A magyar női kézilabda-válogatott heroikus küzdelemben, hosszabbítás után elveszítette a negyeddöntőt a párizsi olimpián. Ezzel a hatalmas bravúr, a négy közé jutás nem sikerült, de csapatunknak mégis jár a dicséret, mert mindent megtett a győzelemért. Ez ma nem volt elég, így a hosszabbításban eredményesebben és jobban játszó Svédország játszhat majd elődöntőt Franciaország ellen.
Svédország ellen immáron a négy közé jutásért lépett parkettre a magyar női kézilabda-válogatott a párizsi olimpián. A háromkoronások ellen vegyes volt a közelmúltbeli mérleg, hiszen ebben az évtizedben kétszer nyertünk, kétszer kikaptunk ellenük. Ez egyben azt is jelentette, hogy előzetesen abszolút háromesélyes volt párharc, amelyen a pillanatnyi forma dönthetett. A svédek fizikálisan erőteljesebbek a mieinknél, emellett Blohmra, a beállósukra kellett nagyon ügyelni. Nálunk Böde-Bíró Blanka kezdett a kapuban.
Első félidő
Svéd góllal és kimaradt magyar helyzettel indult a találkozó, majd a svédek lerohanásból a második góljukat is megszerezték. Klujber Katrin szépítése után Böde-Bíró szépen védett. Gyors gólváltás után továbbra is egy góllal a svédek vezettek (2-3). Néhány perc góltalanság után Klujber büntetőjével sikerült egyenlíteni (3-3). Egyenlő is maradt még percekig, mert felváltva estek a gólok, elhúzni egyik csapat sem tudott, igaz, rendre a svédek vezettek eggyel és mi egyenlítettünk. A 11. percben emberelőnybe kerültek a svédek, de az első előnyös támadásukat nem tudták gólra váltani, kiválóan védekeztünk. A támadásnál Debreczeni-Klivinyi Kinga lövésig is eljutott, de nem született magyar gól. Miután kiegészültünk, kétszer egymás után eladott labdánkból szerzett könnyű gólt Svédország (6-8), amiért nagyon kár volt. Golovin Vlagyimir rögvest időt is kért.
Igyekeztünk végigjátszani az akciót, de Klujber lövése sajnos levágódott a blokkról. Az egyedül hagyott beállósuk betalált, így először a meccsen háromgólos lett a svéd előny (6-9). Blohm, a svéd beálló szórta sajnos a gólokat, így Győri-Lukács Viktória és Vámos Petra szép góljai ellenére is tartotta a háromgólos különbséget a fehérben játszó svéd együttes (8-11). Bár Golovin Vlagyimir előzetesen kiemelte, hogy Blohmra különösen figyelni kell, mégis könnyű gólokat tudott szerezni a svédek beállója. Klujber újabb, immáron negyedik találatára is jött sajnos válasz a szélről, maradt a közte három, nem ide… (9-12). Papp Nikolett kapott kettő percet egy megvideózott esetet követően, ami most különösen rosszkor jött nekünk. Ennek ellenére jól tartottuk magunkat, csak egy svéd gól született az emberhátrányunkból, sőt, Vámos Petra és Győri-Lukács találataival feljöttünk két gólra (12-14). Ez a két gól maradt is a különbség a hajrára, Simon Petra gólja után (14-16), amikor jött egy fontos védés Böde-Bírótól, nagy kár, hogy a másik oldalon a svéd hálóőr is hárított. A 29. perc elején Vámos gyönyörű egyéni akciója végén egyre zárkóztunk (15-16). Egyenlő is lehetett volna a szünetre, de Simon és Márton Gréta kétszer is a kapusba püfölte a labdát. Böde-Bíró újabb bravúrja után mégis támadhattunk az egálért, de nem találtunk be.
Második félidő
A svédek szerezték a fordulás utáni első gólt, de folyamatosan betaláltunk mi is, így maradt az egygólos különbség. Klujber révén nyitott védekezésre álltunk át, a Ferencváros csillaga kijött zavaróra. A 36. percben végre ismét sikerült egyenlíteni (18-18), Győri-Lukács dobta be remekül a szélső helyzetét, újra teljesen nyílt volt tehát a meccs. Böde-Bíró csodálatos bravúrja után Szöllősi-Schatzl Nadine sajnos kihagyta a ziccert, így az ellentámadásból ismét ők vezettek. Két magyar gól következett azonban, egy ragyogó védekezés utáni lerohanásból Győri-Lukács találata után vezettünk (20-19). Nagy kár volt azért, hogy az egyenlítés után labdát vesztettünk, így újra vezetéshez jutottak a svédek. Klujber azonban elképesztő játékot mutatott ma, egyenlített (21-21), sőt, kiharcolt egy emberelőnyt is.
Az emberelőnyt sajnos nem tudtuk kihasználni, sőt, a svédek szereztek gólt, s ezzel vezetést, így Golovin Vlagyimir ismét időt kért. Az időkérés után mi lőttük az elsőt – Klujber Katrin, hetesből, kilencedszer volt eredményes – és ismét emberfórba kerültünk, a Vámossal szembeni súlyos szabálytalanság miatt. A játékrész felénél jártunk. Hátrányból is betaláltak a fehér mezesek sajnos, így nem a vezetésért, csak egy egálért támadhattunk. Szöllősi-Schatzl egyenlített is (23-23). Böde-Bíró kiváló védése után ki más, mint Klujber talált be, ezúttal egy betörés után. Az ellentámadás után svéd hetes következett, Böde-Bíró kivédte, a kipattanót azonban belőtték, ismét egyenlő lett (24-24). A színvonal nem volt éppen a legmagasabb, de ahogy közeledett a hajrá, az izgalmak egyre fokozódtak. Klujber ezúttal emberelőnyt harcolt ki, miután lövés közben két kézzel fellökték. Füzi-Tóvizi Petra a legjobbkor dobta be első gólját, egy pompás befordulás után (25-24), azonnal időt is kértek a svédek. Ritkán látható szép góllal egyenlítettek a háromkoronások, de a Vámos lövése után kapufáról kipattanó labdát Szöllősi-Schatzl szedte össze és bedobta, ismét vezettünk. Kiváló védekezésünk passzív játékra kényszerítette a svédeket. A következő támadásból Blohm egyenlített, de erre is volt válaszunk, mert Böde-Bíró sokadik bravúrja után Simon felső sarkos gólt lőtt (27-26). Az utolsó öt percen belül jártunk már, amikor passzívnál Vámos lőtt, de Bundsen kapus mentett. Sajnos Füzi-Tóvizit kiállították, így egálnál majdnem az egész hátralévő időt hátrányban kellett végig küzdeni. Egy svéd belemenés-gyanús esetnél hétméterest kapott Svédország. Belőtték, ők vezettek. Simon hihetetlen góljával egyenlő volt, nagyot kellett védekezni hátrányban és ez sikerült, mert Szöllősi-Schatzl labdát szerzett. Kiegészültünk, bő másfél perc volt hátra. Nem tudtunk kapura lőni, a svédek támadtak, újra hét a hatra. Ellépték a svédek, így a győzelemért támadhattunk az utolsó másodpercekben. Golovin Vlagyimir időt kért. Be is dobtuk a támadásunkat, de a svédek is időt kértek és ők is bedobták a végén (29-29), így következett a ráadás.
Hosszabbítás
Mi kezdtük a játékot, Simon passzívnál kihagyta. A svédek természetesen továbbra is hét a hatra támadtak és a balszélsőjük ismét eredményes volt (29-30). Támadásunk ismét passzívig ment és utána eladtuk a labdát, jöhettek a svédek. Hansson ezúttal is betalált, kettő lett a hátrány, most már nem szabadott hibázni támadásban. Mégis hibáztunk, Vámos lövése elakadt Bundsenben. Szerencsére Böde-Bíró is védett, nálunk volt a labda. Ezúttal sem találtunk be, háromgólos előnyért támadhatott Svédország, de nem lőtték be, a térfélcsere idején két gól volt a hátrány (29-31).
A ráadás második felében a svédek indítottak és betaláltak, hárommal vezettek… Füzi-Tóvizi lövését Bundsen kivédte, így elúszni látszott az elődöntő. Újabb gólt kaptunk, miközben a ráadásban mi eredménytelenek voltunk eddig (29-33). Azok is maradtunk, miközben Blohm egy labdavesztés után elviharzott és belőtte (29-34). Eldőlt. Kuczora Csenge két szép góllal szépített, de ez csak szépségtapasz volt.
A magyar női kézilabda-válogatott nem jutott be az olimpiai elődöntőbe, de nem érheti kritika mai játékát sem, elképesztőt küzdöttek, apai-anyait beleadtak, de ez ma csak a hosszabbításhoz volt elég, a győzelemhez nem! Magyarország-Svédország 32-36.
Vezető kép: MTI/Illyés Tibor
Facebook
Twitter
YouTube
RSS