Tudjátok kik azok a momfluenszerek? Ha nem, akkor tartsatok velem és elmondom, hogy ezek a többgyermekes, háziasszonyként dolgozó tartalomgyártók hogyan verik át a nézőközönséget és hogyan mutatnak egy valótlan, követhetetlen és betarthatatlan képet az anyaságról, a feleségszerepről és általánosságban a nőiességről.
A TikTokot és az Instagramot elárasztják már az úgynevezett momfluenszerek és tradwife-ok, akik az áloméletet mutatják az anyukáknak, miközben a bemutatott tartalomnak a fele sem igaz. Tudom, tudom, sok az idegen kifejezés… Szóval a tradwife, az a traditional wife – avagy a tradicionális feleség angolul. Jelentésére azt a definíció találtam, hogy ez a kifejezés olyan nőt jelöl, aki a hagyományos női szerepeket és értékeket követi, beleértve a háztartás vezetését, a gyermeknevelést és a férje támogatását. Szögezzük le már az elején, hogy nem ezekkel, a hagyományokat követő nőkről, feleségekről szól a műsor további részében kifejtett probléma, mielőtt bárki félreértené.
A témához az nlc.hu cikkéből idéznék, akik cikksorozatot indítottak ezekről az ún. momfluenszerekről. A sorozat első részében egy olyan tartalomgyártó édesanyát mutatnak be, aki jelenleg az egyik legfelkapottabb téma most a külföldi TikTok hírfolyamban. A Ballerina Farm egy népszerű TikTok-csatorna, amelyen keresztül a nyolcgyermekes anyuka, Hannah Neeleman tippeket és trükköket ad arról, hogyan kezeli nagy családja rusztikus életmódját egy családi farmon, a tengerentúlon. Az egyszerű háziasszony és nagycsaládos anya képét közvetíti, aki a hagyományos feleség szerepében kiteljesedik, tehenet fej, kenyeret dagaszt, vajat köpül, és közben még a nyolc gyerekét is neveli angyali mosollyal az arcán. Hannah mindemellett egy igazi balerina is, aki otthagyta a táncos karriert ezért az életért, és ha még ez nem lenne elég, szépségversenyek résztvevője is – a legutóbbin a legfrissebb baba születése után alig nyolc héttel vett részt. A látszat alapján Hannah az, akinek minden sikerült, amire nő csak vágyhat, sikeres a karrierjében, mindenhez ért, boldog feleség, törődő anya, nem mellesleg pedig egy szép és csinos nő, akin nyolc gyermek sem hagyott egy apró nyomot sem. Biológiai csoda. Vagy mégsem…
Az nlc utánajárt annak az állítólagos egyszerű életnek, amiről szólnak a videók. A saját sztorijuk szerint Hannah és a férje a semmiből hozták létre a farmot, csak épp előtte volt arra 2,75 millió dollárjuk (majdnem 1 milliárd forint), hogy megvegyék a földet, és csak az öntöttvas kályhájuk, amely gyakran szerepel a TikTok-posztjaikban, körülbelül 20 ezer dollárba (7 millió forint) kerül. A híres tűzhely pedig, ami a Ballerina Farm videóiban főszerepet kap sokszor, csupán 30 ezer dollárért (11 millió forint) máris a miénk lehet. Bár a Juilliard-oktatás költséges, lehetséges, hogy Hannah valóban szerény körülmények között járt a rangos iskolába, ám a férj, Daniel Neeleman családja mindennek mondható, csak szerénynek nem. A férj apja ugyanis az a David Neeleman, aki a JetBlue és más légitársaságok alapítója és milliárdos. Az idilli életmód, amelyet Neelemanék a közösségi médiában bemutatnak, nem érhető el az egyszeri anya számára, mégis úgy adja elő a család, mintha ez valamiféle követendő példa lenne. Neelemanék a weboldalukon húst és más rusztikus életmóddal kapcsolatos termékeket is árulnak, és a közösségi médiában gyakran úgy emlegetik magukat, mint akik a keresztény hithez kötődő tradwife-mozgalomhoz tartoznak, és nyíltan beszélnek arról is, hogy az LDS egyház (Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza) tagjai. A rusztikus, szerénynek tűnő életmód biznisz számukra, amit jól tudnak értékesíteni a követők számára.
