![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/07/Screenshot-2024-07-25-at-20.20.45-986x600.png)
Noha hivatalosan még mindig nem elnökjelölt, Kamala Harris sajtóhírek szerint már magáénak tudhatja a demokrata pártdelegáltak többségének támogatását. Ennek apropóján Biden helyettese csütörtökön egy rövid videóval be is indította kampányát.
A másfél perces videó aláfestő zenéje Beyoncé Freedom (Szabadság) című dala, amelyet Harris az elmúlt napokban a beszédei során is elkezdett már használni, miután az énekesnő engedélyezte azt a demokrata politikusnak.
Harris a videóban arról beszél, hogy szerinte vannak, akik olyan országban szeretnének élni, ahol „félelem uralkodik”, de ők a „szabadságot választják”.
A videóban elhangzottak kapcsán külön érdekesség, hogy mint a Mandiner olvasói emlékezhetnek: a Financial Times hasábjain néhány napja megjelent cikkből kiderült: a félelem felkorbácsolása fogja meghatározni az amerikai elnökválasztás végkimenetelét.
A cikk szerzője azt írta: szerinte könnyen elképzelhető, hogy az eredmény azon múlik majd, hogy melyik jelölt tudja a legjobban megijeszteni a szavazókat.
A cikkben arról számolt be Gideon Rachman, hogy Donald Trump szerint a bevándorlás, a háború, az infláció, valamint a woke térnyerése jelenti az igazán nagy veszélyt az amerikai álomra. Ezzel együtt a Financial Times arra is rámutatott, hogy a demokraták arra építenek, hogy veszélyben az abortusz, és bármikor beköszönthet a tekintélyelvűség kora, ha újra Donald Trump lesz az Egyesült Államok elnöke.
Forrás: Mandiner; Fotó:
kanigunda
2024-07-26 at 01:10
Gumicsöccsel a világbékéért!
Talpra magyar!
2024-07-26 at 00:19
tirpákföldi2024-07-25 at 21:39 Ne játszd a parancsolgató szemétkefő hitvány kommunistát és fasisztát. Nekem nem parancsolgatsz.
Prof. Dr. Bódi Szilvi
2024-07-25 at 23:09
Az amerikai Pa-Dö-Dö is Kammala Harrist támogatja? Milyen meglepő!
Ezeket a sztárocskákat a hálózat tette naggyá, hogy amikor eljön az idő, a hálózat csak füttyent egyet és a Beyoncéhoz hasonló prostituáltak már be is állnak a “párt” szolgálatába.
Angie
2024-07-25 at 21:58
Akkor most már foroghat is tovább a Föld! Huhhh, megnyugodtam, hogy Beyoncé is áldását adta, eddig bevallom lerágtam a körmöm, hogy mi lesz vajon a véleménye!
Ez már az idiotizmus csimborraszója! Tényleg ennyi a mérce?! Ettől van a demokratáknak egyre debilebb elnöke?!
Joe Bident is az egekbe magasztalják, miközben az alváson, fingáson és szelemlények hajkurászásán kívül csak csetlett-botlott! Kész röhej! És ezek a vilàg urai?!
tirpákföldi
2024-07-25 at 21:39
alpra magyar!
2024-07-25 at 20:28
Nem kívánunk abortuszt senkinek, világos?
Utólag sem.
Keresztények vagyunk, vagy mi.
Miki
2024-07-25 at 21:17
Nyugi van gyerekek,ez csak a máz,alatta a ganyé
2Annonim0
2024-07-25 at 21:07
Beyoncé a te áldásod semmit semmit sem vet a latba.Isten segítségével menekült meg..
Talpra magyar!
2024-07-25 at 20:28
Nagy kár hogy ezt a Beyoncét az anyja nem kapartatta ki magából. Darabokban.