A józan ész azt diktálná, hogyha a világ egyik legerősebb atomhatalma visel háborút ellened, akkor mindenki máshoz igyekszel kedves lenni, aki bármilyen módon is segít neked. Az ukránok azonban még azt sem tudták feldolgozni, hogy az oldalukon az egész világ nem lépett hadba azonnal az oroszok ellen. Minket különösen utálnak, hiszen ezer éves magyar területeket birtokolnak, 1956-ban részt vettek a Szovjetunió tagállamaként a forradalom vérbefojtásában (nyilván önként, mert egy ilyen büszke nép mindent önként csinál). És különben is hogy jövünk mi ahhoz, hogy nem csicskultunk be nekik mindenben? Az ukrán kormány legújabban attól boldog, hogy megpróbálja bedönteni a magyar gazdaságot, és ennek érdekében jelentősen csökkenti a Magyarországra rajta keresztül importált kőolaj mennyiségét adminisztratív eszközökkel. Rengeteg áramot importálnak tőlünk, és jelentős mennyiségű gázolajat is, illetve hatalmas mennyiségű humanitárius segélyt kapnak tőlünk, de nyilván ez ennek a nagy és büszke népnek nem elég. Fogalmazzunk úgy, hogy az ukránok sokat tesznek, sőt mindent megtesznek azért, hogy egy esetleges orosz győzelem traumáját mi magyarok képesek legyünk feldolgozni. Szalai Szilárd és Bálint Botond a Kocsmai igazságokban.
Ha tetszett a műsor, tegyél róla, hogy az ismerőseid is meghallgassák!
Vezető kép: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök távozik a londoni kormányfõi rezidenciáról, a Downing Street 10-bõl 2024. július 19-én. MTI/AP/Kin Cheung
Facebook hozzászólás
hufi
2024-07-24 at 15:30
Tisztelt Kárpárti!
Kárpáti2024-07-24 at 14:58
Nem akarom sorolni mi mindent tett az Orbán-kormány az ár stopon keresztül a rezsicsökkentésig, a migráns áradat megállításáig, maradjon csak ön a homályban.
matrix
2024-07-24 at 15:09
Kárpáti
2024-07-24 at 14:58
kosos patkány tetves vagy
Kárpáti
2024-07-24 at 14:58
Már rég diverzifikálni kellett volna ellátást, a biztonság és az árverseny szempontjából is nélkülözhetetlen. Az Orbánpárt tizenöt éve nem tett semmit!
Szégyen, hogy a kormányunk helyett az ukrán kormánynak kellett elintézni ezt. Köszönet az ukrán kormánynak, legyen átkozott az Orbán-rezsim.
púpos pityu
2024-07-24 at 14:53
Szépen haza paterolni az itteni ukránokat. Kezdeni a bulizó oligarchák csemeteível !!!
K
2024-07-24 at 14:19
–Ukrajna egy TÜKÖR…:
Ahogyan TISZTELI (respektálja)Magyarországot az Európai Unió és az USA , úgy tiszteli Ukrajna is.
–Nincs megoldhatatlan probléma, és MEG LEHET oldani az USA és az Európai Unió Magyarország ELLENES politikáját.
–Nem hiszem hogy az elveket fel kellene adni, de GYÖKERES változást kell alkalmazni az USA-val és az EU-val kapcsolatos politikában.
–Nagyon helyes a békepolitika.
–Sajnos jelenleg az EU Parlamentben a Patriots for Europe Frakció és a FIDESZ a “vesszőfutását” járja, és totális háborút folytatnak ellenük.
–Egyébként is Magyarország az Európai Unió részéről egy “HIBRID” támadásnak van kitéve (gazdasági és politikai háború + még ki tudja még mi), és bármennyire is REMEKEK a FIDESZ lépései, ennek ellenére HATÁSTALAN.
–Szükséges lenne az Ukrajna felé történő jelenlegi olaj és áram és árú szállítások AZONNALI leállítására, stb., de sajnos ilyenről eddig még nem hallottunk.
Mekkelek
2024-07-24 at 13:58
De jó lesz már, ha végre megszűnik ukrajna.
hufi
2024-07-24 at 13:54
Tisztelt Gomba!
Gombi2024-07-24 at 12:53
Vagy túl fiatal vagy (óvodás), vagy szenilis.
