Az elmúlt években több mint 10 milliárd forintot fordított a kormány a kórházak légtechnikai rendszereinek megújítására, tizennégy intézményben megtörtént a teljes vagy részleges felújítás – mondta a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára kedden újságíróknak.
Takács Péter, miután látogatást tett az Országos Onkológiai Intézetben (OOI) , azt mondta:
az idei nyári időszakra 1,3 milliárd forintot biztosított a kormány előre az esetleges hibák elhárítására.
A kormány azt várja el a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóságtól és az Országos Kórházi Főigazgatóságtól, hogy ahol a hőség miatt ellátási zavar keletkezik, ott a műszaki helyreállítás a lehető legrövidebb időn belül történjen meg. Valamint, hogy a sürgős beavatkozásra váró betegeket olyan intézménybe szállítsák, ahol megkapják az adott ellátást. Kitért arra, hogy a klímaváltozás okozta extrém időjárási helyzet nemcsak Magyarországon állítja kihívás elé a kórházakat.
A kiugróan magas hőmérsékletű napokra az egészségügyi ellátórendszernek fel kell készülnie, ami nem csak ezt az ágazatot, hanem az energia- és iparpolitikát is érintő kérdés
-mondta, hozzátéve: “ezeket az ágazatokat uniós szinten úgy kell összehangolni, hogy ellenállóvá tegyük a hőhullámokkal szemben”. Takács Péter szerint a magyar kormány ennek megfelelően gondosan felkészült erre a szezonra, ettől függetlenül nem zárható ki, hogy a legnagyobb gondosság mellett is adódnak meghibásodások, amire azonban az egészségügyben dolgozók fel vannak készülve.
Patócs Attila, az OOI orvosigazgatója is arról beszélt, hogy a hőhullámos időszakok mindenkinek nagy megterhelést jelentenek, de ez különösen igaz az onkológiai betegséggel küzdő, legyengült immunrendszerű betegeknek. Mint mondta, a hazai onkológiai ellátás a legjobban szervezett a régióban, azonban ha üzemzavar van, azt az ellátó jelzi, a népegészségügyi központ pedig egy másik kórházat jelöl ki a beteg ellátására. Ez igaz a tervezett nyári karbantartások idejére is. Hozzátette: intézetükben a nyári időszak ellenére sincs kevesebb beteg, és a nagy meleg miatti kihívásoknak a közüzemi szolgáltatókkal együtt igyekeznek maximálisan megfelelni.
Forrás/fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS