Furcsa módon az Európai Unióban csak akkor számít a nemzetek szuverenitása és az állami tőke otthon tartása, ha nem Magyarországról van szó. Így történhetett, hogy Spanyolország állami nyomással próbálja meggátolni, hogy a Ganz–MaVag (Magyar Vagon) csoport felvásárolja a Talgót, Európa egyik legnagyobb vonatgyártóját.
A spanyol kormány kedden nemzetbiztonsági okokból elutasította a spanyol vonatgyártó magyar konzorcium általi felvásárlását. Nem meglepő, hogy Talgo a spanyol kormány keddi vétóját nem hagyják szó nélkül, és konkrét válaszlépést jelentettek be. A tőzsdén jegyzett társaságok kisebbségi részvényeseinek spanyolországi szövetsége, az AEMEC (Tőzsdén Jegyzett Társaságok Kisebbségi Részvényesek Spanyol Szövetsége) azt közölte, hogy bírósághoz fordul, hogy megvédje a Talgo kisebbségi részvényeseit a spanyol kormány beavatkozásától – számol be a VG.
A spanyol szövetség direkt a külföldi befektetések felfüggesztését lehetővé tévő szabályozást – tehát amelynek alapján a spanyol kormányzat megfúrta a Talgo magyar felvásárlását – támadja meg jogi úton.
Ez a járvány óta elvesztette az értelmét, a szabályozás súlyos károkat okoz a részvényesek számára. Ráadásul a Talgo-ügyletnek semmi köze a spanyol nemzetbiztonsági érdekekhez, ezért nem felel meg a törvényeknek, amikor erre hivatkozva szabotálják el
– fogalmaztak a közleményükben. A szövetség nemcsak a spanyol bíróságra viszi el a spanyol kormány határozatát, hanem azt is fontolgatja, hogy az európai bíróságnál is panaszt tesz. A szövetség mind polgári,mind büntetőjogi pert is kezdeményez, hogy a Talgo több mint 8000 részvényese által elszenvedett károkat megtérítsék.
Nem felel meg a törvénynek, amikor önkényes, tisztességtelen vagy politikai, ideológiai okokra hivatkoznak. A spanyol állam döntései nem lehetnek önkényesek, amint azt a spanyol alkotmány is kimondja. Nem szabad meglopni a Talgo 8000 részvényesét
– tették hozzá.
Forrás: Világgazdaság; Fotó: MTI/EPA/Elisabetta Baracchi
Facebook
Twitter
YouTube
RSS