![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/08/majomhimlo_MTI.jpg)
Az ország első majomhimlős megfertőződését jelentették be csütörtökön Svédországban, és ez az Mpox-Klade I vírusváltozat első Afrikán kívüli diagnosztizálása.
“A délután folyamán megerősítést kaptunk arról, hogy Svédországban van egy esetünk az mpox súlyosabb variánsából, az úgynevezett Mpox-Klade I-ből” – mondta Jakob Forssmed szociális ügyi miniszter sajtótájékoztatóján.
Ez az Mpox-Klade I első olyan előfordulása, amelyet Afrikán kívül jegyeztek föl. Az illető egy olyan afrikai régióban fertőződött meg, ahol ez a változat súlyos járványkitörést okozott
-közölte Olivia Wigzell, a svéd közegészségügyi hivatal vezetője. Hozzátette. hogy a svéd lakosság nincs veszélyben az egy eset miatt.
Szerdán az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemzetközi horderejű egészségügyi veszélyhelyzetet rendelt el a majomhimlő Afrikában terjedő új variánsa miatt. A WHO főképpen egy olyan vírusvariáns miatt aggódik, amelyet 2023 végén mutattak ki a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén. Az Mpox-Klade I változat Ib jelű alvariánsáról van szó. Bár részletekbe menő tanulmányok még nem készültek, szakemberek abból indulnak ki, hogy fertőzőbb és súlyosabb megbetegedést idézhet elő az eddig ismert variánsoknál. Az Mpox-Klade I változat az utóbbi hetekben a KDK mellett Ugandában, Ruandában, Burundiban és Kenyában is megjelent.
Világos, hogy létfontosságú az összehangolt nemzetközi fellépés a járványkitörés megfékezése és emberéletek megmentése érdekében
-húzta alá Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója. A Kongói Demokratikus Köztársaság csütörtökön közölte, hogy az év eleje óta a vírus már legkevesebb 548 ember halálát okozta az országban.
Forrás/fotó: MTI
Gullwing
2024-08-15 at 21:29
Nálunk is vannak majmok…
Meg himlő is.
Majom jelentősen több van.
rem-ember
2024-08-15 at 21:29
Tucker Carlsson:
‘A Covid-oltás méreg, az egyik legnagyobb teljesítményem, hogy elutasítottam!”
https://vigilantfox.news/p/tucker-carlson-refusing-the-covid
Most, a készülődő globalista terror árnyékában még több igaz beszédre van szükség.
bl
2024-08-15 at 21:13
A majomhimlőről nem szabad beszélni, mert úgy terjed, ahogy ha kimondjuk, akkor az kirekesztés, gyűlölködés, homofóbia.
János
2024-08-15 at 20:40
Béláék már megint rákezdtek❗
Hozzák a megszokott színvonalat: a bék/la segge alatt. 😊😄😅
Logikus
2024-08-15 at 20:29
R
Honnan tudod, hogy vendégmunkások voltak és nem Egyetemisták?
Budapest főleg külföldi egyetemistákkal van tele…
matrix
2024-08-15 at 20:29
Egy átlag elbutitott buta ostoba agymosott : még azt sem tudja,hogy mi az “orbitális” különbség egy
“külfödi vendégmunkás” és a soros GAYROPA EU-érték soros-népcsere és faj keverék kényszer KVOTA terv között !
A 2023 részletes törvények jogszabályok pontról pontra az interneten
skót visz ki
2024-08-15 at 20:28
I. Talpra magyar!
2024-08-15 at 20:12
Nekem te gyurcsányozz, én aztán jobbra állok tőled, nem én védem a multikultit, hanem te!
Azt pedig a vak is látja, hogy a covid után pörgették fel a bevándoroltatást.
A Terézvárosban már a lakosság 1/4-e migráns, ez hivatalos.
Tíz éve még csak a 8% volt az!
I. Talpra magyar!
2024-08-15 at 20:12
skót visz ki2024-08-15 at 20:07 Persze mert a Gyurcsányodék Demszukydék telekurták idegen élősködő pazdasági migránsaiddal Budapestet a nemzetközi szemétkedő internacionalizmusotok miatt.
I. Talpra magyar!
2024-08-15 at 20:09
Faktcsekker Béla2024-08-15 at 20:04 Akkor még más ez-s tagországokba sem fognak téged beengedni. Ennek az egyik fő ellenszere Trump Elnök Úr-ék győzelmük lehet. Szerintem a nyugati szurikat kellene elutasítani.
matrix
2024-08-15 at 20:07
R
2024-08-15 at 19:53
Gondolom mivel értelmiségi vagy káprázó szemekkel már olvastad a 2023 külfödi munkavállaló vendégmunkást törvényeket ! (az interneten)
Pontról pontra úgy van megírva ,hogy még a leghülyébb magyar is megértse !
skót visz ki
2024-08-15 at 20:07
I. Talpra magyar!
2024-08-15 at 19:59
Hazudsz, tele négerrel és fejkendős muszlimmal az ország, és ők nem turisták!
Ez az igazi tragédia, nem a kamuhimlő.
I. Talpra magyar!
2024-08-15 at 20:05
Svéd kormány az ami nálunk Gyurcsányék aki a Gyurcsány azt a szemétkedését pofázta hogy minden idegen muszlimot ….. be kell engednünk hazánkba a melós magyaroknak meg azt szemétkedte Gyurcsány hogy akinek nem tetszik – hogy szétlopta széthazudta csődbe a hazánkat – akinek nem tetszik az elmehet innen. Gyurcsány a balatonőszödi Böszme szemétkedte ezt is ki saját magából.
Faktcsekker Béla
2024-08-15 at 20:04
Véget ért az olimpia, kezdik a paráztatást, indítanák a covid 2-t.
Most nem fogjuk hagyni!
Nem lesz maszk, nem lesz lezárás, nem lesz oltásterror.
I. Talpra magyar!
2024-08-15 at 19:59
R2024-08-15 at 19:53 Szemétkedve hazudsz mert nem afrikai parazitákat alkalmaznak a cégek. Például fülöp-szigeteki keresztényeket. Svédek hozzád hasonlóan muszlim afrikai …… élősködőket engednek be a hazájukba.
R
2024-08-15 at 19:53
Szerencsére a nemzeti vendégmunkásaink ilyen vírusokat nem hoznak be Magyarországra. Ma sem láttam vagy legalább 50 db fekebőrű, filippínó és/vagy turbános vendégmunkást Budapesten, csak káprázott a szemem.