![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/08/K__AP20240801645-1000x600.jpg)
Nagy botrány lett belőle, hogy az algériai Imane Helif és a tajvani Lin Jü-ting női bokszolóként szerepelhetnek a párizsi olimpián, annak ellenére, hogy fennakadtak a biológiai teszten, ugyanis interszexuálisok, a tesztoszteron szintjük pedig igencsak magas. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság viszont mellettük áll, szerintük ők az áldozatok és nem azok a biológiai nők, akiket a ringben vernek.
A NOB csütörtök esti közleményében azt írta, hogy a két versenyző évek óta szerepel a nők között, és tavaly „agresszió” érte őket az IBA részéről és kizárásuk önkényes volt.
Ez a két versenyző áldozata volt az IBA egy hirtelen meghozott önkényes döntésének. A tavalyi világbajnokság végéhez közeledve váratlanul zárták ki őket megfelelő eljárás nélkül
A bizottság hangsúlyozta, hogy a játékokon szereplő valamennyi sportoló megfelel minden, a részvételhez szükséges feltételnek. A jogosultsági szabályok a tokiói játékokon alkalmazott szabályokra épülnek és menet közben nem lehet megváltoztatni azokat.
A NOB szomorú a két sportolót érő támadások miatt
– írják, hozzátéve, hogy Helifék a tavalyi vb előtt évekig szerepeltek női boksztornákon.
Mindenkinek joga van ahhoz, hogy mindenféle diszkriminációtól mentesen sportolhasson
– hangsúlyozzák, de azt nem veszik figyelembe, hogy egy férfi ellen egy nőnek aligha van esélye főleg egy küzdősportban.
Egy magyar bokszoló is megbirkózik vele
A 66 kilogrammos súlycsoportban szereplő Hámori Luca csütörtökön simán, egyhangú pontozással legyőzte ausztrál ellenfelét, ezzel bejutott a legjobb nyolc közé a párizsi olimpia női ökölvívótornáján és már csak egy siker választja el az éremtől.
A boksz történetének első magyar női olimpikonja a következő körben Imane Heliffel küzd meg szombat délután. Az algériai bokszolót tavaly a nemzetközi sportági szövetség kizárta a világbajnokságról, mert túl magas volt a tesztoszteron-szintje.
Helif megnyerte első mérkőzését a párizsi olimpián, miután ellenfele, az olasz Angela Carini 46 másodperc után feladta a küzdelmet. A mérkőzés után a megtört olasz elmondta, még soha nem érzett ilyen erős ütéseket.
Forrás: ATV, fotó: MTI
Elfajzott világ!
2024-08-02 at 10:34
Elfajzott, elmebeteg világban élünk. A Boksz Világszövetség eltiltotta ezt a fószert, erre a barom NOB engedi indulni. Szégyen és gyalázat, amit a NOB művel. A női bokszolóknak kollektíve bojkottálni kellett volna ezt a tetűt. No, és hol vannak ilyenkor például a harcos feministák? Még jó hogy nem indult el a baromagyú hapsit (pardon: “nő”) a női mezőnyben birkózóként, cselgáncsozóként is… De miért éppen “női bokszoló” lett a vágya? Mert tudta a szemétláda, hogy férfi alkatú és erejű ő, s végigveri a női mezőnyöket világbajnokságokon, olimpián, begyűjtve a trófeákat, érmemet. A gyalázatos NOB meg ehhez asszisztál! Szét kellene zavarni, de mielőbb az egész hülye bagázst! Ez a világ – főleg a nyugati – tényleg elmebeteg!
Kukimuki
2024-08-02 at 10:29
Puncija van tehát nő. Nincs harmadik nem, azt csak a degenerált libsik találták ki. A kukisok férfiak, a puncisok nők, ennyi lehetőség van. Ez nem választás kérdése, kuki nélkül nem lehet férfi.
Most hogy felbőszítették a puncis hölgyet dühből fog ütni teljes izomból és idegből. Péppé zúzza az ellenfeleit, hajrá csajszi!
bressa
2024-08-02 at 10:25
A lányoknak kellene összefogni és egyöntetűen kijelenteni nem áll ki senki ellene!
sumer
2024-08-02 at 10:22
Egy másik topikban írtam, de szerintem itt is aktuális.
Ha az illetőnek androgén rezisztencia szindróma (AIS) genetikai rendellenessége van (ránézésre annak tűnik) akkor ő nem NŐ, csupán egy genetikailag férfi egyed “elnőiesedett” változata! Magyarul, az illető XY kromoszómával rendelkezik, de mivel szervezete nem reagál megfelelően az androgénekre, ezért látszólag női külső nemi jellegzetességekkel rendelkezik. Valójában azonban férfi.
Swyer-szindróma esetén, ha rendelkezik méhhel és petevezetékkel (is), akkor egyes szakirodalmak, az ilyen eseteket nőként kezelik. DE!!! Nekik az ivarmirigyeik (petefészkek vagy herék) nem működnek. Serdülőkori hormonpótló kezeléssel sok esetben megkezdhetó a pubertás, ami a mellek és a méh növekedését okozza, és végül menstruációhoz is vezethet. A Swyer-szindrómások nem termelnek petesejtet, de ha van méhük, akkor teherbe eshetnek adományozott petesejttel.
Nem tudom, hogy az illetőnek milyen konkrét genetikai problémája van, de a 46,XY kariotipus kromoszóma eredmény miatt én biztosan nem engedném nőkkel versenyezni. Főleg nem küzdősportban!
