![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/07/K__AP20240722152-1000x600.jpg)
Egyáltalán nem díjazza Kamala Harris sürgősségi eljárásban történő elnökjelöltté koronázását a Washington Post publicistája, Jason Willick – írja a Mandiner. A szerző szerint „az az elképzelés, hogy Kamala D. Harris a Donald Trump legyőzésére leginkább alkalmas demokrata jelölt, nagyjából annyira hihető, mint az az elképzelés, hogy Joe Biden mentálisan és fizikailag is alkalmas arra, hogy 2029-ig elnökként szolgáljon”.
Willick világossá teszi: „Mindkettő nyilvánvalóan fikció”, ugyanakkor mindkét fikció mögött gond nélkül felsorakozott a Demokrata Párt. „Lehetőségük volna erős jelöltet állítani egy nagy téttel bíró választáson, amely valószínűleg szoros lesz. Ha most gyorsan megkoronázzák Harrist, akkor az elérhető leggyengébb jelöltek egyikét emelnék fel” – fogalmaz a publicista.
Szerinte „Harris sosem mutatott különösebb politikai tehetséget”, hiszen kaliforniai főügyésszé választásakor, 2010-ben kevesebb mint egy százalékkal verte meg republikánus ellenfelét akkor, amikor a kormányzóságot 13, a kormányzó-helyettességet 11 százalékkal nyerték meg a demokrata jelöltek az államban. Alelnöki pályafutását pedig „jelentős mértékben meghatározza egy kudarcos kaland a bevándorláspolitikával”, s az egész ciklust „még a baráti média is középszerűnek tartotta”. Hozzáteszi azt is:
roskadásig fognak tudni a republikánus kampányguruk videókat gyártani arról, hogy milyen népszerűtlen szakpolitikai álláspontokat képviselt korábban Harris.
Az a mondata például, hogy „nem is kérdés, hogy a repesztéses gázkitermelés betiltása mellett vagyok”, minden bizonnyal „folyamatosan menni fog Nyugat-Pennsylvaniában”, az örök csatatérállam gáziparban érintett részében; emellett elmondhatják róla, hogy korábban támogatta a magánbiztosítók kitiltását az amerikai egészségügyből, valamint az illegális határátlépés dekriminalizálását.
Willick szerint ugyanakkor önmagában az, hogy Harris gyenge jelölt, még nem jelenti azt, hogy ne tudna nyerni, hiszen „egy erősen megosztott pártrendszerben mindkét jelöltnek van esélye, és Trump éppúgy népszerűtlen, ahogy Harris is”. Emellett előnyei is vannak a publicista szerint, hiszen az abortusz kérdésében, ami a felmérések szerint a republikánusok egyik komoly gyengesége, nagyon erősen a magzatgyilkosság mellett kampányolt, és „képes lehet felháborító állásfoglalásokat kiprovokálni faji vagy gendertémában idióta republikánus politikusoktól vagy influencerektől”. Jason Willick mégis úgy látja:
ha már egyszer a demokraták „átmentek elnökjelöltjük lefejezésén és a verseny (elméletileg) teljes kinyitásán, nem kellene olyan jelöltet választaniuk, aki valószínűleg nyerhet, egy olyan helyett, aki akár nyerhet is?”
Jobb választásnak gondolná a szerző Josh Shapiro pennsylvaniai és Gretchen Whitmer michigani kormányzót, illetve Mark Kelly arizonai szenátort is. Úgy véli: az, hogy 2016-ban a demokraták – Bernie Sanders mellékzöngéit leszámítva – gyakorlatilag ellenjelölt nélkül koronázták meg Hillary Clintont, „sírással végződött”, míg a versengő 2020-as előválasztás nyerő jelöltet hozott.
Ehhez képest a 2024-es, ismételten érdemi verseny nélküli előválasztás „olyan katasztrofális volt, hogy az eredményét most változtatta meg a párt”. Mindezt figyelembe véve nem tartja bölcsnek, hogy a demokraták újból úgy döntenek, hogy „a belső demokrata versengést tomporon rúgják, és továbbra is díszlépésben masíroznak előre, a párton belül még az időleges bizonytalanságot is eltüntetik, és a politikai színpadot folyamatosan menedzselve, kontrollálva tartják minden fázisban”. Willick szerint az, hogy ismét ezt csinálják, a külső szemlélő számára „csak azon irracionális politikai idegbaj újabb megnyilvánulása, amely ezt a katyvaszt eleve előállította”.
Forrás: Mandiner; Fotó: Kamala Harris amerikai alelnök az amerikai felsőoktatási intézmények sportolóit összefogó szervezet, a National Collegiate Athletic Association (NCAA) rendezvényén a washingtoni Fehér Ház déli szárnyánál 2024. július 22-én. MTI/AP/Alex Brandon
Talpra magyar!
2024-07-23 at 20:46
Felkértek legalább két politikust hogy vállalják el az elnökhelyettesi posztot Kamala Harris mellett de egyik sem akarja magát agyonégetni Kamala Harris elnökhelyetteseként. – Nm meglepő.
púpos pityu
2024-07-23 at 19:35
Kamel a H. A legelvetemültebb és hamisabb figura a demokraták között. Ha megnyerné a választásokat elkezdi a tömeges gyilkolásokat: 9 hónapig legalizálná az abortuszt és a migránsok invázióját akarja. Nézzétek meg milyen alkalmazottai vannak..
na4
2024-07-23 at 19:11
Az lesz még jó, ha belép a versenybe Hillary Clinton. Na akkor kezdődik majd a cicaharc. Élvezet lesz nézni, ahogyan a két lotyó majd egymás torkának esik.
Angie
2024-07-23 at 17:53
Nemcsak a holtak szavaznak, de van Amerikában egy gyakorlat, miszerint a levélszavazatot leadhatják segítőknek az idősek, vagy mozgásképtelenek, de amúgy bárki szavazhat levélben! Na onnan, hogy az hová kerül…?!
Nem véletlen mondta Trump, hogy inkább személyesen szavazzanak, az a biztos, mert 2020-ban Biden a levélszavazatokban bízott és mint láthattuk, igaza is lett! Volt olyan állam, ahová a számláláskor nem mehettek be republikánusok! Milyen demokratikusak!
matrix
2024-07-23 at 17:40
Le —-rom az usa agyhalált !
Drogos Zombie hulla demokráciát !
Kaliforniában a buzik kb 100 perver beteg állat(fehér fekete sárga kövér sovány stb) nyilvánosan állo farokkal bemutatták a buzi ´aberralt perverzó minden faját !
A buzi szopott sperma csöpögött a pofájából miközben a másik a pöcsével végbelét tövig maszirozta a harmadik meg mind kettöt lehúgyozta az utcai buzi parádén !
Több ilyen mocskos koszos drogos buzi jelenetek
USA demokrácia!!!!! Rohadt buzik !
Theo
2024-07-23 at 17:34
Nem tudom, hogy mi bajuk van az amcsiknak pont ezzel a nemberrel. Nem mindegy, hogy melyik bábu/színész áll ott?
Kalányos Winnetou Jákób Juszuf Jimmy
2024-07-23 at 17:27
És meg fogják választani Kamaty Pissist elnöknek.
Mert még a holtak is le fognak szavazni erre a picsára majd…
na4
2024-07-23 at 17:22
Ilyen ostoba, tehetségtelen és alkalmatlan, állandóan vihogó hülyét nem is találhattak volna. Trump hátradőlhet a székben, ill. biztosan lecsapja ezt a magas labdát. Tökéletes választás a demokrata bukáshoz. Hajrá Kamala, előre a szakadékba!👍😊
Cser Borbála
2024-07-23 at 17:02
Kamala Harris a színfalak mögött eddig is vitte az elnökséget, és érvényt szerzeti a háttér hatalom akaratának. Miért gondolnánk, hogy most , hogy színre lép, elengedik a kezét?
Ne higgyük, hogy Biden előbb utóbbi lenullázódásával nem számoltak, és nem volt erre kész tervük.
Az meg, hogy előbb megfuttaták a celebeket, néhány hangadó demokrata pártit- pont olyan volt, mint nálunk: a vidéki jurátus, aki reggeli közben olvasgat és felfedezi a kegyelmi ügyet; magyar péter pártvásárlása- magyar Péter platós országjárása és a teljes média rendelkezésre bocsátása: beetetés, és kivált az EP képviselőik pályázat útján való kiválasztása. Most ugyanezt a forgatókönyvet látjuk Amerikában.
Talpra magyar!
2024-07-23 at 16:56
Kamala Harris nyitóképen is úgy vigyorog mit a vadalma a fán.
Sanyáta
2024-07-23 at 16:42
Aki alábecsüli a spinét nagyot tévedhet! Olyan milliárdok jelennek meg, hogy mindenkit térdre kényszerítenek, nem a tudás számit a hírverés a fontos, Trumpnak nagyon észnél kell lennie!
Talpra magyar!
2024-07-23 at 16:41
Basszus és az ilyenek mint Zolee t Yoggi Kárpáti kistehén Bor Csaba szarrá dicsőítik ezt a tehetségtele vigyorgó Kamala Harrist. Nesze neked égig magasztalása. Washington Post publicistája Jason Willick lerántotta a leplet Kamala Harrisról. Gyerekek tapsikoljatok. Mert közel 5 éve csinálja semmit néhány kezdeti elkxrása után.
EzVan
2024-07-23 at 16:30
A 81 éves szenilis trotty Bidennél és a 78 éves beteges hazudozó, elítélt bűnöző Trumpnál még így is kategóriákkal jobb.