![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/06/furjes.jpg)
A magyar delegáció összesen hat arany-, hét ezüst- és hat bronzérmet szerzett, ami az éremtáblázat 14. helyére volt elegendő. Fürjes szerint a csapat „helytállt egy nehéz versenyben”, ugyanakkor azt is megemlítette, hogy egyes hagyományosan erős magyar sportágakban, mint a kajak-kenu, vízilabda és birkózás, elmaradtak a várt aranyérmek.
Az olimpia során nem csak sportszakmai kérdések merültek fel, hiszen a Hámori Lucát is legyőző Iman Helif körül kisebb botrány alakult ki. Fürjes ezzel kapcsolatban elmondta, hogy kezdeményezni fogja a női esélyegyenlőségre vonatkozó szabályok felülvizsgálatát, különös tekintettel arra az esetre, amikor a női ökölvívótornán egy férfi kromoszómájú versenyző indult.
A játékok szervezésével kapcsolatban Fürjes elismerően szólt a verseny- és edzéshelyszínekről, valamint a nézői érdeklődésről is. Utóbbira tényleg nem lehetett panasz, hiszen a statisztikák szerint több mint 9 millió jegyet adtak el, és világszerte mintegy 3 milliárd néző követte az eseményeket.
Fürjes Balázs a jövőre is kitekintett, és óvatos optimizmussal beszélt egy esetleges magyarországi olimpiarendezésről. Véleménye szerint az ország képes lenne egy Párizséhoz hasonló esemény lebonyolítására, ám ehhez széles körű társadalmi és politikai konszenzusra lenne szükség.
Óriási erőfeszítés lenne, de a legfontosabb, hogy kell hozzá egy összefogás, és ezért vagyok egy kicsit szkeptikus
– mondta az MTI-nek, majd hozzátette:
Ha össze tudnánk kapaszkodni, és félretennék a vitákat ebben az ügyben, születne egy egység, akkor eséllyel lehetne nekirugaszkodni a legközelebbi európai rendezésű olimpiának, hogy az ország házigazda lehessen.”
Fürjes ugyanakkor hozzátette, egyelőre nem látja maga előtt azt a forgatókönyvet, amiben minden érintett fél egy irányba evezne, és az olimpia megrendezéséért dolgozna.
Forrás: MTI/Liner, fotó:MTI
Talpra magyar!
2024-08-12 at 00:55
Georg2024-08-12 at 00:38 Én úgy tudom hogy az mszp-s dk-s jobbikos párbeszédes momentumos lmp-s kétfarkús bandád lopta ki a 100milliárdokar a Budapest kasszájából mára 50milliárd adósságot kxrtak a fővárosi emberek nyakukba és azzal kezdték hogy az 50milliárd forint banki hitelből odab@sztak a cégvezér élősködőknek 200millió forintot.
moliere
2024-08-12 at 00:41
Amíg legálisan, a magyarság esküdt ellenségei médiafelületeken hergelhetik a népet, addig nem lehet szó róla.
moliere
2024-08-12 at 00:38
Van egymillió befolyásos és még egymillió utcai hőzöngő, aki szart is enne, ha azon múlna, hogy ne rendezzünk olimpiát. Megegyezés? Az árkok betemetése az egyetlen járható út, méghozzá a rákosista módszerrel. A rákosista álelittel kell betemetni az árkot. Másként nem fog menni, még a végén mi leszünk az idejétmúlt árokfeltöltő anyag.
Ma itt, a ps felületén különösen sok indoklást sikerült e megoldás mellett felhalmozniuk.
(Habár jól húzzok azért… 2002-ben emlékszem azt mondtam, hogy amikor olimpiát rendeznek Budapesten, az ország hivatalos neveként már csak ennyi lesz kiírva: את המדינה – 国家 – Cтрана – البلد – The Country. A négy hivatalos nyelven…)
Georg
2024-08-12 at 00:38
Sajnos a pénzt így is kilopták amit az olimpiarendezésből terveztek kilapátolni..de talán így is olcsóbban sikerült megúszni ezzel együtt is, mintha tényleg megrendezték volna. A téma pedig jó eséllyel most vagy 20 évre jegelve lesz.
Talpra magyar!
2024-08-12 at 00:36
A zutcaembere2024-08-11 at 23:19 Szerinted például a mezőgazdasági ……. vagy az autógyárak melósaik pihiznek. Légy szíves térjél már eszedhez.
