A Prisztás-gyilkosság keddi tárgyalásán kiderült, az ügyben koronatanúként szereplő egykori conti caros Radnai László szerint Portik Tamás egy újabb, Gyüre József ellen elkövetett leszámolásos gyilkosságban is felelős lehet. A Fővárosi Törvényszéken tanúként hallgatták meg Portik egyik gyerekének keresztapját, valamint egyik emberét, Foster Istvánt.
PÁMER DÁVID – PestiSrácok.hu
Tanúk meghallgatásával folytatódott kedden a Prisztás József meggyilkolásával vádolt Portik Tamás és két társa pere a Fővárosi Törvényszéken. Az elsőként meghallgatott Fürge becenevű Sz. József elmondta, az elsőrendű vádlottat gyermekkora óta ismeri, nagyon jó barátságban vannak, Portik legnagyobb gyermekének a keresztapja. A férfi úgy emlékezett, Portik a 80-as évek végén portásként dolgozott, későbbiekben azonban nem volt arról tudomása, hogy Portik miből élt. Arról csak később értesült, hogy Portik az Energol Rt igazgatójaként együtt dolgozott Drobilich Gáborral és Ferencsik Attilával. Mint mondta, az Energol Rt. egykori marketingigazgatójával a körözése alatt nem találkozott, nem is volt tudomása arról, Portik hol tartózkodik. Úgy hallotta, hogy külföldre, esetleg Amerikába szökhetett. A tanú elmondta, ő maga is szökésben volt a 90-es évek elején, közepén, mivel nem akarta letölteni 4-5 hónapos büntetését. Barátjához hasonlóan ő is külföldön, illetve Magyarországon bujkált. Sz. – mint mondta – szintén részt vett az olajbizniszben, még Drobilich Gáborral is munkakapcsolatba került, de állítása szerint nem volt az „olajozásban” jelentős szerepe, saját magáról pedig úgy nyilatkozott, „brókerként” tevékenykedett ebben az időben. A tanú beszámolt arról is, hogy ismeri a Fenyő-gyilkosság jelenlegi vádlottját és a négy halálos áldozatot követelő Aranykéz utcai robbantás gyanúsítottját, Jozef Rohácot is. Neki a „Fogász” becenevű szlovákot Drobilich, az Energol nagykőrösi telephelyén mutatta be. Az olajtelepet az embereivel védő Rohác a tanúnak inkább egy üzletember benyomását keltette. A szlovák bérgyilkossal ezen kívül még egyszer találkozott, mivel a Seres Zoltán elleni merényletkísérlet ügyében néhány éve a bíróságon tanúként hallgatták meg.
Újabb gyilkosság Portik számláján?
A tárgyaláson elhangzott, Sz-t tanúként hallgatták ki Gyüre József meggyilkolása ügyében, azonban a kihallgatásán a Prisztás ügyre vonatkozóan is tettek fel neki kérdéseket. Az ügyész kérdésére a tanú elmondta, Gyüre vele, Portikkal és Hunyadi Ferenccel együtt tagja volt annak a – korábbi tárgyaláson Portikkal már összefüggésbe hozott – társaságnak, akik a 80-as években telefonfülkéket fosztogattak. Gyüre Józsefet később azonban lelőtték. A tanú elmondta, hogy szerinte egyrészt azért hallgatták meg az ügyben, mert ismerte az áldozatot, másrészt Gyüre kezében találtak három fényképet, s az egyik képen a tanú volt látható. A rendőrök kérdezték is tőle, hogy „kapott-e fenyegetéseket” – célozva arra, esetleg neki szánt figyelmeztetésként volt a fényképe az áldozat kezében. Később Portik Tamás ügyvédje részleteket olvasott fel Radnai László vallomásából, melyben az szerepelt, a Conti Car egykori tulajdonosa úgy tudja, a gyilkosságot Portik Tamás megrendelésére követték el. De Radnai erről az ügyről is csak hallomásból értesült, mivel állítása szerint Karalyos Gábor dicsekedett el neki a gyilkosságról.
Barátja miatt szálltak rá a hatóságok
Sz. beszámolt arról is, hogy ismeri a Conti Car két volt tulajdonosát, igaz leginkább látásból. A tanú elmondta, „Radnaival szerencsére csak egyszer találkozott”, mert ha többször találkoztak volna, „lehet rá is kitalál valamit”. Szerinte „Radnai az életéért küzdve kitalált egy sztorit”, s ezt azután „tárgyalásról tárgyalásra kibővítették”. Erről a tanú „városi legendákból” értesült. A tanú „megdöbbentőnek” nevezte azt is, hogy az ügy koronatanúja „egyrészt rendőrökkel, másrészt bűnözőkkel veszi körbe magát”. Portik gyermekkori barátja elmondta, ismeri a 2-es számú tanút, K. Györgyit is, akit a 90-es évek legelején látott először. A védett tanút azonban sem a Művészinasban, sem Portik társaságában nem látta, „megjegyezte volna a hölgyet”, aki szerinte „világ életében szélhámos volt”. Sz. azt is elmondta, amióta Portikot letartóztatták, rögtön „rászálltak” a vállalkozására. „Minden szakhatóság, ami létezik, rászállt az üzletére” – tette hozzá a tanú. Állítása szerint „megsemmisítették”, s mindezt az NNI-nek köszönheti, csak azért, mert Portik barátja. A másodrendű vádlottal, a gyilkosság elkövetésével vádolt Hatvani Istvánnal kapcsolatban Sz. József azt közölte, 1996-ban, a gyilkosság idején sokkal nagyobb darab volt, s a „napjából nyolc óra úgy telt, hogy csak evett”.
