![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/07/K_EPA20240211093-1000x600.jpg)
Alexander Stubb, Finnország elnöke szerint elérkezett az idő ahhoz, hogy megkezdődjenek a tárgyalások Ukrajna és Oroszország között. A politikus előfeltételek nélküli béketárgyalásokat sürget a háborúban álló országok között, úgy látja, hogy a tervezett második békekonferenciát már Oroszország részvételével kellene megszervezni – írja az Index.
„Elértünk egy olyan pontra, ahol meg kell kezdeni a tárgyalásokat” – jelentette ki Alexander Stubb, Finnország elnöke a Le Monde francia hírportálnak adott interjújában. A politikus úgy látja, hogy Oroszország kivonulása a megszállt területekről nem tehető az esetleges tárgyalások előfeltételévé.
Alexander Stubb 2024 márciusa óta Finnország államfője, korábban különböző koalíciós kormányok tagja volt, pénzügyminiszterként és külügyminiszterként is tevékenykedett. Bár támogatja Ukrajna háborús erőfeszítéseit, de ajtót nyitna az esetleges béketárgyalások előtt. A politikus szerint különbséget kell tenni egy esetleges – nem öncélú – tárgyalási folyamat és a béke között, meglátása szerint a tárgyalások megkezdése önmagában nem jelent engedményeket.
A mi szempontunkból a békéhez vezető út világos: Oroszországnak távoznia kell. De ezt a távozást nem tekinthetjük előfeltételnek
– jelentette ki Finnország elnöke. Alexander Stubb úgy látja, hogy a tervezett második békekonferenciát már Moszkva részvételével kellene megszervezni, ismételten felhívta a figyelmet arra, hogy szerinte Kína sokat tehetne a háború befejezéséért, hiszen erős pozícióban van Oroszországgal szemben.
Forrás: Index; Fotó: MTI/EPA/COMPIC/Jarno Kuusinen
Klárika
2024-07-30 at 21:22
Ne feledjük azt sem, hogy az orosz “hazaszeretet”, országérdek fölülmúl minden mást ez juropi kuplerájban. Számukra a földjük az “Orosz Anya”, a Mátyuská.
Az orosz nép pedig mindig is hü volt s odaadással követte az “Atyuskáit”, akármilyen szegénységben. Miért lennének most mások? Oroszország egy szuverén nemzetállam. Volt is mndig s talán meg is marad annak.
Logikus
2024-07-30 at 19:20
Hú, na mindjárt jönnek a ballibek és rásütik, hogy oroszbérenc, Putyincsicska és Orbánista 😀
Dr. Belák Ferenc
2024-07-30 at 18:59
Néhány nyugati hülye vezető kezdi belátni, hogy Oroszországot nem lehet legyőzni. Félnek az esetleges amerikai elnök váltástól is. A tetves amerikai zsidó pénztőkéseknek is kezd elegük lenni a háborúból. Már kellőképpen megszedték magunkat, most már terhes a folytatás. Emiatt nyilatkozott a kretén finn miniszterelnök.
Talpra magyar!
2024-07-30 at 18:55
Remélem az oroszok nem feledik azt a gusztustalan undorító fasiszta kommunista politikát amit a jelenlegi finngereje kormány művelt AZOV féle Zelenszkijék hátsófelüket nagy nyelvcsapások általi nyalásukkal.
Rémusz.
2024-07-30 at 18:47
Kicsirigó!!
A fene a pofádat, nem most kellene nyafikázni, hanem amikor elkezdtétek a háborut!!
Putyinpapa majd akkor hadja abba a háborut, amikor őneki a legjobb és nepofázzon bele senki, de főleg a nyugat, akik eredetileg is az egész háboru kirobbantásáért felelős!!
Az oroszok, ha lehet a kárpátokig jöjjenek és aztán beszélgethetünk a békéröl.
Egyépként is, mit képzelt a kuki művész úr, tán, hogy ő szarta a spanyol viaszt??
Meg amit a paci himbál.
A nyugat volt aki kiprovokálta az egész háborusdit, de látják, hogy baromira veszteség vár rájuk, de már most elkezdenek szűkölni mint az éhes kutyák!!
Amit főztetek drágáim, hát most zabáljátok meg!
Fogy a lőszer, a hadianyag, de az orosz just sem térdelt le, ahogy ti akartátok, hát ez van drágáim!!
Nátó és a világ legnagyobb terrorálama most megszopta a pucut, de rohattul megérdemelték. Mondhatnám, hogy “i. j.” drágáim!!
von der korrupció
2024-07-30 at 18:19
Ha a háború véget ér, von der Leyen és Borell főnökei nem tudják majd megvenni azt a csini kis csendes-óceáni szigetcsoportot, amit kinéztek a katalógusban. Vigyázzanak a finnek, mert ebből jogállami eljárás lesz hamarosan!
ViAM
2024-07-30 at 18:18
Mily óvatos, mindenki felé megfelelni kívánó nyilatkozatot adott a finn elnök. De legalább már Orbán merész lépései után sorban kezdenek nyilatkozgatni legalább a tárgyalások megkezdéséről.
Álom Tivadar
2024-07-30 at 18:10
Beszarott a fingországi náci, hogy újra oroszország része lesz. Finnország közel 700 éves kapcsolata a svéd királysággal 1154-ben kezdődött, a kereszténység és IX. Erik svéd király révén. A svéd uralom idején a vallás és az államélet nyelve a svéd volt. 1809. március 29-én I. Sándor orosz cár elfoglalta Finnországot, amely az Orosz Birodalmon belüli autonóm nagyhercegség volt egészen 1917 végéig. Az orosz érában a finn nyelv modernizálódott, elismert nemzeti nyelvvé vált. 1917. december 6-án, röviddel a bolsevik forradalom után, Finnország kikiáltotta függetlenségét. Fingország az orosz kommunistáknak köszönheti látazését
Levente
2024-07-30 at 18:03
22°C Helsinkiben, az agyakban elindul a vérkeringés!
Sas
2024-07-30 at 17:52
miután az orosz egy háborús gépezet-legyőzte Napóleont, Hitlert-semmi értelme a további harcnak-az oroszt nem lehet kiszorítani ukrán területről-kimeríthetetlen ember tartalékai vannak, és természeti erőforrásai-és Kína is segíti.Aki az ukránokat uszítja NEM EMBER-HANEM DEGENERÁLT.
sanya
2024-07-30 at 17:33
Marha