Talpra magyar!
2024-08-12 at 00:32
A zutcaembere2024-08-11 at 23:19 Fizesd előbb kamataival együtt azt vissza ami 20 milliárd euró hitelt Gyurcsányodék szemétkedő parazita lopásaik miatt 20milliárd eurónyi hitelt vettek fel USA-ban. Ja Budapest kasszáját szétlopták és azt a hitelt is fizesd vissza amit Karácsonyodék felvettek 50milliárd forint hitelt mert 50milliárd forint hitelbő a csicska parazita cégvezetőinek Karácsonyod azonnal kifizetett 200millió forintot na ezért is szégyelnetek kellene a pofátokat.
A zutcaembere
2024-08-11 at 23:19
Majd ha a kínai hitelt visszafizettük. Meg minden kórház fel lett újítva. És a közszféra fizetése tartja a vásárlóértékét.
Stessika
2024-08-11 at 23:05
) Forró lányok várnak rád — https://ok.me/q9FH1
Belpesti Próféta
2024-08-11 at 22:15
“Ha össze tudnánk kapaszkodni, és félretennék a vitákat ebben az ügyben, születne egy egység, akkor…”
…hatalmas mennyiségű pénzt tudnánk ellopni.
🖕🏼 foglalkozzatok végre a szétrohasztott országgal te nyomorék!
a fiideesz lépett vissza a rendezéstől
2024-08-11 at 22:08
János
2024-08-11 at 21:59
Janikám! Nem ők vették el, hanem a Fiddeseeez gyáva módon visszalépett! sőt kifelejtette a társadalmi egyeztetést évekkel a nevezés előtt! Tehát ha hibást keresünk, akkor csak és kizárólag a magyar jobboldal a felelős! mert erőből képesek bármit átvinni 2/-3-al, ez is ment volna, csak megijedtek egy nem létező kispárttól? Nem a momentum lépett vissza gyáva, beszarrri módon, hanem a fiideesz! ez tény!
János
2024-08-11 at 21:59
Sosem bocsátom meg a liberálbolsi ellenzéknek (SzDSz és klónjai), hogy elvették hazánktól az olimpiát❗❗❗
😠😡😡🤬
Beleskapitány
2024-08-11 at 21:52
Budapesten ne legyen olimpia. Továbbra is nem-el fogok szavazni.
Sátorhelyi
2024-08-11 at 21:15
Talán az egészségy siralmas állapotának rendbe tétele fontosabb lenne. Az Olimpia Orbán Viktor álma. Kínai hitelt érdemes felvenni rá?
Sanyáta
2024-08-11 at 21:10
Sok érmünk beragadt…sok ok miatt!!! Kár érte, jobb is lehetett volna, de legyünk büszkék csapatunkra, a bringásokat és a birkozót nagyon sajnálom.. Szép volt lányok, szép volt fiúk!
bl
2024-08-11 at 21:06
A létesítmények már megépültek, vagyis sokkal kisebb lenne a költség annál, mint amit a balliberálisok mantráznak.
olé
2024-08-11 at 21:02
Itt az adófizetők válasza Fürjesnek: még soha, senkinek nem érte meg olimpiát rendezni! Mi sem leszünk kivételek
Sanyáta
2024-08-11 at 21:00
Egyenlőre nem aktuális!
No War
2024-08-11 at 21:00
A “minél rosszabb annál jobb” Fletói jelszó alapján, biztos, hogy nem lenne egység még ebben az egy ügyben sem. A baloldallal semmiben nem lehet együttműködni. Mi meg nem csinálunk buzi ünnepet a NOB vezetésének. Mert ami Párizsban történt az nem véletlen, megpróbálták lejáratni az olimpiai mozgalmat, de Franciaországot és a NOB vezetését sikerült. A hazaárulók már egy Olimpiát elintéztek, több lehetőséget ne adjunk nekik.
TS
2024-08-11 at 20:32
Hát addig lenne 1-2 elintéznivaló. Pl. kellene egy normális polgármester.
TalEle
2024-08-11 at 20:29
Budapestre csődíteni a világ összes gender lobbystáját, tök fölösleges lenne…
Tudományos libsizmus
2024-08-11 at 20:24
Nem szabad olimpiát rendeznünk. A NOB széttrollkodja. Égesse magát más szénné ezzel a bolondokházával.