A kormány megnégyszerezte a gyermekétkeztetésre fordított összeget: idén már több mint 130 milliárd forintot fordít erre, míg 2010-ben 30 milliárd volt a keret – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken Budapesten.
Rétvári Bence a Kispesti Bolyai János Általános Iskolában tartott sajtótájékoztatón elmondta: a kormány számára kiemelten fontos, hogy minél szélesebb körben biztosítsa az egészséges, változatos ételeket a gyermekeknek, ezért 2010 óta bővítették a kedvezményes vagy ingyenes étkezésre jogosultak körét, és időben is kiterjesztették a lehetőségét, így már az őszi, téli és tavaszi szünetben is igénybe lehet venni azt.
Hozzátette: a cél az, hogy minden gyerek számára legyen állami segítség, ezért hároméves korig ételcsomagprogramot működtetnek, a bölcsődékben, az óvodákban és az iskolákban pedig ingyenes vagy kedvezményes étkeztetést biztosítanak, így már összesen 600 ezer diák étkeztetését támogatja az állam. Ezzel is a családok válláról veszünk le terhet, és minden gyermeknek megteremtjük a szellemi, fizikai fejlődés lehetőségét – hangsúlyozta az államtitkár.
(MTI / Kiemelt kép: MTI/Soós Lajos)
Klárika
2024-09-13 at 15:52
@Rózsi, rózsi de hülye vagy!!
nem különben @Valóságfaktor, @Ciki, azon jócskán el lehetne gondolkodniuk, hogy ki a valóságos, faktorában=tényében, cikiző hülye? Az, aki nem érti meg azt amit olvas, szándékosan, rosszindulattal magyarázza át, aki hamisan értékel adatokat, körtét almával felcserélve, nem is beszélve a létfontosságú csoki állományról, mintha nem lenne uniós juropi elterjedt szokás az azonos árat kisebb mennyiséggel feljavítani!! Ez nem más mint kreatív másolása a dícsért, de hiányosnak tartott uniós beilleszkedésnek.
Rózsi, rózsi de hülye vagy!!
2024-09-13 at 14:02
Naprózsa2024-09-13 at 13:46
Igazad van Rózsi!
A múltkori ömlengésedet Adolfkáról nehéz elfelejtenem!
Úgy érzem hogy erre még többször is emlékeztetni foglak!
Azzal te szerintem örökre kiírtad magad a homo sapiens kategóriából!
Csita egyébként Tarzan majma volt, de te még ehhez is hülyének bizonyulsz!
Bazd meg hülye liberális
2024-09-13 at 13:48
Valóságfaktor2024-09-13 at 11:12
A liberális egy valamihez ért méghozzá mesteri szinten ,a pusztításhoz , a csoki példádat meg dugd fel jó mélyre.
Naprózsa
2024-09-13 at 13:46
Csitt legyen, Csita (amerikai filmbéli idomított majom) at 13:33!
Maga itt a legsötétebb kommentelő az amúgy is elképesztően primitív sátánista felhozatalban, más témája nincs mint egy majom ismételgetni amit én mondok.
Tényleg nincs moderátor, aki megkímélne bennünket ezektől a ellenségi szellemi székletektől, hogy ne kelljen kerülgetni őket?
Rózsi, rózsi de hülye vagy!!
2024-09-13 at 13:33
Naprózsa2024-09-13 at 13:26
Szerintem Valóságfaktor néven kommentelő társunk Orwelli idézetével szögön találta a fejet, nem úgy mint te a múltkor Hitler seggének fényesre nyalásával.
A te szellemi színvonaladdal egyébként nem vetemednék arra hogy bárki mást idiótának nevezzek!
Naprózsa
2024-09-13 at 13:26
“Valóságfaktor”!
Igen, értjük a célzást, hogy maguk sátánisták hogyan akarják megvalósítani a “Nemlesz semmid, de boldogleszel” világrabszolgaságot a gazdájuk, Klaus Schwab tervei szerint.
Csakhogy ahhoz kell ennyi idióta, mint maguk, akik azt hiszik, hogy kimaradnak belőle.
CIKI!!!
2024-09-13 at 12:53
A kormányunknak köszönhető európabajnoki infláció, világbajnoki élelmiszer infláció miatt a 2010-es 30 milliárd forintból könnyebb volt kihozni a gyermekéheztetést, mint a mai 130 milliárdból, pedig abban az időben több gyerek született.
Valóságfaktor
2024-09-13 at 11:12
“Nemrég, februárban a Bőség-minisztérium szavatolta (“kategorikus ígéret” volt rá a hivatalos kifejezés), hogy 1984 folyamán nem fogják csökkenteni a csokoládéadagot. Ám a csokoládéadagot, miként Winston már értesült róla, a hét végén harminc grammról húsz grammra csökkentik. Csak arra volt szükség, hogy az eredeti ígéretet egy figyelmeztetéssel helyettesítse, amely szerint április körül valószínűleg szükségessé válik az adag csökkentése.” (Orwell: 1984)