Sok fiatal Fideszhez csatlakozására számít a jövőben Orbán Viktor miniszterelnök szombati, tusványosi beszéde hatására a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója, aki erről a Kossuth rádió Vasárnapi Újság című műsorában beszélt. A politikus szerint a fiatalok mindig is szerettek lázadni, napjaink lázadása pedig a hazafiság!
Menczer Tamás a szavait azzal magyarázta, hogy a fiatalok, a 20-30 évesek sokak szerint szeretnek lázadni, “ma pedig a legnagyobb lázadás patriótának, hazafinak lenni”. Emellett szerinte a baloldalnak nincsenek vonzó politikai képességei.
Nem véletlenül sikoltoznak a baloldalon a tegnapi Orbán-beszéd után, mert pontosan látják, hogy ők nem tudnak ilyen beszédet tartani
– mondta, hozzátéve: “ott lufik vannak, már kipukkadt lufik, kipukkadó félben lévők, és olyanok, amelyek később pukkadnak ki, itt meg Orbán Viktor van, és egy rendkívül erős politikai közösség. A fiatalok ahhoz csatlakoznak, akihez érdemes.” Menczer Tamás beszélt az orosz kőolaj-tranzit jelentős részének elzárásáról is.
Hiába próbálják egyesek tagadni, ez egy zsarolás, ezt tudjuk, hiszen egy ukrán képviselő bevallotta, ráadásul “véletlenül” pont a békepárti magyarokkal és szlovákokkal csinálják
– mondta Menczer Tamás. Közölte, amit Ukrajna tesz, jogszerűtlen, törvénytelen, ezért Magyarország azt várja, hogy Ukrajna tartsa be az uniós társulási megállapodásban foglaltakat, amely szerint nem veszélyeztetheti egy uniós tagállam energiaellátását. Emellett azt várják – jelezte –, hogy az Európai Bizottság a két uniós tagállam, Szlovákia és Magyarország mellé álljon egy nem uniós országgal szemben. Azzal, hogy ezt nem teszi, kollaborációt követ el – jelentette ki.
Itt egy háborúpárti összejátszást látunk
– fogalmazott a kommunikációs igazgató, hozzátéve, nem zárható ki, hogy “az orosz kőolaj jelentős részének elzárását esetleg sugalmazhatták nyugati háborúpártiak Ukrajnának, legyenek ezek akár brüsszeli háborúpártiak, akár amerikai demokraták”. Megjegyezte, Ukrajna ezt a lépést akkor választotta, amikor Magyarország a “történetének legnagyobb humanitárius akciójával segít”. Az áram több mint 40, a földgáz és a vezetéken szállított gázolaj több mint 10 százalékát Magyarország felől kapják; ötezer, Ukrajnából menekült gyerek 1500 magyar óvodába és iskolába jár – sorolta. Arra a kérdésre, hogy válaszlépésként beszüntetné-e ezt esetleg a kormány, Menczer Tamás közölte, ők nem kívánják “visszazsarolni” Ukrajnát, de a tények ettől még tények.
A kommunikációs igazgató a Magyarországra az Európai Bíróság által kiszabott 200 millió eurós migrációs büntetésről szólva elmondta, először bezáratták a tranzitzónákat, majd nem engedték azt sem, hogy a menekültügyi kérelmeket a belgrádi külképviseleten lehessen beadni.
Itt is politikai motiváció van a háttérben, Brüsszel el akarja Magyarországot árasztani bevándorlókkal
– közölte. Hangsúlyozta, két dolog biztos:
Magyarországot és a magyar embereket meg fogjuk védeni a bevándorlástól, és a bírságot nem a magyar emberek fogják megfizetni.
A kommunikációs igazgató emlékeztetett, Orbán Viktor 2015-ben világosan elmondta az osztrák és német vezetőknek: mi meg tudjuk állítani a bevándorlókat, és át is tudjuk engedni.
Magyarországot meg fogjuk védeni, de ha most azt szeretnék, hogy ezek az emberek Ausztriában és Németországban megjelenjenek, abban is partnerek tudunk lenni. Ezt mindenki értse úgy, ahogyan mondom
– fogalmazott Menczer Tamás.
Forrás: MTI; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok
Neandermüller Péter
2024-07-28 at 15:48
Nem véletlenül vergődnek itt is az ellenzéki bérkommentelők.
Ömlik a pénz hazaárulóinknak, pedig mennyi lélegeztetőgépet lehetne venni szaros-gyuribácsi lopott pénzéből.
Szegényeknek magas volt a miniszterelnök előadása, nem véletlenül használja őket felmosórongynak már 18 éve.
Kurva jó lesz!
2024-07-28 at 15:39
Ne félj, Orbán után is lesz élet. Sőt, sokkal szarabbul fogunk élni. Az uniós pénzek valóban megjönnek de nem az embereké lesz hanem egy szük liberális elité aki kiszolgálja brüsszelt kivételezett kitartottaké. A kommunikáció átlátható lesz, csak liberális hazugságal fogják mosni az agyadat Lesz pénz az egészségügy mert mind magánkézbe fog kerülni az oktatásban lmbtq aktivisták fognak tanítani a közlekedés a nyugati tökések kezébe adjuk aberáció és buzi alapú társadalom lesz, nem az fogja eldöndeni mennyit keresel vagy milliomos leszel-e, hogy kit ismersz hanem ,hogy benyalsz e a liberális elitnek Lesz narkós jövőképed, senkire semmiféle eszme nem lesz rákényszerítve csak a miénk te rád Mindenki lehet olyan amilyen szeretne lenni. Nem lesznek migránsok, csak afrikai vadak meg sária arabok háborút meg csak mi kezdeményezhetünk,hazugság,hogy békét akarunk mi pusztitásra teremettünk A gazdaság érezhetően be fog lendülni,ujabbb brüsszeli parancsokat fogunk végrehajtani és ez meg fog mutatkozni a fizetésekben, árbevételben aki vállalkozó több adó és sarc a nyugati tökések számára . A szűkölködésnek, ársapka baromságoknak, hazudozásnak, lopásnak vége lesz mert ezt mi fogjuk irányítani és mi mondjuk meg ki mit fog fizetni rezsiért gázért fűtésért ahogy brüsszel kéri A magyar identitást semmilyen támadás nem fogja érni mert már arra nem lesz Ugyanúgy lehetsz ősmagyar lovasíjász mint meleg divattervező de ha buzi vagy több támogatást és kapsz és ha aberrált leszel Lesz pénz nyaralni, új kocsira, minőségi piára, luxuscikkekre, bogárpörköltre minden nap
A magyarok nem fognak külföldön dolgozni, mert itthon is meg lehet keresni azt a pénzt na jó ez hazugság lesz de be kell szopatni a liberális birkákat Honfitársaink haza fognak jönni A filippínó és egyéb bevándorlókra nem lesz szükség mert hozzuk az afrikai vadakat idegenek lakta liberális értékeket képviselő agyosott és egymást átbaszó Magyarország lesz.
Zebegény
2024-07-28 at 15:20
Menszesz Tamas !
A fiatalokat nem tudjátok meghülyíteni!
huda
2024-07-28 at 15:19
A jövőnk2024-07-28 at 15:05
Azta kurva és ki lesz enneka a sok kolbászos kerítésnek a vezetője hmmm te liberális fos köd?? Csak kérdezem!?
A jövőnk
2024-07-28 at 15:05
Oshon
Ne félj, Orbán után is lesz élet. Sőt, sokkal jobban fogunk élni. Az uniós pénzek valóban a magyar embereké lesznek és nemcsak a kivételezett kitartott keveseké. A kommunikáció átlátható lesz, mindenki meg lesz szólítva. Lesz pénz az egészségügy, az oktatás, a közlekedés helyrebillentésére. Munka- tehetség alapú társadalom lesz, nem az fogja eldöndeni mennyit keresel vagy milliomos leszel-e, hogy kit ismersz felsőbb körökből hanem hogy mennyit dolgozol és mennyit kockáztatsz. Lesz jövőkép, senkire semmiféle eszme nem lesz rákényszerítve. Mindenki lehet olyan amilyen szeretne lenni. Nem lesznek migránsok, se háború, ezt csak OV terjeszti. A gazdaság érezhetően be fog lendülni, és ez meg fog mutatkozni a fizetésekben, árbevételben aki vállalkozó. A szűkölködésnek, ársapka baromságoknak, hazudozásnak, lopásnak vége lesz. A magyar identitást semmilyen támadás nem fogja érni, senki sem fogja csorbítani. Ugyanúgy lehetsz ősmagyar lovasíjász mint meleg divattervező ha az akarsz lenni. Lesz pénz nyaralni, új kocsira, minőségi piára, luxuscikkekre, húsra minden nap.
A magyarok nem fognak külföldön dolgozni, mert itthon is meg lehet keresni azt a pénzt. Honfitársaink haza fognak jönni. A filippínó és egyéb bevándorlókra nem lesz szükség. Magyarok lakta magyar értékeket képviselő becsületes és egymást támogató Magyarország lesz.
Bela
2024-07-28 at 14:41
Belpesti Próféta2024-07-28 at 13:57
Egy apró kiegészítés!
Kijev után nem megy MP suttyomban, fű alatt Moszkvába, mint a főni tette és elrohant pitizni ruszki tartótisztjéhez!
A most érettségizettek fideszhez való vonzódásáról meg mindent elmond, hogy ca. 70% külföldön képzeli el ill. valósítja meg jövőjét! Millió egy péda mutatja, hogy a dilettáns főni családokat és fiatalokat célzó intézkedései csúfosan elbuktak:
1) Születések szám sose volt ilyen alacsony (a csok, mok, pok csak összehúzta a gyerekek születését egy szűk periódusra és most teljesen kifulladt)
2) Felsőoktatás átalakítása és a fideszes csinovnyikokból álló kúrvatóriumok kinevezése az egyetemek élére nem vonzó a magyar diákoknak, mert nyugati lehetőségektől esnek el és helyette nem akarnak valami Isztánba menni turnézni!
3) A mostani középiskolások, ahogy mondtad kirugott tanáraikkal vállalnak szolidaritást!
