Magyarország már bevándorlóország lenne, ha a brüsszeli migrációs szabályokat követte volna – mondta a Fidesz európai parlamenti képviselője a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Deutsch Tamás közölte, hogy az Európai Parlament (EP) jövő heti strasbourgi ülésén világossá válhat: a magyar kormány, a magyar kormányfő elképzelései végre olyan soros elnöki programot jelentenek, amely néven nevezi az Európai Unió (EU) és a tagországok tényleges problémáit, azokat nem kívánja eltagadni, és a problémákra kézzel fogható, a megoldás esélyét magában hordozó javaslatokat tartalmaz.
Az európai parlamenti képviselő azt mondta, a soros magyar elnökség kitüntetett elképzelései közé tartozik a “romokban heverő európai gazdaság” versenyképességének javítása.
Nem azon az úton jár a magyar kormány és kormányfő, hogy eltagadná az európai gazdaság versenyképességének súlyos problémáját, és azt mondaná, mindent ugyanúgy kell csinálni, mint eddig, aztán semmi nem változik, és egyre inkább leszakad az európai gazdaság, hanem a program érdemi változást, egy új európai versenyképességi megállapodást sürget – fejtette ki.
Deutsch Tamás kitért rá, hogy a magyar soros elnökség kiemelt témája az illegális migráció megfékezése is.
Brüsszellel szemben, amelyik az EU felé áramló illegális migráció kezelését tartja fontosnak, és egy ilyen, az illegális migrációnak inkább lendületet adó jogszabályt erőltetett át a migrációs paktumban, a magyar soros elnökség olyan javaslatokat szeretne megtárgyaltatni, amelyik végre megálljt parancsol az illegális migrációnak
– fejtette ki.
A politikus felhívta a figyelmet arra, hogy ebben a kérdésben láthatóan eltér a magyarországi ellenzék és a Fidesz-KDNP álláspontja, hiszen az elmúlt napokban Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke világossá tette, ő a brüsszeli migrációs szabályok magyarországi alkalmazását szorgalmazza.
Ha ez így történt volna, ha eddig ezeket a brüsszeli migrációs szabályokat alkalmaztuk volna, és nem megvédtük volna, ha kell Brüsszellel szembeszállva a magyar határokat, akkor már Magyarország is bevándorlóországgá vált volna
– hangoztatta Deutsch Tamás.
Az európai parlamenti képviselő szólt arról is, hogy Európa komoly demográfiai problémákkal küzd, a soros magyar elnökség programja e problémákra is koncentrál, ez is fontos részét képezi a magyar miniszterelnök szerdai európai parlamenti expozéjának.
Deutsch Tamás megjegyezte, hogy a soros elnöki tisztséget betöltő ország miniszterelnöke vagy köztársasági elnöke nem jutalmat kap azzal, hogy az EP plenáris ülésén ismerteti a soros elnöki programot, hiszen ez a soros elnöki tisztséget betöltő kormányfő kötelezettsége. A képviselő szándékos csúsztatásnak nevezte az európai és a magyar sajtóban megjelent, ezzel ellentétes információkat.
Az EP vívta ki sok évtizednyi küzdelemmel azt a jogot, hogy a soros elnöki tisztséget betöltő miniszterelnöknek az európai polgárok által közvetlenül választott európai parlamenti képviselők színe előtt kell elmondania az elképzeléseit, és ott vitát lehet folytatni erről az európai programról – mondta.
A politikus szavai szerint “nem színpadot ácsolnak Orbán Viktornak”, a magyar kormányfő a kötelességének tesz eleget, “ez egy édes teher a mindenkori soros elnök miniszterelnöknek”, de “odáig jutottunk, hogy a politikai antipátiától vezettetve jó néhány háborúpárti európai parlamenti frakció és képviselő erről a szerzett jogáról is lemondott volna azért, hogy Orbán Viktort távol tartsa ettől az eszmecserétől”.
A demokrácia az értelmes vita, az eltérő vélemények ütköztetésének a politikai rendszere, de úgy tűnik, hogy a progresszív erők, a liberálisok, a néppártiak, a zöldek, a kommunisták, a szocialisták egy olyan európai demokráciát szeretnének működtetni, ahol a tőlük eltérő véleményen lévőkkel már a vitát sem akarják lefolytatni, már a vita lehetőségét is el akarják venni, egyszerűen ki akarják őket iktatni az európai párbeszédből, pusztán csak azért, mert van bátorságuk az európai fősodortól eltérő álláspontot hangoztatni
– közölte.
Deutsch Tamás úgy vélte, a magyarországi ellenzék európai parlamenti képviselői továbbra is arra akarják kihasználni ezt az alkalmat, hogy “véletlenül se Magyarország soros európai uniós tanácsi elnökségi programjáról mondják el a véleményüket, esetleg támogassák ezeket a magyar elképzeléseket, hanem a saját hazájuk ellen akarnak áskálódni, és az itthon a magyar belpolitikában meglévő véleménykülönbségeiket, sokszor csúsztatásaikat, hazugságaikat, rágalmazásaikat akarják szajkózni, tehát megint hátba akarják támadni a saját hazájukat”.
Számítanak a támadásokra
Deutsch Tamás közölte, arra számít, hogy kettősség fogja jellemezni az európai parlamenti vitát: a magyarországi ellenzékkel az élen mindenféle támadások, rágalmak, vádak hangoznak el, amelyek egyébként a magyar kormány Magyarországon folytatott tevékenységét érintik, “csak éppenséggel ez a vita az elkövetkezendő héten nem erről fog szólni”, hanem arról, hogy a 27 uniós tagországot jelentő EU egyik fontos intézményét, a tanácsot vezető magyar kormány milyen közös európai elképzeléseket fogalmaz meg.
Aki eddig ezen a szemüvegen keresztül nézte ezeket az elképzeléseket mind támogató véleményt fogalmazott meg – mondta a politikus.
Keljfel Julcsi
2024-09-15 at 13:22
Kárpáti és “K” csak az elfogult és és megvakult Fidészesek elé tartja a tükröt… ő se TISZA, se DK se Fidesz-párti, hanem semleges és feltárja a képmutatást és az “álszentséget”
olyan nehéz a humorát megérteni nektek??? Kell a kritika mert a Fidesz nagyon öntelt lett. Ha nyerni akar, tárja fel a hibákat!!Lásd a Magyar Peti veszélyes sikermenetét.
Szélhámos
2024-09-15 at 13:22
A kórházi bohóckodásai után most éppen az árvíznél bohóckodik gumicsizmában az agymosott tiszások “messiása”. Édes Istenem, hogy ez a garázda, telefonrablós, hazugságkirály mekkora szélhámos!
kisdobos
2024-09-15 at 13:16
Kár-párti
Rti
2024-09-15 at 13:07
magyarország mindig is bevándorlóország volt. Még a magyarok is ázsiából migráltak. A drogos gyereknek nem megy a töri..
K
2024-09-15 at 12:40
A magyar Kormány és így Deutsch Tamás is egy hős.
K
2024-09-15 at 12:36
–A bevándorlást szükségessé tevő IMPOTENS aberrációkat a buzikat(homoszexualitás, gender, LMBTQ és más aberrációkat) naponta szóvá kellene tenni a nemnormális Európai Unió vezetőinek , hátha egyszer észbe kapnának az EU-ban és leszoknának Magyarország TÖRVÉNYTELEN zaklatásáról.
"Messiás"
2024-09-15 at 12:30
Kárpáti
Már megint álmodozol… Fel fogsz ébredni és jön a pofára esés!
Van
2024-09-15 at 12:20
K.2024-09-15 at 11:01
Ez egy coming out volt?
K
2024-09-15 at 11:25
A LAKOSSÁGCSÖKKENTŐ liberális életmód pedig az abortusz és az impotens homoszexualitás és gender LMBTQ.
–Nem a bevándorlás a megoldás, hanem a családok segítése, így Magyarországon is javult a termékenységi ráta 1,2-ről 1,56-ra, de még ez sem elég mert 2-nek kellene lennie. Az Európai Unió maga szervezi és hívja a bevándorlókat, de az már a pofátlanság teteje, hogy a bevándorlást rá akarja kényszeríteni a tagállamokra, és azokat a bevándorlókat akik már nekik nem kellenek.
Tehát nagyon helyesen csinálja a magyar kormány hogy a családokat támogatja és ez is a megoldás.
–A megoldás ezen problémákra az abortusz megszüntetése, az impotens homoszexualitás az LMBTQ és más aberrációk MEGSZÜNTETÉSE.
K
2024-09-15 at 11:21
Akár tetszik akár nem…:
–Az Európai Unió egy autoriter diktátor, egy aljas agresszor, és akik szemben állnak ezzel a törvénytelen agresszióval, azok HŐSÖK.
Tudom hogy ez fáj egyes hazaáruló magyarellenes embereknek, sajnálom őket.
Javuljanak meg a hazaárulók, lehetnek még jóemberek.
K
2024-09-15 at 11:18
–A hitvány nemnormális ember VÉDI a hitvány nemnormális Európai Uniót.
Ami összetartozik, az össze is tart.
SZJ
2024-09-15 at 11:12
A Tisza útja előre borítékolható. Megítélés kérdése, hogy egy párt színpatikus, vagy sem, ha valami ellenében jön létre , az bukni fog. Példák sorát láthatjuk.
Felhábórító!
2024-09-15 at 11:10
Én meg Dobrev párti ,rühellem Magyar Pétert ,amióta itt teszi veszi magát ,a DK-val meg senki nem foglalkozik,tessék Dobrev Klárával is cikkezni !
K.
2024-09-15 at 11:01
Buzi vagyok.
Kárpáti
2024-09-15 at 10:45
Nem tud érdekelni amiket írtok, én elkötelezett Tisza párti vagyok és nekem egy fontos hergelni titeket és megbuktatni az orbáni putyinista háború párti migráns párti rezsimet ,Magyar Péter a Brüsszeli elittel le fogja váltani Orbánt és az a Brüsszeliek parancsát fogja követni!
Agymosott tiszás
2024-09-15 at 10:34
Kárpáti
Na, téged alaposan leszúrhattak a Tisza szekta vezetőségénél, hogy kevés mocskolódást hánysz a PS-re, mert ma aztán beindultál, csak ezen cikk alatt már négy primitívségedet ömlesztetted ide. Viszont az is tuti, hogy ma sem vetted be a gyógyszereidet…
K
2024-09-15 at 10:29
–A nemnormális náciknak, a nemnormális szovjeteknek is voltak “VÉDELMEZŐI”, és ezt a mocskos aljas szerepet ma is felvállalják az ugyanolyan aljas és mocskos Európai Unió védelmével.
–A hitvány nemnormális ember VÉDI a hitvány nemnormális Európai Uniót.
Ami összetartozik, az össze is tart.
Kárpáti
2024-09-15 at 10:25
TÖMEGES MIGRÁNS DEPORTÁLÁST MOST!
Ha a migránspárti fideszesek ellenkeznek akkor odabilincselni őket a migránsaikhoz és együtt deportálni őket.
TÖMEGES MIGRÁNS DEPORTÁLÁST MOST!
Talpra magyar!
2024-09-15 at 10:21
sajnos poros orru dajcs tomi a magyar jobb és bal oldal közös szégyenye.. Jobb lenne ha inkább valami követségi pozíció dél-szudánba cagy csecsenföldön ő kelmének
K
2024-09-15 at 10:20
–Magyarországnak, Deutsch Tamásnak, Orbán Viktornak MAXIMÁLISA igaza van a bevándorlás ügyben és az összes többi ügyben az aberrált nemnormális Európai Unióval szemben.
–Az Európai Unió egy autoriter diktátor, egy aljas agresszor, és akik szemben állnak ezzel a törvénytelen agresszióval, azok HŐSÖK.
Bela
2024-09-15 at 10:12
DT:nem színpadot ácsolnak Orbán Viktornak Brüsszelben!
Lisztes orrú tompika! Ki tehet arról, hogy 27 tagállamból 26 feszűl neki a főninek jövőhéten szerdán??? Elég jól ismert következményei vannak annak, ha belepisálsz valaki más picknick kosarába!
Ezt meg a főni jópárszor megtette, legutóbb az unió soros elnökeként!
Kárpáti által említett migrációs vita legitim is lehet, mivel a főni “áldásos” tevékenységének köszönhetően tényleg megnőtt az országban tartózkodó illegális és egyben potenciálisa veszélyes “migránsok” száma a letelepedési kötvényprogramnak köszönhetően! Másrészről meg a kivándorolt magyarok száma az egekbe nőtt, nemhiába lett London a második legnagyobb magyarlakta város az elmúlt 14 évben, míg a gazdasági migránsok száma 150e nőtt Mo-n és félmillió körülire növelnék a számukat!
A külföldön tartózkodó ca. 1 millió magyar 20-30% nak hazacsábítása megoldaná a munkaerő hiányt és inkább ebbe kéne lóvét feccolni nem kínai akksigyárakba, mert kiürűl az ország!
mz/x
2024-09-15 at 10:06
Ti ténykeg etetitek ezt a nem normális liberál náci mindenszarista kárpáti nevű trollt? 😃
Kárpáti
2024-09-15 at 09:54
Gyökér vagy te Magyar Péter2024-09-15 at 09:45
Na ide figyelj te migránspárti buzeráns. Az csakis a ti bajotok, hogy mi lesz a migránsaitokkal!
Mi magyarok nem kérünk a migránsaitokból és ha a migránspárti buzikat érdekli mi lesz a migránsokkal a deportálás után akkor menjetek utánuk és simogassátok őket ott, DE NE ITT!!!