Radnai nem bocsátotta meg neki, hogy elárulta
A perben másodikként meghallgatott tanú, Foster István azért akart tanúskodni a perben, mert állítása szerint egy újságíró felhívta rá a figyelmét, hogy a Portik ügy kapcsán már többször előkerült a neve. Többen azt is tanácsolták neki, keressen ügyvédet, mert „a Fater emlegeti különböző ügyekben”. A tanú szemében egyébként Portik „egy jómódú, jó stílusú, jó modorú vállalkozó volt”, aki „el tudta adni magát bármilyen társaságban, érvényesülni tudott”. Foster elmondta, több tanúvallomással ellentétben soha nem dolgozott Portikkal – akit még a 90-es évek közepén ismert meg -, „pedig dolgozott volna vele, de nem érkezett ilyen felkérés”. Foster állította, ismeri a másodrendű vádlottat is, aki szerinte egy „jó kedélyű ember”, aki a „közelében nem volt ilyen dolgoknak”. „Nonszensz” – mondta el a vádról a véleményét a tanú. Foster a bíróságon kifakadt azon is, hogy Radnai – akit szintén régóta ismer és dolgozott is neki – milyen ügyekkel kapcsolatban hozta összefüggésbe. A tárgyaláson kiderült, a 12 évre elítélt egykori keresztapa nemcsak a Fenyő, hanem a Prisztás-gyilkosságba is belekeverte. Radnai – a tárgyaláson is felolvasott – vallomásrészlete szerint Foster, Karalyos és veszprémi Jimmy várták az elkövetőt, Jozef Rohácot a Ladik utcában. Foster erről már korábban is értesült, ugyanis egy ismerőse révén hozzájutott Radnai 2005-ös vallomásához. A tanú állította, szerinte azért vallott rá Radnai, mert meg van róla győződve, hogy neki és Turi Tibornak köszönheti a kecskeméti maffiapert, „ő volt az, aki feldörzsölte őket” és „elárulta a tervüket”. Foster erről annyit mondott, hogy Radnai magához hívatta 2004 tavaszán és megkérte arra, hogy vállaljon el „egy kis mellékest”, amiért a tanú több millió forintot kapott volna. Fosternek később elmondták, hogy „Turit akarják fejbe vágni”. Ő azonban ezt közölte a potenciális áldozattal és „szeptemberben Radnaiékat összecsomagolták”. Foster szerint a Portik ügy is részben azért van, mert „mindenkit eltapos a Laci”, aki a tanú baráti köréhez tartozik. Szerinte Radnaiéknak jól jött, hogy Portik szökésben volt, „mert a nyakába lehetett varrni mindent, lehetett rá mindig hivatkozni”. A Prisztás ügy kapcsán kijelentette, „mocskosul el van ferdítve ez az egész” és nem érti, a koronatanú, „hogy tud ilyen hulladék lenni”, hogy „ilyen helyzetbe hoz embereket”. Sőt, a tanú azt is állította, hogy Kis Bandi mögött is Radnaiék álltak és a „pénz egy része náluk landolt”.
A vádlottak kihallgatták volna Mag Juditot
Mivel Mag Juditot, Prisztás korábbi élettársát, vagyonának örökösét, nem lehetett elérni és a tárgyaláson egyszer sem jelent meg, így a tanácselnök kénytelen volt a nyomozati vallomását felolvasni. 1996-os vallomásában – amit alább közzé is tettünk – az asszony elmondta, a gyilkosság előtti estén furcsa körülményre lett figyelmes: Prisztás idegesen viselkedett, késő este valakivel 10 percig telefonált. A milliárdos vállalkozó reakciójából azt szűrte le, valaki panaszkodhatott neki. „Hagyd a fenébe, majd én elintézem” – mondta állítólag a későbbi sértett a telefonba. A nő nem tudott róla, hogy élettársát bárki és fenyegette és azt sem közölte vele, hogy másnap délelőtt hova megy. Portik és Fazekas is megjegyezték a vallomás kapcsán, hogy „sajnálják, hogy nincs itt Mag Judit, mert jó pár kérdéssel készültek”.
Nem létezett a leleplező hangfelvétel?
A tárgyalás végén Portik közölte, tudomása van róla, hogy az ügy korábbi gyanúsítottjának, Kenedi Tibornak hamisan „azt sulykolták a nyomozók”, létezik egy hangfelvétel , „amin Fazekas és Kenedi megbeszéli a gyilkosság részleteit”. Portik szerint erről a többi gyanúsított is tudott és „azzal feküdtek le minden este a zárkájukban, hogy van hangfelvétel”. A nem létező felvételről a jegyzőkönyvben is írtak, de az ügyész szerint az csak elírás volt, valójában Kenedinek is híváslistákról beszéltek.
A per január 31-én folytatódik.
Címlapfotó: PS/Mészáros Péter
Facebook
Twitter
YouTube
RSS