mindig is sokat ad az emberek véleményére, ha az általa feltett hülye kérdésekre azok válaszolnak.
Annonim
2024-07-21 at 10:43
Itt kéznél a felelős. Nálunk a nyomeentum akadályozta meg az Olimpiát.Mocskok
na4
2024-07-21 at 10:20
Hú bakker, mi lesz ebből még.
Kondor Imre
2024-07-21 at 09:40
Na és mit csináltak eddig,nehogy már ez az egy legyen csupán.Franciaország is televan ujfasiszta nácikal,csak szépen csendben vannak hallgatnak róla nemtartják broblémanak,mint a migraciót semm.S úgy akarják be alitani,hogy náluk csak ez az egyszem neonáci volt de kioiktattuk.Igen ázért van heti szinten robbangatások amit rákkenek a mikrásokra s a media is elhalgatja az egészet.Most meg szaladgálnak intézkednek jaj meg juj, elmenek ők is a fenébe ahová valók.
Mekkelek
2024-07-21 at 09:32
Tehát 2 évre lecsuktak egy pattanásos facebukknácit, a hülye írásaiért. 21. század.
Római jogász
2024-07-21 at 09:24
Mivel a gendervilág elterjedése óta az Olimpia-i láng már régen le van hugyozva, így a srác részéről ez ún. “alkalmatlan tárgyon elkövetni szándékozott kísérlet” lett volna, kb. úgy, mint amikor valaki az ellensége hulláját szúrja le.
Kárpáti
2024-07-21 at 09:03
Reméljük ebből tanulnak a nácik és visszabújnak a csatornába ahová valók.