Fontos hozzátenni, hogy a tradwife trend támogatói szerint a nőknek joguk van megválasztani az otthonban és a családi egységben betöltött szerepüket. Bár az eszme szerint a nőknek csak háztartásbeli munkákat kell végezniük, a tradwife képviselői tulajdonképpen dolgoznak azzal, hogy ezeket a tartalmakat gyártják és virágzó üzletet építenek belőle, amiben nem kis ellentmondást lehet felfedezni. Kemény pénzkereső életmód az övék, egy-egy ilyen videó megkomponálása komoly munka – tehát tulajdonképpen az a munkájuk, hogy elszínészkedik nekünk, hogy nincs szükségük munkára, elég nekik a család. Arra a tényre is érdemes kitérni, hogy ezek a tartalomgyártók egytől egyig a legnagyobb tisztaságban, luxusban, óriásházakban és villákban élnek, miközben azt próbálják velünk – egyszerű dolgozó emberekkel, édesanyákkal, feleségekkel – elhitetni, hogy a gyerekének szánt reggeli müzlit is ők maguk gyúrják be kora reggel, miközben tökéletes ruhában, sminkben és frizurával, tökéletesen beállított fények mellett mindezt a folyamatot fel is veszik nekünk.
Káros vagy követendő példa?
Bár azt is mondhatnánk, hogy ezek a tökéletesnek tűnő tartalomgyártók jó hatással lehetnek ránk, hiszen igényességet, nagy munkabírást és kreatív ötleteket közvetítenek, mégis több tartalom elfogyasztása után, az egyszerű, valóban dolgozó és mindennapi nehézségekkel küzdő feleségeket, édesanyákat szorongásba is taszíthat ez a valóságtól teljesen elrugaszkodott élet reklámozása. Mert nem, ezek a nők mindezt biztosan nem egyedül érik el. Ez lehetetlen. Nincs olyan kisgyerek, aki hajlandó órákat várni éhesen, míg édesanyja egyenként gyúrja be a müzli szeleteket.
Nem valós kép az, hogy ezek a tartalomgyártók a szülés után néhány nappal mintha mi sem történt volna, tökéletesen, szorgosan, mullos sminkben már köpülik újra a vajat, fejik tehenet, hogy a férjüknek és a többi gyermeknek frissen készíthessék az aznapi ebédet. Ezek mögött a nők mögött dollármilliók, egész stáb, bébiszitterek és méregdrága fények, kamerák állnak, akik próbálják elhitetni velünk, egyszerű életet élő nézőkkel, hogy valójában mi vagyunk a hibásak, amiért nem vagyunk képesek ilyen életet élni, ilyen körülményeket teremteni a családunknak. Ez azonban a legnagyobb hazugság, az újabb óriási hazugság amit a közösségi média kitermel. A hagyományos feleségek nem tökéletes robotok, hanem érző lények, akik minden nap igyekeznek erejükön felül teljesíteni, még akkor, amikor a tökéletesség látszatától mérföldekre vannak épp. Tisztelet nekik, nekünk, azt pedig továbbra se higgyük el, amit a közösségi médiában látunk.
Mácsó
2024-08-06 at 17:49
Minden nő egy frusztrált lelkinyomorék.))
quovadis
2024-08-06 at 16:07
@Timi
A tapasztalat azt mutatja a többség sajnos nem képes az ilyen tiktik marketinganyagokat értelmezni.
Ahogy nálad is van némi zavar az erőben nem vagy képes értelmezni a PS komenntmezője és a facebookos kotkodácsolás közti különbséget.
Sőt mintha azt sem értenéd a szerző egy nlc cikket szemléz.
Amugy 10 gyerek? Azt nevezem. És mellette PS-t olvasgatsz? Szuper. Nem gondoltál rá hogy tiktok csatonát indíts? Tuti nagyon sokan kíváncsiak rá hoyg csinálod nemmelesleg tuti multimiliomos lennél.
Timi
2024-08-06 at 15:30
Kedves Dóra!
