![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/08/helif_MTI.jpg)
Ismeretlen tettes ellen tettek feljelentést csalás gyanúja miatt az olimpiai bokszbajnok, Imane Helif ügyében – tudta meg a Magyar Nemzet. A feljelentés alapját Helif kétes születési anyakönyvi kivonata képezi.
A portál felidézi, az algériai sportoló tesztoszteronszintje jóval magasabb, mint a nőké, ráadásul Helif a férfiakra jellemző XY-kromoszómapárral is rendelkezik. Ugyanakkor a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) érvelése szerint Imane Helif az útlevelében nőként van bejegyezve, s ezért nőnek számít.
Időközben kiderült, Imane Helif nyilvánosságra került születési anyakönyvi kivonatában valóban az szerepel, hogy 1999-ben nőként született, ugyanakkor a bizonyítványt csak 2018 szeptemberében állították ki.
A kétes hitelességű bizonyítvány miatt a közérdekű bejelentéseiről ismert Tényi István a Legfőbb Ügyészséghez fordult csalás bűntett gyanúja miatt, akik – mint fogalmaztak – további intézkedés végett a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak továbbítják a bejelentést. Tényi szerint az ügyben – bizonyítottság esetén – felmerülhet a csalás bűntett gyanúja.
Forrás: magyarnemzet.hu; fotó: MTI
Facebook hozzászólás
legyen külön KROMOSZOLIMPIA
2024-08-13 at 18:10
Igaza van Tényi úrnak, ez nem volt KROMOSZOLIMPIA!
Matu
2024-08-13 at 17:50
Nekem ez a kép, ahogyan az edző a nyakában viszi a bokszolót, nagyon beszédes: el nem tudom képzelni, hogy egy muszlim nőt bárki csak így a nyakába kapjon nyilvánosan…Látott már valaki ilyet, bármilyen versenyen, bármekkora eredménnyel, bármelyik sportágban???
Tényi az anyját is feljelenti, ha a párt kéri.
2024-08-13 at 17:28
Jól van Tényi fiam, magasról szarnak a te BRFK-n tett feljelentésedre. Aztán majd jól felsülsz, mert Algériában is jó eséllyel egy ottani Polt Péter ül az ügyészségen és a fagyi majd visszanyal a stréber fideszcsicskának.
✞ Rendet és fegyelmet!
2024-08-13 at 17:23
TalEle 2024-08-13 at 17:01 Teljesen féreérted a helyzetet. Most komolyan arra célzol, hogy Fürjes Balázs a NOB-on belül nem szólalt volna fel, ha Imane Helif jogtalanul versenyzett volna. Ekkora ziccert sosem hagynánk ki. Imane Helif nőként született és nőként versenyez. Viszont a nemével kapcsolatos szóbeszéd olyan helyzetet teremtett, amit érdemes minél jobban kiaknázni, hiszen összhangban vannak azokkal az ügyekkel, amelyek a magyar választók többségét manapság legjobban foglalkoztatják. Egyszerűen csak napirenden kell tartani a kérdést ameddig csak lehet. Ritkán adódik ilyen egyszerű lehetőség politikai haszonszerzésre. Az emberek imádjnak ilyenen csámcsogni. Ütni kell a vasat ameddig forró és nem elveszni a részletekben, mert azzal csak magunkból csinálunk bolondot. De ha nagyon szeretnéd, akkor pöröghetsz egyet az algéria meleglobbin valamint a settenkedő iszlám woke propagandán. 😀
Vízöntő
2024-08-13 at 17:20
Férfi, bár lehet nő, de akkor kokszbajnok, viszont bokszbajnok egyik esetben sem lehet!
lakkc
2024-08-13 at 17:18
Ha úgy érzem hogy az egyik lábam kisebb, vagy rövidebb, indulhatok a paralimpián?
Bakonyi Gábor.
2024-08-13 at 17:16
Egy jogállamban a jogi kategóriáknak objektíveknek kell lenniük, mert a szubjektív kategóriák önkényeskedéshez vezetnek. Mondhatjuk tehát, hogy a párizsi olimpián súlyosan sérült a jogállam.
Az viszont, hogy a magyar rendőrség eljárjon egy Franciaországban megtörtén jogsértés ügyében, gondot jelenthet a hatáskör hiánya miatt.
Kovács Róbert
2024-08-13 at 17:01
Köszönöm.
TalEle
2024-08-13 at 17:01
Nem a szerencsétlen sportolót kellene feljelenteni, hanem a f@szopó genderista NOB-ot, aki hagyta, hogya a fair play szelleme helyett a feltétlen “elfogadás” LMBTQ “kultúrája” legyen az irányadó!…