Meghalt Novák Ferenc Tata: a koreográfus, rendező, etnográfus 93 éves volt. Mások mellett az ő nevéhez fűződik a táncházmozgalom létrejötte. A magyar néptánciskola és a folklór sajátos színházi megjelenítésének egyik megteremtőjeként úgy tartotta, hogy a táncot ugyanúgy kell megtanulni, mint az anyanyelvet, írja az Index.
Novák Ferenc Tata 94. életévében, 2024. augusztus 17-én hajnalban békésen elaludt – olvasható a család közleményében, melyet Veszprémi Judit juttatott el szerkesztőségünkhöz.
A kiszolgáltatottság helyett a megnyugvást választotta, bölcsen hagyta, hogy kifogyjon belőle az életerő
– olvasható a család közleményében. Hozzáteszik: „Kivételesen nagyszerű, gazdag, robbanékony és termékeny életét az utolsó pillanatig szellemi frissességben töltötte; idén áprilisban a Táncháztalálkozón még több száz embernek tartott tánctörténeti előadást.”
Sokat köszönhet neki a magyar kultúra és Magyarország. Mélyen, de nem kritikátlanul szerette hazáját, melynek sorsáért az utóbbi években rengeteget aggódott…
– írják a rendezőről. Úgy vélik: „Páratlan életműve, tapasztalata, tudása és kalandos élettörténetei nemcsak alkotásaiban, de barátaiban, tanítványaiban, családjában, gyermekeiben és unokáiban egyaránt továbbélnek.”
Erdélyi gyerekkor
Novák Ferenc koreográfus, rendező, etnográfus Nagyenyeden született 1931. március 27-én. Erdélyben töltötte gyermekkorát, ezt követően a II. világháború alatt költöztek Budapestre. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán 1963-ban szerzett okleveles etnográfus diplomát, hét évvel később elvégezte a Színművészeti Főiskola koreográfus-rendező szakát.
Érettségi után műszaki gyakornokként dolgozott a Vegyipari Gép- és Radiátorgyárban, ahol tánccsoportot szervezett, majd az Építők Táncegyüttes oszlopos tagja lett. Ennek bázisán alapította meg 1954-ben a HVDSZ Bihari János Táncegyüttesét olyan kiválóságokkal, mint Timár Sándor, Éri István, Pesovár Ernő, Pesovár Ferenc. 1987-ig irányította a Biharit, amely az amatőr néptáncmozgalom vezető együttese lett. 1964–75 között a Honvéd Együttesnek is a tánckarvezetője, majd 1983-tól művészeti vezetője volt. 1977–83 között az amszterdami Nemzetközi Folklór Táncszínház koreográfus-rendezője, 1975–89 között a szegedi nemzetközi néptáncfesztivál művészeti vezetőjeként dolgozott.
A tánc mint anyanyelv
Mások mellett Novák Ferenc Tata nevéhez fűződik a táncházmozgalom létrejötte. A magyar néptánciskola és a folklór sajátos színházi megjelenítésének egyik megteremtőjeként úgy tartotta, hogy a táncot ugyanúgy kell megtanulni, mint az anyanyelvet: a paraszti kultúrát nem imitálni kell, hanem annak elemeiből kell a műveket létrehozni. Többek között az ő munkája révén tett szert komoly hírnévre a Honvéd Együttes.
Főbb táncjátékai, koreográfusi munkái: Várj reám, Betlehem, Aska és a farkas, Passió, Ninive, Magyar Elektra, Kocsonya Mihály házassága, Forrószegiek, Szarvassá változott fiak, Kőműves Kelemen, Csíksomlyói passió, István, a király, Árpádházi Szent Margit, Örök szertartás, Maszkok és mítoszok, Hősök körtánca, Kolumbusz, Ludas Matyi, József és testvérei, Háry János, A csodaszarvas, Egri csillagok, A magyar tánc évszázadai.
Díjai, elismerései: SZOT-díj (1966), Erkel Ferenc-díj (1972), Érdemes Művész (1985), Ifjúsági Díj (1987), Magyar Művészetért-díj (1988), Kossuth-díj (1993), Magyar Örökség-díj (2000), Kölcsey Millenniumi-díj (2001), Hevesi Sándor-díj (2003), a Táncszövetség életműdíja (2003), Hazám-díj (2003), Prima-díj (2003), Jubileumi Primissima-díj (2007), Magyar Köztársasági Érdemrend (2011), Nemzet Művésze (2014), Budapest díszpolgára (2021) 1986-tól a Magyar Táncművészeti Szövetség főtitkára, majd 1999-ig társelnöke, 2000-től tiszteletbeli elnöke volt.
Forrás: Index
Facebook
Twitter
YouTube
RSS