Mi lesz a nemzeti régiókról szóló sikeres uniós polgári kezdeményezés sorsa most, hogy régi-új összetétellel felállt az Európai Bizottság – többek közt erről kérdeztük a kezdeményező Székely Nemzeti Tanács elnökét, Izsák Balázst, aki portálunknak azt is kifejtette, hogy a kisebbségvédelmi aláírásgyűjtése ellen tűzzel vassal küzdő román állam akaratlanul olyat is kimondatott az uniós bírósággal, amit soha nem akart volna…
A nemzeti régiókról szóló uniós polgári kezdeményezés hiába lett sikeres, a kezdeményező Székely Nemzeti Tanács ugyanakkor úgy döntött, hogy nem terjeszti az Európai Bizottság elé, tanulva a Minority Safepack példáján, amelyet nemes egyszerűséggel lesöpörtek az asztalról. A Székely Nemzeti Tanács úgy okoskodott, hogy majd egy új összetételű Európai Bizottság asztalára fogják letenni a sikeres kezdeményezést, ugyanakkor a Bizottság legalábbis vezetője tekintetében nem változott. Az új Európai Bizottság és a kezdeményezés sorsa kapcsán Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke elmondta, a Minority Safepack elutasításában a főszerepet játszó személy Frans Timmermans volt, ő már nem képviselő többé.
Tehát van változás, nem vagyunk túlzottan optimisták, de tudjuk, ismerjük az eszközeinket, és tudunk harcolni érte. Vártunk egy jobb feltételrendszert, ez megvan, és küzdeni tudunk
– fogalmazott.
A románok elszámolták magukat a pereskedéssel
Érdeklődésünkre Izsák Balázs arról is beszámolt, hogy a két kisebbségvédelmi kezdeményezést megtámadó román állam lényegében éppen ellentétes hatást ért el, mint szeretett volna. Mint felidézte, Románia volna elérni, hogy az a bizottsági határozatot, amelyekkel a kezdeményezéseket nyilvántartásba vették, a bíróság megsemmisítse. Ugyanakkor Románia nehogy ezt nem érte el, de ráadásnak a per során jogvita alakult ki Románia és az Európai Bizottság között, amelynek volt egy született egy végzése. Ebben az Európai Unió Törvényszéke leszögezi,
hogy még ha nem is tartozik a kisebbségi jogok védelme az Európai Unió hatáskörébe, az Unió minden más területen, ahol hatásköre van, egyes rendelkezésekben védheti a saját értékeit, és ezek közé tartoznak a nemzeti kisebbségek is.
Mint megjegyezte,
Románia nem ezt akarta elérni, de ezt kapta. És nekünk ez hivatkozási alap. Közös munkával mi a kezdeményezők, a román állam és az Európai Unió meg a bíróság kihoztunk valamit, amit használni fogunk a jövőben.
Vezetőkép: Hatlaczki Balázs/PS
Zalla
2024-07-27 at 00:17
! Forró lányok várnak rád —– https://u.to/uirLIA
Talpra magyar!
2024-07-26 at 23:59
Timmermans átverte a német kereszténydemokratákat mert teljesen azt a politikát csinálja amit a szocdem zöld frakció elakar pusztítani és ez a nemzetek önálló politikájuk. Sztálin a kommunista és Hitler a fasiszta is erre törekedett.
sorry
2024-07-26 at 19:55
Az aláírásgyűjtők egyike voltam és most teljesen elkeserít az esetünk. Nem a befektetett időt – energiát sajnálom, csak a helyzetet rettentő kilátástalannak ítélem. Semmi előrehaladást nem látok és a jövő is kilátástalan. Szeretnék legalább egy kicsi eredményt.!
TalEle
2024-07-26 at 19:14
Van helyette, éppen elég, más f@szopó Soros ügynök az Európai Bizottságban, akik továbbra is blokkolni fogják a nemzeti kisebbségek ügyét…