Én nem vagyok influenszer, de 10 gyereket neveltünk/nevelünk.56 éves vagyok. Igen, még 10 ledolgozott évem sincs, a többit, mint anya lebzseltem el. Nem, nem vagyok semmi se.
Csak pár kérdés!
Miből gondolod, hogy a nézők nem tudják, hogy amit látnak, az egy szépen festett kép?
Miért gondolod, hogy ez a kép csak egy nagycsaládos esetében festett?
Miért gondolod, hogy fel kell ellene szólalnod?
Értem én, hogy kit mi vezet ebben a történetben, de azért szégyelld magad!
Csak beálltál az irigykedők sorába.
Ha nem lennél ujságiró, még sajnálnálak is. Mert nem tudod, vagy nem mered meglépni azt, amit én.
Nem én választottam ezt az életet, de sohasem ugrottam el a feladatok elől. A családért élni miért lenne rosszabb, mint akármi másért?
Én nem várom el, hogy bárki nagycsaládos legyen. ( Na jó, a gyerekeimtől talán várok 3 gyereket)
De egy konzervatív ujságiró ne nyafogjon hülyeségeken! Mindenki szépíti és fényezi magát, miért kellene ezen pont egy nagycsaládos esetében homlokot ráncolni?
Tudok olyat festeni a családomról, hogy minden nőjogi aktivista a felszabadításomra indul.Annyit dolgozok, mint egy állat, cserébe kapok elvárást, hogy a még alvásra szánt picinyke időmből menjek el dolgozni, mert a család kárára nem fogom megtenni. Vannak olyanok, akik a bolygót féltik tőlem. De az érzést, amit átélek, azt semmiért sem adom.
lhotx
2024-08-06 at 14:53
Dóri, jobb az áttekintésed, mint nekem: Van olyan influenszer, aki bemutatja nekünk a mamáját? (Vagy ez ma már családregénynek számít?)
Red Panther
2024-08-06 at 14:50
könyörgög istenem
Ha megölöd magad, megszűnik minden problémád.
Ungarn über alles !
2024-08-06 at 14:25
Könyörgök Istenem!!!!
13:11
hüpi ! muszáj neked ezen az oldalon tovább hülyülnöd ?
próbáld meg máshol, hátha okosabb leszel
Alcapi
2024-08-06 at 14:19
A jobboldali konzervatív sajtó csinálja az egyik legnagyobb reklámot a naponta megjelenő ilyen és ehhez hasonló cikkek tucatjaival az idiotizmusnak!
Theo
2024-08-06 at 14:18
Hát ez legyen a legnagyobb bajunk, hogy valaki a tradicionális családi értékeket próbálja meg népszerűsíteni, még ha némi túlzással is.
Sztem elég lenne olyasmiket kipecezni, amiket nálunk is sokan követnek. Vagy ez olyan? Akárhogyis, még mindig jobb, mint bármi más és sajnos valószínűleg szórakoztatóbb, mint a katolikus félóra. Inkább ez a baj…
gyozo2018
2024-08-06 at 14:03
Mi a búbánat ez? A kommunista Nőszövetség lapja utódának a reklámozása?
Ha a szerző nem önti ide ezt a zagyvaságot, a kutya nem tud arról, hogy
ezek a nímandok miket firkálnak, mit hazudnak, milyen hamis életformát
reklámoznak magukról vagy másokról. Még sok ilyen szennyoldal fertőzi
az internetet. Komolyan érdemes szemléznie az ilyen tartalmakat egy magát keresztény-konzervatívnak meghirdetett lapnak?Ez ITT téma lehet?
Ez felér a Barbi- film reklámmal. Jajj! :-((
Érthetetlen.
Nagyi
2024-08-06 at 13:55
Nagyon okos helyzetelemzés, köszönöm a hagyományos és a nem hagyományos feleségek nevében is.
Könyörgök Istenem!!!!
2024-08-06 at 13:11
Istenem!
Könyörgöm!
99 gyertyát gyujtok, ha a zelenka családtól megszabadítasz bennünket!
Yógi
2024-08-06 at 12:54
Szerintem sem a Tik Tok, sem a tradiciuonális feleségek nem érdekelnek senkit.