Hatalomátvételük harmadik évfordulóját ünnepelték az afganisztáni tálibok kínai és iráni diplomata vendégekkel szerdán a bagrami egykori amerikai légitámaszponton.
Bár a ceremónián nem volt jelen Hasszan Ahund, “az Afganisztáni Iszlám Emírség” miniszterelnöke, kabinetfőnöke felolvasta a közleményét, amelyben méltatta a tálib kormányt. A közlemény szerint a kabinet “felelőssége fenntartani az iszlám uralmat, megvédeni az emberek életét és tulajdonát, valamint a nemzet tiszteletét”. A tálib vezetés magas rangú tisztségviselői helikopteren érkeztek a Kabultól mintegy 40 kilométerre fekvő, legnagyobb afganisztáni légitámaszpontra. A nyugati haderők 2021 nyarán történt kivonulásáig a bázis két évtizeden át az Egyesült Államok egyik legfontosabb támaszpontja volt a térségben. A tálibok 2021. augusztus 15-én vonultak be Kabulba, de az afgán naptár szerint az évfordulót egy nappal korábban ünneplik.
Ezen a napon Allah egy nemzetközi, arrogáns megszálló erő felett aratott győzelemben részesítette Afganisztán Mudzsahed-nemzetét
-írta Ahund.
Az országban másutt is megünnepelték a tálib hatalomátvétel harmadik évfordulóját. A déli Kandahár tartományban azonban az Iszlám Állam terrorszervezet esetleges támadásai miatt meg kellett erősíteni a helyi biztonsági intézkedéseket, ami árnyékot vetett az évfordulós ünnepségekre. A radikális iszlamista tálibok továbbra is elszigeteltek nemzetközi színtéren; eddig egyetlen ország sem ismerte el a kormányukat. A szélsőségesek hatalomra kerülésük óta iszlám törvénykezést vezettek be, ami nem utolsó sorban a nők jogainak jelentős csorbítását jelenti. A lakosság ezenfelül egyebek között az elmaradó humanitárius segélyek és az ingatag biztonsági helyzet miatt is szenved.
Forrás/fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS