![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/08/GUv0X1tXQAEjU16-1000x600.jpeg)
Az amerikai választás meghatározó témáiról esett szó Donald Trump és Elon Musk az X-en közvetített élő beszélgetésében hétfőn.
Az internetes beszélgetés mintegy negyven perces késéssel indult, ugyanis Elon Musk tájékoztatása szerint a szervert túlterheléses támadás érte. A közösségi médium tulajdonosa a műszaki fennakadás kapcsán azt közölte, hogy az előzetesen a szerver kapacitását nyolcmillió egyidejű hallgatóra tesztelték. Az Egyesült Államok keleti partvidékén a hétfő késő esti órákban közvetített beszélgetés érintette Kamala Harris alelnök színrelépését demokrata elnökjelöltként. Donald Trump bejelentette, hogy tervei szerint októberben visszatér a Pennsylvania állambeli Butler városába, ahol július 13-án választási gyűlésén merényletet kíséreltek meg ellene.
![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/08/K__AP20240714030-600x400.jpg)
Mesterlövészek lövéseket adnak le a Pennsylvania állambeli Butlerben rendezett kampánygyûlésen 2024. július 13-án, miután a rendezvényen Donald Trump volt amerikai elnök, a Republikánus Párt elnökjelöltje beszéde közben lövések dördültek. MTI/AP/Gene J. Puskar
Donald Trump méltatta Elon Musk üzleti tevékenységét, az elektromos autógyártásban és az űriparban elért eredményeit, valamint a mesterséges intelligenciát érintő befektetések terén. Elon Musk megismételte, hogy
Donald Trump elnökségét támogatja.
Elmondta, saját magát hagyományosan a demokratákhoz tartozónak tartotta, ugyanakkor úgy vélte, hogy az Egyesült Államok választóvonalhoz érkezett, Biden adminisztráció pedig nem tartotta meg ígéretét a mérsékelt politikára. A milliárdos vállalkozó hozzátette, hogy szerinte Kamala Harris elnöksége egy radikálisabb irányba vinné az országot. Donald Trump megismételte, demokrata ellenfelét,
Kamala Harrist radikálisnak és alkalmatlannak tartja, többi között, mert nem lép fel az illegális bevándorlással és a bűnözéssel szemben.
MEET SAN FRANCISCO RADICAL KAMALA HARRIS! https://t.co/MlIKklPSJT pic.twitter.com/lv4nGjNzae
— Donald J. Trump (@realDonaldTrump) August 12, 2024
Elon Musk, az X (korábban Twitter) közösségi médiaoldal tulajdonosa, a beszélgetés házigazdájaként előzőleg “szórakoztató” eseményt ígért, a médium felhasználóit is arra kérte osszák meg kérdéseiket, az online interjút pedig azzal hirdette, hogy “nincs előre megírt forgatókönyv, és a témákat illetően nincsenek korlátok”. Az interneten közvetített politikai témájú élő beszélgetés mintegy két órán keresztül tartott, és érintette az illegális bevándorlást, az amerikai gazdaság helyzetet, inflációcsökkentést és energiaárakat, a közbiztonságot, a NATO-t, valamint az ukrajnai háborút is. Az esemény oldalát 74 millió felhasználó kereste fel a késő esti órákig.
— Donald J. Trump (@realDonaldTrump) August 12, 2024
Az internetes esemény egyben Donald Trump hivatalos visszatérését is jelentette az X, korábban Twitter közösségi médium felületére, amelynek korábbi tulajdonosai a 2021. január 6-i zavargások nyomán felfüggesztették fiókját. Miután Elon Musk 2022-ben megvásárolta a médiumot, feloldotta Donald Trump fiókjának zárolását.
Az élő eseményt megelőzően Thierry Breton, az Európai Unió belső piaci biztosa lehetséges “káros tartalmak felerősítésére” figyelmeztette Elon Muskot az X-en közölt levelében, amiben az Európai Unió törvényeinek való megfelelésre sürgette a közösségi médiumot, utalva a digitális szolgáltatásokról szóló uniós jogszabályra, ami több között a félretájékoztatás megelőzéséről is szól. Steve Cheung, Donald Trump kampányszóvivője az Európai Bizottság tagjának levelére úgy reagált, hogy az Európai Unió
foglalkozzon a saját ügyeivel, ahelyett, hogy megpróbál beavatkozni az amerikai elnökválasztásba.
Forrás: MTI; Fotó: X
lhotx
2024-08-13 at 10:02
chatillon r 2024-08-13 09:28-kor
„a helyzet hogy a demokraták már ikszre hozták az esélyeket
Én mégiscsak megpróbálkoznék egy klímaláma ellenvonallal: „Ő az, akinek – ahhoz, hogy egyáltalán jelöljék – kellett, hogy sikertelenül próbálják megölni az ellenjelöltet.” Nem az alkalmassága vitte odáig, hogy elnökjelölt lett, hanem Biden tökéletes alkalmatlansága + a Trump elleni merénylet sikertelensége. Ez aztán a szédületes rátermettség!!!
Belpesti Próféta
2024-08-13 at 09:57
frédy
Miért idióta?
lhotx
2024-08-13 at 09:49
bl
„ a google szélsőségesen elfogult”
A gúglifordító elfogultságra van programozva, de egyébként is a legvacakabb a maiak közül – s a két dolog valahol alighanem összefügg.
frédy
2024-08-13 at 09:36
Belpesti Próféta2024-08-13 at 08:22
“Musk gyereke átoperáltatta magát.” Musk egyik gyereke(aki átoperáltatta magát Musk pénzén) egy idiota, te is az vagy….
“A szocializmuson túllépve kommunista lett belőle, és azt hiszi, aki gazdag, az gonosz” Elon szavai szerint, viszont az apja pénzében lubickol…
chatillon r
2024-08-13 at 09:28
az a helyzet hogy a demokraták már ikszre hozták az esélyeket. jönnek a levélszavazatok (“szélsőjobb” ellen minden megengedett) és megint győz a kártékony társaság mint gyurcsány nálunk 2006-ban. és akkor nagy szarban lesz az usa, mi is és a világ is. és sajnos erre van a nagyobb esély
bl
2024-08-13 at 08:38
Ha levágatod a farkadat azt nem köteles elfogadni senki. Nincs olyan, hogy azzal zsarolod ki az együttérzést, hogy akkor öngyilkos leszel. Ezek elmebajok.
Belpesti Próféta
2024-08-13 at 08:22
Musk gyereke átoperáltatta magát. Erre ez a fasz, ahelyett hogy leülne vele beszélgetni egy sör mellett, a pénztárcájával kezd hadonászni 🤦🏼♂️
bl
2024-08-13 at 08:13
Onnan is lehet tudni, hogy a google szélsőségesen elfogult a demokraták irányába, hogy még a fordító se működött rendesen.
bl
2024-08-13 at 08:12
1. A HATÁR MEGERŐSÍTÉSE ÉS A MIGRÁNSINVÁZIÓ MEGÁLLÍTÁSA.
2. VÉGREHAJTJA AZ AMERIKAI TÖRTÉNELEM LEGNAGYOBB DEPORTÁCIÓS MŰVELETÉT.
3. MEGFÉKEZI AZ INFLÁCIÓT.
4. LEGYEN AMERIKÁT A VILÁG DOMINÁNS ENERGIATERMELŐJE.
5. LEÁLLÍTJA A GYÁRTÁS KISZERVEZÉSÉT, ÉS ÁTALAKÍTJAAZ EGYESÜLT ÁLLAMOKAT GYÁRTÁSI BÁZISSÁ.
6. NAGY ADÓCSÖKKENTÉSEK A MUNKAVÁLLALÓK SZÁMÁRA.
7. VÉDJE MEG ALKOTMÁNYUNKAT, JOGI TÖRVÉNYÜNKET ÉS ALAPVETŐ SZABADSÁGAINKAT, BELEÉRTVE A SZÓLÁSSZABADSÁGOT, VALLÁSSZABADSÁGOT, ÉS A FEGYVERTARTÁSHOZ ÉS VISELÉSHEZ VALÓT.
8. MEGELŐZNI A HARMADIK VILÁGHÁBORÚT, VISSZAÁLLÍTÁSA A BÉKÉT EURÓPÁBAN ÉS A KÖZEL-KELETEN, ÉS ÉPÍTSÜK MEG A VASKUPOLÁS RAKÉTAVÉDELMI PAJZSOT EGÉSZ ORSZÁGUNKRA.
9. BEFEJEZI A KORMÁNY AZ AMERIKAI NÉP ELLENI HIBÁZTATÁSAIT.
10. MEGÁLLÍTJA A MIGRÁNS BŰNÖZÉS JÁRVÁNYÁT, ELTAKARÍTJA A KÜLFÖLDI KÁBÍTÓSZERKARTELLEKET, LETÖRLI A BANDÁK ERŐSZAKÁT, ÉS ELZÁRJA AZ ERŐSZAKOS BŰNÖZŐKET.
11. ÉPÍTSÜK ÚJRA VÁROSAINKAT, BEÉRTVE a WASHINGTON DC-t is, TEGYE ÚJRA BIZTONSÁGOSSÁ, TISZTÁBA ÉS GYÖNYÖRŰVÉ.
12. ERŐSÍTSÜK ÉS MODERNIZÁLJUK A HADSEREGET, VITATHATATLANUL A VILÁG LEGERŐSEBBJÉVÉ.
13. TARTSA MEG AZ USA DOLLÁRT A VILÁG TARTALÉKDEVIZÁJÁNAK.
14. KÜZDELEM A SZOCIÁLIS BIZTONSÁGÉRT ÉS AZ ORVOSIÉRT, ÉS VÉDELMÜNK CSÖKKENÉS NÉLKÜL, BELEÉRTVE A NYUGDÍJKOR VÁLTOZTATÁSÁT
15. AZ ELEKTROMOS GÉPJÁRMŰ MEGHATÁROZÁS TÖRLÉSE, A KÖLTSÉGEK CSÖKKENTÉSE.
16. A SZÖVETSÉGI FINANSZÍROZÁS VÁGÁSA BÁRMELY ISKOLÁRA, AMELY KRITIKUS FAJELMÉLETET, RADIKÁLIS NEMI IDEOLÓGIÁT ÉS EGYÉB NEM MEGFELELŐ FAJI, SZEXUÁLIS VAGY POLITIKAI TARTALMAT TÖLT GYERMEKEINKRE
17. ELTÁVOLíTJA A FÉRFIAKAT A NŐI SPORTOKBÓL
18. DEPORTOLJUK KI A PRO-HAMAS RADIKÁLISOKAT, ÉS TEGYÉK ÚJRA BIZTONSÁGOSSÁ ÉS HAZAFIVÁ A FŐISKOLAI KÖZPONTJAINKAT
19. BIZTOSÍTSA VÁLASZTÁSAINKAT, BELEÉRTVE AZ AZNAPI SZAVAZÁST, SZAVAZÓI AZONOSÍTÁST, PAPÍR VÁLASZTÁST ÉS AZ ÁLLAMPOLGÁRSÁG IGAZOLÁSÁT.
20. EGYESÍTSÜK ORSZÁGUNKAT A SIKER ÚJ REKORDSZINTJÉRE HOZVA
bl
2024-08-13 at 07:56
Ha már ennnyire ragaszkodik a cenzúrához az EU, akkor mostantól kezdve lehetne cenzúrázni a baloldali fakenews-okat. Például valaki kijelenti, hogy az ő gendere 7 pettyes katicabogár, akkor meg lehet kérni, hogy igazolja valamivel, majd mivel úgyse tudja, le kell tiltani mint SZÉLSŐSÉGES SZUBJEKTIVIZMUS-t.
angelblind652
2024-08-13 at 07:27
Félelmetes, hogy Amerikában ilyen kicsin múlnak a történések. Kinek van pénze megvenni az “igazságot”. Az, hogy most éppen Musk van toppon, az csak szerencséje a normalitásnak??