Az, hogy nem engedik át a Magyarországnak szánt kőolaj jelentős részét, az egy zsarolás – jelentette ki Menczer Tamás legújabb videójában.
Mint a Fidesz kommunikációs vezetője kiemelte, az ukránok is elismerték, hogy zsarolási célból nem engedik át a Magyarországnak szánt kőolaj jelentős részét. Mint megjegyezte, ráadásul pont a szlovákokkal és a magyarokkal, a két békepártival történik mindez, a csehekkel nem. Úgy vélte, az ukrán lépés ellentétes az EU-Ukrajna társulási megállapodással, amelyben lefektették, hogy Ukrajna nem veszélyeztetheti egy uniós tagállam energiaellátását.
A probléma az, hogy az Európai Bizottság nem lép fel ez ellen. Egészen abszurd még ettől az Európai Bizottságtól is, hogy nem a két uniós tagállam oldalára áll, hanem egy nem uniós tagállam, Ukrajna oldalára
-fogalmazott.
Az Európai Bizottság nem áll mellénk. Kollaboráns. Itt egy háborúpárti összejátszást látunk
-jelentette ki.
Forrás: facebook.com
TalEle
2024-07-29 at 19:57
A kormányszóvivő nyilatkozata alapján, Orbánék meglepően felkészületlennek tűnnek a probléma kezelésében! A sorosista ukrán maffia „ráérezve” a zsarolás ízére, – főleg úgy, hogy Brüsszel, ideológiai alapon, „lovat ad alájuk” – aligha fog leállni a zsarolással… Valójában a háború kitörése óta várható volt a Barátság II, kőolajvezeték „bedugulása”, vagy az ellenséges ukrán politika miatt – ami most be is következett – vagy, szimplán, a háború okán, pl. ha egy „kóbor” rakéta vagy siklóbomba arra téved… Orbánéknak két és fél évük volt „alternatív” megoldás kitalálására, ha ez nem sikerült, akkor, a benzinhiány miatt, ősszel a Facebook-on felheccelt sorosista csőcselék komoly eséllyel fog kormánybuktatásba kezdeni…
Logikus
2024-07-29 at 18:40
Azonnal le kell állítani minden áramtranzitot, hiszen az ukrán áramszükségletek 42% tőlünk megy át nekik! Le kell állítani minden humanitárius segítséget is!
Határokat lezárni és menejnek ahova akarnak!
futóbolond
2024-07-29 at 17:49
menczertomika hazamegy az óvoda után és beles a sarokba, nincs-e ott egy ukrán vagy egy magyarpéter. vicces háborogni és zsarolást emlegetni, amikor előbb a svédek és finnek nato-ratifikációján, aztán pedig az ukrajnának szánt segélyek kapcsán lebegtette a magyar diplomácia a vétót. így már nem is legényes megoldás, igaz? felelős, előrelátó politikusok bizton gondoltak volna rá, hogy előbb-utóbb ez is bekövetkezik. felelős és előrelátó politikusok igen.
Kárpáti
2024-07-29 at 17:47
Jövőre úgyis teljesen le kell állítani az orosz importot, ezt vállalta a kormány, Ukrajna segít elérni ezt a célt, csak hálásak lehetünk érte.
A háborúpárti orbánpárt mégis úgy tesz mintha az agresszor véres olaja kéne nekünk pedig azzal végleg le fogunk számolni egy év múlva.
Hallottunk már a szabad akaratról?
2024-07-29 at 17:10
@x2024-07-29 at 16:50
Hát, ami a stílust illeti, az kissé erös, de az kétségtelen, hogy senki nem mondta/írta le világosan, hogy ugyan miért is nem válaszolunk “Fogadjisten-nel?”
Mi az oka, hogy nem állítjuk le mi is az áram és a finomított olaj termékeket Ukrajnába.Az is elég lenne válaszként, ha politikai vagy egyéb stratégiai oka lenne, amit nem akarnak a “nagyérdemüvel” megosztani.Minden esetre jó lenne tudni, hogy van-e, és ha igen, mi az a lépés ami hatásos és eredményes ennek az ukrán húzásnak a megszüntetésére.
x
2024-07-29 at 16:50
Megint vinnyog a FIDESZ?!
Legyetek mar tokosek es a tehetetlen panaszkodas helyet valaszoljatok ugyanugy, alitsatok le az aram tranzitot es a finomitot olaj termekek exportjat (tranzit?) Ukrajnaba. Fogadunk hogy instant ujraindul a koolaj tranzit atol fuggetlenul hogy mit fog pofazni az EU?
“fogat fogert”.
Vagy halgassatok !
Ilyen hulyeknek latszanak a FIDESZ-es szavazok hogy mindenap ezzel a tehetelen vinnyogassal cumizatok oket annak remenyeben hogy nem veszik eszre az olcso szinhazotokat?