Czank László
2024-07-24 at 13:50
Gombi te idióta, tudod-e, hogy az ukrán háborúhoz semmi közünk? Ha pedig semmi közünk, akkor az mind bolond aki feladja az olcsó orosz energiát az amerikai minimum 5-szörösért csupán ideológiai alapon! L@tom, te ennek a bolond csapatnak vagy a reprezentatív tagja, gratulálok!🤡👌
Cuki
2024-07-24 at 13:34
Gombi
“Európa az ukrajnai háború ellenére rekordáron vásárolt orosz olajat Indián keresztül 2023-ban
India profitál abból, hogy csökkentett árú orosz olajat importál az európai szankciók közepette, és ugyanezt az olajat teljes áron értékesíti az EU piacaira, miután finomították.”
Cuki
2024-07-24 at 13:33
Gombi
“Az EU „továbbra is vásárol orosz olajtermékeket”, miközben Törökország reexport központjává válik”
Cuki
2024-07-24 at 13:30
Gombi
“Becslések szerint 1,1 milliárd euró értékben vásárol az EU mosott orosz olajat a Kremlnek 2023-ban”
Mekkelek
2024-07-24 at 13:25
Gombi2024-07-24 at 12:53
Jaj de buta vagy.
x
2024-07-24 at 13:22
Hat igen. Es a magyar kormany csak vinnyog.
Valaszlepeskent miert nem zarja el HU a vezetekeket amelyek benzint es dizelt szallitanak Ukrajnaba? Miert nem kapcsolja le az aramtranzitot Ukrajna fele? Amilyen az adj isten olyan kell legyen a fogad isten.
Az ukranok nem ijednek meg a magyar szajkarateteol.
Valami nem stimmel itt. Az ukranok azt mondjak hogy azert teszik mert a magyarok nem tamogatjak az ukranokat. Szijjarto azt mondja hogy ha nem oldjak fel az ukranok a blokadot akor a magyarok nem szavazzak meg az ukran fegyvervasarlasra valo EU-s penzt.
Szoval megis mukodik az ukran zsarolas?
matrix
2024-07-24 at 13:17
Gombi
2024-07-24 at 12:53
Lotyó ! ID-d mint a háromnapos csirkefarh@tnak !
Te primitiv a bezzeg nyugat Indian keresztül vásárolja az orosz olajat
Cuki
2024-07-24 at 13:14
Gombi
“ahogy az összes többi EU-s ország”
Mely európai országok vásárolnak még olajat Oroszországtól?
Németország 29,7%
Csehország 29,1%
Görögország 26,3%
Belgium 22,2%
…
2024. január 15
mirti
2024-07-24 at 13:13
van egy olyan érzésem ,hogy ez az egész őrület ami mostanában Európában zajlik egy jól átgondolt,kitervelt amerikai globalista terv része!…része a tervnek az is ,hogy meg regulázzák azokat akik nem teljesítik a fegyver/gyogyszer,kábitószer ,VOK….és sok más hatékony terjesztését. Ebben a jelenlegi ukrán vezetés is be van avatva ( kellenek az ukrán oligarchák feltőkésítéséhez az anyagi források!!!)
Cuki
2024-07-24 at 13:08
Gombi
2024 júniusában Oroszország teljes, 735 millió eurós kőolaj- és kőolajtermékexportja hajóról hajóra (STS) átszállításon esett át az EU vizein.
Ezen átszállások 63%-át G7+ biztosítással fedezett tartályhajók segítették. Az orosz olaj STS-transzferei súlyosan aláássák a szankciókat, mivel lehetővé teszik Oroszország számára, hogy kikerülje a szankciókat és az árplafonokat azáltal, hogy a rakományt több vevőre osztja, és az alacsonyabb árú orosz olajat nem orosz olajjal keveri.
A 17 éves átlagéletkorú „Shadow” tartályhajók összesen 269 millió euró értékben szállítottak hajóról hajóra az EU vizein.
mirti
2024-07-24 at 13:03
kedves “Gombi”… légyszi kotord elő Európa olajvezeték hálózati térképét…a tengerparti kikötők vonatkozásába is…Azonnal rá lehet jönni ,hogy nekünk szinte csak ez van Új vezeték kiépítése ( hol és mennyiért ) pedig húsbavágó …és nem 2 év alatt készül el!
nemzeti
2024-07-24 at 13:00
Gombi!
Ez nem szél. Oroszország gazdasági partnerünk.Nem ellenségünk.
Épül az atomerőmű is orosz részvétellel.Egyik legnagyobb kereskedelmi partnerünk.
Bár most korlátozott a kereskedelem kisebb része.
Gombi
2024-07-24 at 12:53
Két év alatt simán leválhattunk volna már az orosz olajaról, ahogy az összes többi EU-s ország. Csak magunkat hibáztathatjuk, hogy most széllel szemben próbálunk pisilni.