Donald Trump amerikai republikánus párti elnökjelölt csütörtökön közölte, hogy nem lesz újabb vita közte és Kamala Harris demokrata párti politikus között a november 5-i elnökválasztás előtt.
A két jelölt kedden csapott össze éles szóváltásokkal tarkított tévévitában, az egyetlen tervezett nyilvános megméretésben.
Trump csütörtökön Truth Social nevű közösségi oldalán azt írta, az egyszer már vitázott Joe Bidennel is idén, és hozzátette: Nem lesz harmadik vita. Megállapítása szerint a keddi vitát ő nyerte, és Harris csak a veresége miatt szólított fel újabb vita megtartására. “Amikor egy bokszoló elveszít egy meccset, az első szavak, amelyek elhagyják a száját: +Visszavágót akarok!+” – hangoztatta Trump.
Közvetlenül a keddi vita után Harris kampánycsapata azt mondta, októberben kellene tartaniuk egy második vitát kettejük között. “Harris alelnök készen áll a második vitára. És Donald Trump készen áll?” – tették fel a kérdést. A keddi philadelphiai vitát követő nézői felmérésben 45 százalék nyilatkozott kedvezően Kamala Harrisről, míg Trumpról 39 százalék.
(MTI / Kiemelt kép: MTI/AP/Alex Brandon)
na4
2024-09-13 at 16:23
Kamula kamuzhat bármit, az elmúlt 4 év káoszát nem tudja elkendőzni. Megbukott, mint a fingos debil főnöke.
Kamala
2024-09-13 at 15:56
Fosik a féreg!
Orbàn sem vitázik 2006 óta, mikor Gyurcsány felmosórongyot csinàlt belőle.
na4
2024-09-13 at 14:56
Trump jólteszi. Mindkét hülyével felmosta már a padlót, minek vesződne velük tovább? Hajrá Trump!
aladin
2024-09-13 at 14:37
Trump fölényesen fogja megnyerni ezt a választást, a bevándoró nönek nem volt progfamja csak Trumppal foglalkozott. Ez onnan is látszott mikor vége lett Trumpot több ezren várták és gratuláltak neki, a nöt esetleg 50-en, ez mindent elárul. Amerika igy is nagy szarban van mi lenne ha Biden után ez nyerné a választást amerikának vége volna.
stars&stripes
2024-09-13 at 13:30
Befosott az öreg…
Neki már reszeltek. Esetleg, ha még egyszer megmerényelik és részvétszavazás lesz, akkor van némi esélye.
Naprózsa
2024-09-13 at 13:17
Ó, szent Habakukkkkk, nyitva maradt a pszichiátria zártosztályának ajtaja és ideszabadult egy újabb sátánista, mely felmondja a Soros továbbképzésen bemagoltatott hazugságokat Trumpról…!
Aztán padlón ne koppanjon az álla a sátánistáknak, mikor Kamalát fogják perbe…
(most még korai lenne, nem árulhatom el, hogy mivel lehet ezt a vigyorgó hiénát kiiktatni…)
bl
2024-09-13 at 12:07
Valóságfaktor
2024-09-13 at 11:4
Attól még, hogy valóságfaktornak nevezed magad, nem vagy valóságfaktor. Bár ezt egy baloldalinak lehetetlen elmondani, mert van olyan köztük aki a 148. gendernek képzeli magát.
bl
2024-09-13 at 12:05
Kamala elfelejtette elmondani a programját, végig Trumppal foglalkozott, ezt szeretné pótolni az újabb vitával. Hehehe.
Logikus
2024-09-13 at 11:57
Trump jól teszi. A sasnak verébbel vitatkozni fölösleges.
Az öreg Bidé inkább azon gondolkozzon el hogy miért van nepotizmus és korrupció a családja körül, a fia személyében? Kamala, meg egy háborúpárti idióta.
Valóságfaktor
2024-09-13 at 11:48
Trump nemcsak a vitán bukott meg. Pocsék elnök volt, elítélt bűnöző és számtalan eljárás folyik ellene korrupció, hivatali visszaélés, lázítás, titkos dokumentumokkal való visszaélés, az igazságszolgáltatás akadélyozása és más bűncselekmének miatt. Jó eséllyel börtönben tölti a hátralevő éveit.
Kárpáti
2024-09-13 at 10:34
Győzni fog a liberális bacaizmus ,èljen Kamala,vesszen Trump.
Enteriőr
2024-09-13 at 10:18
Jeszy dobhatja ki a bohóc felszerelését.
Bandi
2024-09-13 at 09:38
A halott szavazók mind demokraták? A szavazatszámlálók melyik párthoz kötődnek? Stb.
Királytigris
2024-09-13 at 09:24
Olyan vitának nem sok értelme van, ahol a vitát a sorosi sameszek “moderálják”….
chatillon r
2024-09-13 at 09:11
meglátjuk a szélbal média és a halivudi drogos perverzek be tudják-e tolni a kvótanőt. ja és a levélszavazatok
János
2024-09-13 at 09:09
A felmérést nem én készítettem❗❗❗
friss hús kell
2024-09-13 at 09:08
Trump veszíteni fog. Hülye tanácsadói vannak és maga is néha hülyeségeket mond… kiöregedett, nevetséges figura.