![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/08/sziriai_menekult_MTI.jpg)
A holland bevándorlási hivatal (IND) megtagadhatja a menekültstátuszt azoktól a szíriai menedékkérőktől, akik ideiglenesen visszatérnek országukba, jóllehet továbbra is minden eset egyéni elbírálás alá esik – döntött az ország államtanácsa.
A tájékoztatás szerint – amelyet a Dutchnews holland hírportál ismertetett csütörtökön – az ország legfelsőbb közigazgatási bíróságának számító testület két esettel összefüggésben hozta meg a döntést: az egyiknél egy szíriai nő ment haza Hollandiából, hogy beteg anyját ápolja, ám egyéb okokból csak két év után tért vissza Hollandiába. Ekkor újabb menedékkérelmet adott be, amelyet azonban a hatóságok elutasítottak.
A másik esetben egy nő kérelmét a holland bevándorlási hivatal azért utasította el, mert a vizsgálat szerint bár az illető 2013-ban elhagyta Szíriát és Egyiptomba ment, a 2021-ben a holland hatóságokhoz beadott kérelméig legkevesebb hat alkalommal visszatért Szíriába, ahol a kormányerők ellenőrizte területen élt. Esetében az elutasítást a hatóságok azzal indokolták, hogy ha a nő többször, hónapokra haza tudott látogatni, vélhetően nem volt veszélyben, így oltalomra sem szorul.
Az IND legfrissebb adatai szerint az idei év második negyedében csökkent a Hollandiába érkező menekültek és családtagjaik száma: április eleje és június vége között összesen 7700-an, azaz 14 százalékkal kevesebben adtak be menedékkérelmet, mint januártól áprilisig. Ezen időszak alatt csökkent a családegyesítés révén Hollandiába igyekvők száma is: mintegy 2780, már menekültstátusszal rendelkező személy rokona érkezett az országba, 310-zel kevesebb, mint 2024 első negyedévében. A családtagok zöme, 70 százalék továbbra is Szíriából érkezik, de az ő számuk is jelentősen csökkent a hivatal adatai szerint.
Forrás/fotó: MTI
I. Talpra magyar!
2024-08-15 at 20:30
És mi a szarnak nem tagadják meg azoktól az ingyenélő parazita migránsoktól akik a segélyek egy részét származási országukba utalják. – Értem hogy a parazita élősködő a hazájukban tovább szaporodjanak ez kivan találva – milliárdos Sorosék von der Leyenék Merkelék Weberék Johnsonék Macronék Dobrevék ….. által. És még tőbb muszlim és egyéb migránst b@szhassanak Sorosék ide a mi nyakunkra.
Greg
2024-08-15 at 19:28
Most már késő rájönni, te nagy rakás szarrá vált Európa, sokkal előbb kellett volna felébredni! A módszeresen elhülyített, szánalmasan eldegenerálódott és ezáltal végtelenül butává vált nyugati ember már nem képes a saját alapvető érdekeinek védelmére, az önfenntartásra sem! Idióta módon kényezteti, pátyolgatja, dédelgeti az aljas gazember vezetőik által rájuk zúdított “menekült” hordákat. A nyilvánvalóan a hódítás és a terjeszkedés céljából bezúduló migránsok egyre nagyobb tömegei pedig hülyére röhögik magukat a kretén európaiakon és szépen következetesen kiüldözik, kiszorítják őket a saját országaikból, átveszik az irányítást és a hatalmat az őslakosságtól.
A pénz, a liberalizmus és a gender mételye által megmérgezett Nyugat-európai civilizációnak befellegzett és egyáltalán nem kár érte, pusztuljon el már végre minél előbb ez a hitvány, elzüllött, elmebeteg bagázs!
Matu
2024-08-15 at 17:45
Furcsa is, hogy oda mennek nyaralni, ahonnan az életveszélyből menekültek…
a gödi
2024-08-15 at 17:23
A világ röheje ez…csak k..va sokba van nekünk, napi egy mila…
na4
2024-08-15 at 17:13
Végre. Hajrá Geert Wilders!