Elképesztő úszással, gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratva, Rasovszky Kristóf olimpiai bajnoki címet szerzett a nyílt vízi úszás 10 kilométeres versenyében. Honfitársunk kiváló erőben, semmit nem bízva a véletlenre, szinte végig vezetett, és nem is engedte ki a kezéből a győzelmet. Tokióban szerzett ezüstérme után tehát aranyérmet szerzett. A másik magyar induló, Betlehem Dávid szintén csodálatosan teljesített, végül a harmadik, bronzérmet érő helyen ért célba.
Tokiói ezüstérme és világbajnoki címe után aranyéremre esélyesként ugrott a Szajnába Rasovszky Kristóf a nyílt vízi úszók 10 kilométeres versenyében, ahol rajta kívül Betlehem Dávid személyében még egy honfitársunknak szurkolhattunk. Amint arról tegnap beszámoltunk, a két magyar úszó nem kívánt élni annak a lehetőségével, hogy edzésként ússzon a Szajnában, ám ez sem jelentett akadályt a mai ragyogó szereplésükhöz.
Rasovszky jól kezdett, mindvégig az élmezőny tagja volt. Az 1500-as ellenőrző pontnál harmadik volt, ám csakhamar az élre állt. Gyakorlatilag végig vezette innentől kezdve a távot, és nagyszerűen versenyzett. A vezetése hol nőtt, hol csökkent, de egyetlen pillanatra sem tudták leszorítani az élről. Az utolsó szakaszra nagyon ráúszott ugyan a német Klemet, de utolérni nem tudta!
A Balaton Cápája, a 27 éves Rasovszky Kristóf 1:50.52-es idővel olimpiai bajnok lett! A másik magyar induló, Betlehem Dávid a legjobbkor, a táv végén robbantott, félelmetes hajrát produkált és mindössze 20 évesen, olimpiai újoncként bronzérmes lett! Gratulálunk úszóinknak!
Vezető kép: MTI/Czeglédi Zsolt
Facebook
Twitter
YouTube
RSS