Ezzel a kör bezárult.
Amúgy az a pszichózis, amit a főni kivált a szektájából elképesztő! Már ott tartanak, hogy a lengyelek az ellenségeink! Egy másik cikk alatt olvastam olyan hozzászólásokast, hogy a lengyelek tehetnek mindenről! Basszus, ezeknek a fideszombiknak a választott vezetőit védték a lengyelek 14 éven át prüsszelben,most meg az a fás..opó tarajas_Mr Comeon nekikmegy, mert a lengyelek bírálják az muszkakőolaj függőségünket, ami tény!
Pusztulnia kell ennek a rendszernek, mert már a gyerekeink jövőkét és boldogulását veszélyeztetik!
futóbolond
2024-07-28 at 14:27
álmodozzatok csak. azok az értelmes, nyelveket beszélő fiatalok nem a kormány által irányított közmédiából tájékozódik, hanem máshonnan is és fel tudja mérni a valóságot, hogy a “hanyatló nyugat” sokkal több lehetőséget nyújt a boldogulásra. akik pedig hazajönnek nagy duzzogva, hogy odaát sincs kolbászból a kerítést, itthon sem leszndk nagy segítség.
oshon
2024-07-28 at 14:02
Szopjatok le magatokat es egymast budos magyargyulolo csuszomaszok … “oszt” iszkolas a kurrrva budos fajtatok hazajaba – fujjj !
Belpesti Próféta
2024-07-28 at 13:57
Hát ez a vonat már elment Menczer Pajtás. Kár volt ilyen cinikusan és erőszakosan elbánni a tanáraikkal, akiket ezek a gyerekek szerettek.
Talpra Magyar
Nem, ne félj ettől, ez nincs így. Ezeket a mondatokat Orbán adja a szájukba. Magyar Péter elképzelései nagyon sok átfedést mutatnak Orbánéval. Gyurcsány Dobrev duónak már annyi, azokkal nem kell foglalkozni. Halgass minél több anyagot Magyarral és látni fogod hogy ő még inkább békepárti. Ezért sem akart összeállni többek között Gyurcsánnyal.
Talpra magyar!
2024-07-28 at 13:12
Ellenzék Gyurcsány és a riválisa M. Péter teljesen beleakarják hazánkat taszítani az ukrajnai háborúba és velünk akarják Zelenszkijéket és a háborújukat pénzeltetni és ahogy a milliárdos Soros megírt hogy minket volt Kelet-Európa népeit akar az oroszok elleni vágóhídra küldeni.
Juhász Gyula
2024-07-28 at 12:54
Csalódni fogsz Menczer pajtás.
Borsodi
2024-07-28 at 12:49
Sziasztok normális emberek többsége!
Inkább a Tusványos-i fesztivál!
Isten
Haza
Család!
Kinek is kell a baloldali bolsevik lmbtq szivárvány 🌈 élősködők áttörése!
Amin csak nevetni kell ! ! ! ! !
😂😂😂😂😂😂
Ja és ez parancs!
Csak őszintén és szerényen mondom, hogy inkább a Mi Hazánk Mozgalom / Fidesz KDNP mint az ellenzéki politikus demonstráció tüntikézés!
A politikai pálya nem érdekel, de inkább szavazok a jobboldali pártokra!
Mert mit is csináltak a böszme fattyúk társai a 2006. Esztendejében?
Aki nem hiszi el járjon is utána!
quovadis
2024-07-28 at 12:44
@Bela
Ne magadból indulj ki, azt a te fajtád csinálta meg csinálja ma is…
Rohadt kirekesztő gyűlölködő banda vagytok.
huda
2024-07-28 at 12:29
Bela a kamu röhej fasz toljad a szarodat hajrá!!
Egy fiatal
2024-07-28 at 12:27
Drazsen2024-07-28 at 12:22
Inkább tusványos mint egy lmbtq rothadás!
Bela
2024-07-28 at 12:27
És hogyan próbáljátok elérni fas..kalapok?
Csak az mehet egyetemre, aki belèp a kiszbe(fideszbe)?
Csak az kap öszöndíjat, aki résztvesz a fidesz munkájában?
“Nem véletlenül sikoltoznak a baloldalon”
Nem, nem sikoltozik senki! Ezt csak a fideszombiknak tolod! Az ellenzéki oldalon mind tudjuk, hogy a tusfányosi agyfoss.ása után a főninek mindig valami sza..r következik. Lásd. “Kevertfajú nemzet”, “akksinagyhatalom leszünk” és most “piros pirula és agresszív tõrpék”.
Kik ezek? Úttõrőket akarja visszahozni fideszjugentként?
Ez az exdigisportbemondó egy nettó fas…kalap, egy tipikus csinovnyik “illetékes elvtárs”. Mondjuk mást nem is tud csinálni, mert ennyit tud, korlátolt!
Drazsen
2024-07-28 at 12:22
Tomika ! Abban reménykedsz, hogy ennek a tusványosi hablatty hatására csatlakoznak fiatalok a FIDESZ-hez ? Még aki szimpatizált is velük, az is menekül ennek a sok sületlenségnek a hatására.