Csaknem egy hónapon át fonták Hajdúnánáson azt a díszes aratókoszorút, amelyet csütörtökön ünnepélyes keretek között helyeztek el a budapesti Szent István-bazilikában. A Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem programnak 2018 óta hagyományos és kiemelt eleme a magyar gazdák összefogását jelképező monumentális aratókoszorú elkészítése.
Az idei évi koszorú számmisztikájában megjelenik egy utalás Szűz Máriára, az alsó vízszintes körén 17 darab egységes motívum található, ahogy a Szűz Mária rózsafüzér-imádsága is 17 Miatyánkból áll. A 17-es szám szimbolizálja az önfegyelmet, az együttérzést, a felelősséget, a lelki tudatosságot és a bölcsességet egyaránt – hangzott el az ünnepélyes átadáson.
Hajdúnánás egy olyan város, ahol vigyázunk és megéljük azokat az értékeket, amelyek egészséges és szép jövőt biztosítanak az elkövetkezendő nemzedéknek
-hangsúlyozta Nagyné Legény Ildikó, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ) Gazdasszony tagozatának elnöke, Hajdúnánás alpolgármester. A szalmafonás régi mesterség, sokak megélhetését adta Hajdúnánáson. Az aratókoszorú Nagy Sándorné népi tárgyalkotó iparművész keze munkáját dicséri, aki megtervezte és két hónapon át fonta a koszorút a saját maga által megtermelt alapanyagból.
Az aratókoszorú szimbolizálja a közösségi erőt és a hitet, amely kell, hogy megtartson minket és a jövőhöz is erőt adjon
-hangoztatta Nagyné Legény Ildikó.
Külön ünnep, hogy itt állhatunk és vallhatjuk meg hitünket és azt, hogy mi nemzetben gondolkodunk. Számunkra a nemzet megtartó ereje, az összefogás ereje, a hitből fakadó erő az a jövő generáció túlélését is jelenti
-hangsúlyozta Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke. Jakab István szerint a magyar gazdaemberek kiemelten tisztelik a hagyományt, úgy élik mindennapjaikat, hogy Isten áldását kérik a termésre, gyűjtést szerveznek és összeöntik a Kárpát-medence különféle területeiről összehordott gabonát, hogy 15 millió búzaszem őrlésével elkészülhessen a nemzet kenyere. Hozzátette, hogy a nemzeti ünnepen az aratókoszorú Budapesten a körmenetben is látható lesz.
Az aratókoszorút Mohos Gábor esztergom-budapesti segédpüspök, a Szent István-bazilika plébánosa vette át, aki imádságban kérte a Jóisten áldását, majd a könyörgést követően áldást mondott az aratókoszorúra. Az idei koszorú 210 centiméter széles, 200 centiméter magas és “Isten szeme” fonatok, csengők, spirálok, kettős fonatok, kalászok, kunkorgók, esőcsigák díszítik. A négy vízszintes kunkorgó a négy evangéliumra emlékeztet, Szent István örökségére és a keresztény gyökerekre. A hat függőleges kunkorgó a világ teremtésére utal.
Forrás/fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS