Ismeretes, több százezer fiatal rajongót sokkolt a hír, miszerint terrorveszély miatt el kell halasztani az amerikai szupersztár, Taylor Swift bécsi koncertjeit. A hírt a csütörtöki koncert előtt nem sokkal közölte az osztrák belügyminisztérium, akik azóta több részletet is megosztottak a tervezett bűncselekménnyel kapcsolatban. A merénylők vérfürdőt terveztek, amit vélhetően az Iszlám Állam nevében követtek volna el. A rajongók, avagy a Z-generáció most kénytelen volt a saját bőrén tapasztalni az elhibázott uniós döntéseket, avagy sajnos ismét nekünk lett igazunk…
Vírusszerűen terjednek a TikTokon a lemondott Taylor Swift koncert miatt kétségbeesett rajongók videói, akik közül a legtöbben ha nem is évek, de hónapok óta készülnek erre az alkalomra. Az amerikai énekesnő körüli rajongás elképesztő méreteket ölt a Z-generáció és a még fiatalabbak táborában, az Eras turné pedig még magasabb szintre emelte a rajongás fokát, a koncertre saját készítésű ruhakölteményekkel, a Taylor Swift brandhez tartozó “barátságkarkötőkkel”, programnaptárral és ezekhez hasonló akciókkal készültek a fiatalok. “Kívülállóknak” talán nehéz megérteni ezt a fajta imádatot, de a “Swiftiek” valahogy úgy próbálják meg ezt megmagyarázni, hogy nem csak az énekesnő, hanem a zeneszámok, a többórás show, a hangulat, minden egy más világba repíti őket, ahol azok lehetnek, akik csak lenni akarnak. Vagy valami ilyesmi.
Swifties singing throughout Vienna, this is incredible to experience and so comforting to unite together in the wake of darkness. Thank you for all the Swiftie love and the Austrian gov’t for keeping us safe 🫶 #swifties #TaylorSwift #ViennaTStheErasTour #swiftiestrong… pic.twitter.com/jTzF1NlB3c
— Brittny Burford | Realtor (@BurfordBchHomes) August 8, 2024
Amikor arcon csap a valóság…
Egy múltkori Libz of TikTok műsorunkban beszéltünk épp arról, hogy miért lenne fontos a fiataloknak is legalább alap szinten tisztában lenni a világpolitikával, megpróbálni objektíven tájékozódva átlátni az eseményeket, a miérteket és a politikai döntéseket. Mert bizony, mi itt Magyarországon még biztonságban élünk, de ez bizony egyedül annak a politikának köszönhető, amely világosan kimondja, hogy ismeretlen, egyen “Abdul” nevezetű, minden bizonnyal hamisított okmányokkal az országba érkezni próbáló életerős fiatal emberek NEM jöhetnek át ellenőrizetlenül a határokon. Az illegális bevándorlás veszélyes és emellett az álláspont mellett 2015 óta szilárdan kiállunk. Még akkor is, ha emiatt az álláspont miatt brutális büntetéseket kapunk az Európai Unió vezetőinek döntései alapján.
A tények ugyanis megint “sajnos” minket igazolnak. A bécsi rendőrség már két férfit is őrizetbe vett a koncert elleni merénylettel kapcsolatban. A merényletről szóló, Kurierhez eljutott beszámoló szerint a nemrég letartóztatott fiatal terroristák, akik miatt lemondták Bécsben Taylor Swift mindhárom koncertjét, Swift koncertje alatt a stadionon kívül tartózkodó közel 20 ezer embert vették volna célba.
🇦🇹 Austrian authorities report Thursday the the main Islamist suspect of the two arrested in a foiled plot to attack Taylor Swift’s concerts in Vienna, confessed to plans to “kill as many people as possible outside the concert venue.”
19- year old “Austrian citizen” Beran A.,… pic.twitter.com/Y76facz8wW
— Info Battle Maiden (@info_maiden) August 8, 2024
Gerhard Karner belügyminiszter egy csütörtöki sajtótájékoztatón arról beszélt, már az is nyilvánvalóvá vált, hogy a gyanúsítottak vérfürdőt terveztek: a 19 éves férfi megölte volna magát és másokat a merénylet során. Karner szerint a helyzet nagyon súlyos volt. Figyelmeztetett ugyanakkor: a Hamász tavalyi terrortámadása óta Európában is megnőtt a terrorszervezetek jelenléte. Bécsben négyesre emelték a terrorveszély-készültséget.
A szerdán letartóztatott fiatalok egyikét, egy 19 éves férfit Ternitzben, míg a másikat Bécsben tartóztatták le a rendőrök. Franz Ruf, a bécsi közbiztonság feje azt is elmondta, hogy a 19 éves, észak-macedóniai gyökerekkel rendelkező férfiról azt tudni, hogy hűségesküt tett az Iszlám Államnak.Az információk alapján a 19 éves férfi valószínűleg bombát is készített, a támadás előkészületei pedig állítólag előrehaladott állapotban voltak. A 19 éves férfi állítólag azt tervezte, hogy a stadion előtti rajongókba autóval hajt majd bele: de felmerült az is, hogy késsel rohanjon a tömegbe. A Kurier informátorai szerint a támadást az Iszlám Állam akarta magára vállalni.
Az osztrák rendőrség tájékoztatása szerint a 19 éves férfi lakásán vegyi anyagokat és technikai eszközöket is találtak. A férfi sajtóértesülések alapján a munkahelyéről is lopott vegyi anyagokat a támadáshoz. A férfi lakásán a rendőrség detonátorokat, 21 ezer eurónyi hamis pénzt és az Iszlám Állam propagandaanyagait talált. A rendőrség tájékoztatása szerint a férfi „radikalizálódott és egyértelműen úgy gondolta, hogy helyes megölni azokat, akik nem hisznek”. 17 éves bűntársát a stadion előtt fogták el a rendőrök. Mint kiderült, ő benne volt a koncerten dolgozó takarítócsapatban is.
Mert csak az “Orbáni propaganda” hazudja azt, hogy Bécs nem biztonságos
Az elmaradt koncert természetesen most fő téma az “orbánfóbiások” egyik kedvenc gyűjtőhelyén, a Redditen is, ahol több csoportban is napi rendszerességgel megy a kőkemény gyűlölködés. Most azonban több olyan hozzászólás is érkezett Béccsel kapcsolatban, ami érdekes módon éppen azt tükrözi, amiről évek óta lehet olvasni a jobboldali sajtóban.
Pár éve kimentem Bécsbe és a bookingon foglaltam szállást, sajnos naivan nem néztem meg, hogy milyen környéken van, habár az apartman nagyon szép volt. Amikor megérkeztem akkor láttam, hogy csak arabok, törökök és albánok voltak az utcán, ott realizáltam magamban, hogy a legveszélyesebb környéken sikerült szállást foglalnom, a Favoritenen. Délután 4-kor nyakig felöltözve (júliusban 34 fokban) mentem le a boltba vásárolni, és ketten szólítottak le , hazafele pedig egy alban (sic!) pasi állt meg, hogy szállják be melle majd ő hazavisz. Alig vártam, hogy visszaérjek a szállásra. Majd este kiultem (sic!) az erkélyre, és egyszer csak hatalmas ordítozás majd lövöldözés ! Pár perccel később megérkeztek a rendőrök is. Másnap pedig takarodtam el az egész környékről. Legutóbb pedig a Shopping City Süd-ben egy fiatal arab külsejű sràc a fülembe mormogott valamit. Szóval nekem ennyi elég is volt
– írja az egyik hozzászóló.
Sajnos Bécsben egyre több olyan ember van, ami nem kellene. A napokban is egy csávó fel akarta robbantani magát (?) egy lakásban, végül sikerült, de még vizsgálják, hogy pontosan mi miatt is lehetett a robbanás. És sokan nem fogják fel, hogy Ausztria a szomszédban van, ezáltal nincsenek tőlünk messze az ilyen emberek
– olvasható egy másik megjegyzésben.
Már sajnos ez az európai valóság…
Az elmaradt koncert és az ezt követő csalódottság természetesen sok fiatalt szóra bírt, akik egyhangúan és persze jogosan ennek a két fiatal radikalizálódott iszlamistának üzenték, hogy “nem vehetik el tőlük az élményt csak azért sem”. A világsztár meghiúsult fellépése azonban egy nagyobb probléma része, de sajnos ezt a véleményt én még nem láttam egy Z-generációs megszólalótól, csalódott rajongótól sem. A kiterjesztett felelősség ugyanis bizony az európai vezetőké, azoké az uniós bürokratáké, akik Ursula von der Leyennel az élen most mélyen hallgatnak az esetről. Ez az európai vezetés taszította ebbe az állapotba Európát és ez a baloldali, liberális, mélyen korrupt és gátlástalan uniós vezetés az, ami miatt a terrorfenyegetettség évek óta nem csökkenhet a nagy európai városokban. Ők azok, akik miatt a történelmi városok közbiztonsága kritikusan rossz állapotban van.
A szemellenzős uniós vezetés az egyetlen, ami felelősségre vonható mindazért, ami Európában történik, s ami miatt a közel-keleti konfliktusokat lassan a saját bőrünkön is érezzük itt, az eddig biztonságot nyújtó Európában. Az uniós vezetés a Biden-adminisztrációval karöltve érte el, hogy két és fél éve nincs megoldás az Európa közepén tomboló orosz-ukrán háborúra. Övék a felelősség minden eggyel több napért, amiben kiskatonák halnak meg a fronton és övék a felelősség azért is, hogy a szomszédunkban csillogó ruhás kislányokat akart lemészárolni két elmebeteg állat.
A csúf valóság sajnos az, hogy amikor a Z-generáció kilép a közösségi média tökéletes világából, akkor sajnos keményen arcon csapja őket a valóság. A helyzet az, hogy a jelenlegi állapotokat ismerve, egyáltalán nem meglepő a bécsi Taylor Swift koncerten tervezett iszlamista merénylet. Borzalmas és félelmetes, hogy ez lett az európai valóság, tenni csak úgy tudunk ellene, ha két sminkelős TikTok videó között megpróbálunk széleskörűen tájékozódni, és amikor lehetőségünk adódik rá, állampolgári jogunkkal élve olyan pártokat támogatunk, amely a biztonságot és a lehetőségeket biztosítja a fiatalok számára (is). Mert a jövőnket sem a radikális iszlamisták, sem pedig a hatalmukkal visszaélő uniós vezetők nem vehetik el!
(Kiemelt kép: MTI/EPA/Keystone/Ennio Leanza)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS