Zenei, irodalmi, egyházművészeti és képzőművészeti programok is várják az érdeklődőket a Nyitott Templomok Hétvégéjén szeptember 6. és 8. között Szentendrén.
A Ferenczy Múzeumi Centrum hagyományteremtő, szakrális, összművészeti fesztiválján kilenc templom és három imaház kapui és udvarai nyílnak meg Szentendrén a nagyközönség előtt, ahol egyebek mellett templomsétákkal, kiállításokkal, művészet- és zenetörténeti előadásokkal valamint kreatív programokkal is készülnek a szervezők. Az idei programsorozat üzenete: a “remény”.
Újdonságként a programsorozat “nulladik napján”, szeptember elsején templomsétára hívja az érdeklődőket Nagy Luca meseterapeuta Múzeumi Mesék című önismereti programjával, és szabadtéri tárlat is nyílik Szentendre templomairól a Belgrád Székesegyház kerítésfalán. A fesztiválon fellép a Szent Efrém Férfikar, a Trio Cantio, a Capella Savaria, a Musica Beata Kórus és az Amadinda Percussion Project. Hagyományként az esti zárókoncertek bevételéből a szentendrei Karitasz a felajánlott összeget rászoruló családok gyermekeinek nyári táboroztatására fordítja.
A Nyitott Templomok Hétvégéjén az esti zárókoncerteken kívül a programokra a belépés ingyenes, és a Ferenczy Múzeumi Centrum kiállításai is belépődíj nélkül látogathatók. Az esemény szervezésébe a helyi vallási – katolikus, református, evangélikus, szerb ortodox, zsidó és baptista – közösségek mellett a város kulturális intézményei is bekapcsolódtak.
Forrás: MTI; Fotó: MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba
Facebook
Twitter
YouTube
RSS