![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/03/rendorseg-3-foto-Hatlaczki-Balazs.JPG.JPG-1000x600.jpg)
Budapesten, az M1–M7 bevezetőn egy rendőrautó sofőrje közel állóra fékezte járművét. Szerencsére nem történt baleset – írja az Index.
A Budapesti autósok egyik olvasója osztotta meg azt a felvételt, amelyen látható, ahogy az M1–M7 bevezetőn egy rendőrautó megelőzi az előtte haladót, majd hirtelen befékez előtte. „Ahogy a felvételen is látszódik, záróvonal volt azon a szakaszon, ahol fékezett a rendőr. Onnan már nem sorolhatott volna jobbra” – jegyezte meg a felvétel készítője. Azt is hozzátette, hogy a rendőr az autóból nem szállt ki, nem kapcsolt szirénát, és nem is igazoltatott.
Egyedül ült az autóban, társa nem volt. Tükörből úgy láttam, hogy közel állóra fékeztek, de nem álltak meg. A fékezés után besorolt a BAH-csomópont felé tartó sávba, sokáig mögöttem jött pár autó távolságra, majd az Alkotás úton előzött meg
– mesélte a történteket. A lap megjegyezte, azt nem tudni, hogy rendőr vezette-e a járművet. A rendőrség a történtekre reagálva megjegyezte, mélyen elítélik az ilyen magatartást, amilyet „senki semmilyen közlekedési szituációban nem alkalmazhat”. Mint írták, az esettel kapcsolatban a szükséges intézkedést megtették.
Forrás: Index
Objektív Ottó
2024-08-13 at 12:27
pm
2024-08-13 at 12:13
A rendőr ment volna a maga sebességével, de a kombi akadályozta. Kicsit lassan jött rá az utóbbi, hogy jobbra kellett volna tartania. A zsaru ezt bosszulta meg a szokásos prosztó módon.
Fiatal lehetett a sofőr, nem tudta, amit az idősebbek ösztönösen: ha rendőrt látsz, azonnal húzódj félre.
pm
2024-08-13 at 12:13
orygabor2024-08-13 at 08:33 Nem látom hogy a másik autós mit vétett.. indexelt, és sávot váltott. volt még /mivel a rendőrató a képen nem látszik/ , vagy 3 autónyi ures hely a sávváltáshoz.
Dr. Justice
2024-08-13 at 12:12
Világítás nélkül ment a civil. A rendőr önbíráskodott. Ugye milyen szép. Hol vannak a tegnap a gázolót hozsannázók. Erről pofáztam. Ez így nem működik, hogy mindenki a kezébe veszi az ítélkezést és rögtön végre is hajtja a szubjektív ítéletet.
Rizzo felügyelő
2024-08-13 at 11:13
Hát ez bizony kimeríti a szándékos életveszélyt okozó közúti manőver fogalmát, minimum 48 év a Gulágon.
Már a rendőrök is...
2024-08-13 at 10:17
Már a rendőrök is…? Hová jutottunk..?! Sajnos, ezek mindent megtehetnek. Micsoda kérdés az, hogy rendőr vezette-e a rendőrautót? Mégis, ki más vezette volna?
Királytigris
2024-08-13 at 09:58
És elzavarták már a Barmot a Rendőrségtől?
Drobicsek Bambó
2024-08-13 at 09:43
Amit szabad Jupiternek…
orygabor
2024-08-13 at 08:33
Azért a másik se volt semmi…
Belpesti Próféta
2024-08-13 at 08:26
Biztos a Soros embere!
pm
2024-08-13 at 08:02
Na ez tényleg kimeríti a büntetőfékezést fogalmát. tisztelet a kivételnek, de erre pont ráférne egy “pofátlanítás”.