Logarléc
2024-08-02 at 09:28
NINCS JOGA SENKINEK SEMMILYEN HIVATKOZÁSSAL ELPUSZTÍTANI
EGY SZAKMÁT EGY INTÉZMÉNYT EGY ÜNNEPET!
NINCS JOGA EGY KÖVÉR AMERIKAI FÉRFINAK OROSZ GYERMEK BALERINÁNAK MONDANI MAGÁT! Például!
NINCS JOGA!
Ha ehhez “joga” van, akkor az a jog megcsúfolása és az elmebaj átvette a hatalmat!
Keljfel Julcsi
2024-08-02 at 09:20
Az orvostudományból tudni kell hogy a Klinefelter syndroma következménye hogy az pl. az xxy ( van sok féle kromoszómapár lehetőség)
pácienseknél egyeseknél a herék még sok tesztoszteront produkálnak, ezért nem lehetne őket se az xx kromoszómasokkal se az 1es X es ( szintén intersexualitas) együtt
hagyni sportolni, mert a tesztoszteron többlet egyértelműen fizikai előnyt jelent az intersexualitásosoknak.
Felháborító hogy endokrinológusok ezt nem akadályozták meg!
Patriot
2024-08-02 at 09:19
Le kell rántani a gatyáját és ha kuki van benne kipofozni a lányok közül a nyomorult csalót. Méghpgy interszexuális. Elképesztő mi folyik itt.
alma ata
2024-08-02 at 09:18
Nem teljesen értem a dolgot. A magyar kormány álláspontja szerint nincsen olyan, hogy transz, az apa férfi, az anya nő. Vagyis az a lényeg, hogy mi van a lábuk között, és tilos az átoperálás.
Eszerint ha pucija van, de magas a tesztoszteron szintje, akkor már nem anya? Vagyis a nőknek vizsgálnia kell Magyarországon a tesztoszteron szintjét, hogy anyának lehessen titulálni? Ha egy magyar sportszövetség férfinak állít be egy puncist, akkor ezzel szembemegy a magyar kormánnyal, mert azt állítja, hogy igenis van transz. Ha viszont van transz, akkor a magyar kormánynak róluk is kell szabályokat hozni, pl ha puncis de a tesztoszteron szintje magas, akkor ő nem lehet anya. Ezzel az a baj, hogy a tesztoszteron szint változhat, vagyis egyszer anya, egyszer nem anya? Jó lenne ez a nemiség dolgot kormányszinten tisztázni, ha már ebbe belekezdett a kormány. Van-e olyan hogy transz, és ha igen,ki az, és milyen szabályok, törvények vonatkoznak rájuk.
Yoggi
2024-08-02 at 09:17
A “kabarét” meg csak fokozza, hogy (az amúgy végtelenül korrupt, és emiatt is szakította meg a kapcsolatot vele a NOB, és ez vezetett részben ide) a nemzetközi boksz szövetség viszont kizárta és kizárja a versenyeiről őket…
Varég
2024-08-02 at 09:17
Igen,ez azért van,mert a NOB. is tele van abnormális emberekkel! Majd akkor lesz rend,ha minden vezetői poszton NORMÁLIS emberek ülnek!
Rendszeres
2024-08-02 at 09:05
Rugd tökön Luca!!!!!
Álom Tivadar
2024-08-02 at 09:02
Ilyenkor hol vannak a liberális progresszív feministák?
A koedukált zuhanyzóktól az őrületig, szabadon.
2024-08-02 at 08:58
Ha tájékoztatnák Hámori Lucát, a férfi ellenfele ütőerejéről, eszébe nem jutna, hogy kiálljon ellene.
Ütőerő mérő az Érdi Box Klubban@erdibox8629
Stevenson
2024-08-02 at 08:58
Ludas a Magyar Ökölvívó Sz. is.
Hol voltak eddig?
Kokó István mivel foglalkozott, őt a sport már nem érdekli.
hufi
2024-08-02 at 08:56
Nem olvastam végig a cikket, merthogy kavarogtak a gondolatok a fejemben.
Milyen döntést hozhatott volna a NOB?
Nos, másmilyent semmiképp se! Gondoljunk bele! Más döntéssel szembe köpi önmagát, így is hatalmasat zuhant a presztízse, még kihúzza a fináléig, aztán utána a vízözön.
Majd megy a maszatolás, ejnye-bejnye, felelős nincs, illetve dehogy nincs, ott van a vécés néni, fogjuk rá!
Szóval lezüllött banda ez a társaság, csaló, korrupt bűnöző elemekből áll, ki kell lépni, el kell lehetetleníteni őket!
jobbos vergődés megint
2024-08-02 at 08:45
Az interszexualitást nem ő választotta, azzal született! Tehát joga van magát meghatározni! Nem átoperáltról beszélünk!
rosszul látja a genderorientált NOB
2024-08-02 at 08:44
Abszurditás, hogy egy félresikerült férfiből magát nőnek érző képződmény a valós női sportolóval küzdjön a ringben.
Döntően veszélyes dolog, további hol vannak az igazságos erőviszonyok?
A NOB rendezzen a “semleges neműek” részére az olimpiától elkülönült versenyeket, ott üssék-vágják egymást a génhibás egyedek. Tehát van mód a sportolásra, de nem a természetes nemű versenyzők között.
A NOB egyre jobban politizál, nem ez a küldetése.
MurányiA
2024-08-02 at 08:41
‘Mindenkinek joga van ahhoz, hogy mindenféle diszkriminációtól mentesen sportolhasson.’ Közli a NOB.
De miért nem a férfiak közt indulnak? Ott is versenyezhetnének, senki nem diszkriminálná őket.