K
2024-09-15 at 09:52
Maximálisan egyetértek Deutsch Tamással…:
–Úgy gondolom, hogy lényeges tényezők nem kerültek megemlítésre, pedig azok segítenék a problémák megszüntetését…:
–Az Európai Unió lakossága impotens, nem tud szaporodni a liberális életmód miatt, és azért kell nekik a “BEVÁNDORLÓ” hogy legyenek emberek és dolgozók az üzemekben, az utcák ne legyenek üresek.
A LAKOSSÁGCSÖKKENTŐ liberális életmód pedig az abortusz és az impotens homoszexualitás és gender LMBTQ.
–Nem a bevándorlás a megoldás, hanem a családok segítése, így Magyarországon is javult a termékenységi ráta 1,2-ről 1,56-ra, de még ez sem elég mert 2-nek kellene lennie. Az Európai Unió maga szervezi és hívja a bevándorlókat, de az már a pofátlanság teteje, hogy a bevándorlást rá akarja kényszeríteni a tagállamokra, és azokat a bevándorlókat akik már nekik nem kellenek.
Tehát nagyon helyesen csinálja a magyar kormány hogy a családokat támogatja és ez is a megoldás.
–A megoldás ezen problémákra az abortusz megszüntetése, az impotens homoszexualitás az LMBTQ és más aberrációk MEGSZÜNTETÉSE.
Tehát ezeket a tényeket kellene az Európát eláruló EU vezetéssel közölni , világosan egyszerűen és röviden, de többször minden egyes kommunikációs lehetőségnél.
–A jogszerű bevándorlót vagy a vendégmunkást a valódi menekültet Magyarország beengedi, támogatja megvédi a leghumánusabb módon, és erről is bővebben kellene beszélni, mint ahogyan most én ezt szóvá teszem.
Gyökér vagy te Magyar Péter
2024-09-15 at 09:45
Kárpáti: hová??? Csak nem azt akarod mondani, hogy a Tisza-pàrt emberi jogokat sárba tipró, a migriket poloskànak néző igazi liberális párt, aki csak úgy kilő a vilàgűrbe emberi lényeket? Wowww, tetszik ez az őszinte kitàrulkozàs, már hónapok óta várom.
Kárpáti
2024-09-15 at 09:07
Elég volt a migránspárti fidesz tömeges migráns betelepítéséből!
Jöjjön a magyarpárti Tisza és a tömeges migráns deportálás!
mosómaci
2024-09-15 at 09:05
Figyelj ide te mókás csávó ma megint “Kárpáti”! A fogyatékos szerelmed pont az ellenkezőjét akarja, beakarja a migriket engedni. Kirúgnálak a PS propaganda csapatból ha ide zagyvaságokat firkálsz.
vitéz-kenéz dr. hercegbárógróf alső-felső csubirgai közép-stabrolemányi Naundaun Grünberger-Nürnberger Döcsnebrutyi Leokádia Teofília Anasztázia elvtársnő-fajtársnő
2024-09-15 at 08:54
Te kis büdös komcsi zsidó gyerek b+! hát te is bevándorló vagy, hogy maradtál volna Palesztinában annak idején!!!
Kárpáti
2024-09-15 at 08:44
Magyar Péter a magyarság utolsó megmentője ,a liberális ideológiát és eszmét kell követnünk ,Brüsszel seggét fényesre nyalva van esélyünk ,az én dolgom,hogy elősegitsem az orbáni putyinista migránsista leváltását , nyugati liberális mintára kell felépíteni az országot vissza kell vitetni a dolgózni jött orbáni migráncsokat és a Brüsszeli kvóta alapján afrikai és arab dolgozni nem akaró vadembereket kell idehozatni ,amit majd dolgozó magyar emberek pénzén tudunk tovább szaporítani ,csak ez az egy út létezik !
Zebegény
2024-09-15 at 08:43
Kárpáti2024-09-15 at 08:28
Különben is!
Aki Magyarországra jön ,nem veheti el a Magyar emberek munkáját!
Ezt 2015 óta tudjuk!
Kárpáti
2024-09-15 at 08:42
Migránspárti mosomaci
Mehetsz te is a migráns barátaiddal ha nem tudsz nélkülük élni.
Jön a Tisza és jön a tömeges migránsdeportálás, ez a magyarok akarata!
Van
2024-09-15 at 08:40
A nemzet portolója
mosomaci
2024-09-15 at 08:36
Kárpáti,
🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣🤣 tudjuk hogy hergelni vagy itt, de te se hiszed a hülyeségeidet akkor miért firkálod ide a PS oldalára nincs más dolgod vasárnap reggel??????
akkus izrael
2024-09-15 at 08:34
…a megszálló terrorista zs. rezsim a nemzeti jobboldali patrióta kormány jóvoltából bekebelezte már az országot…elüldözve a lakosság jelentős részét….természetes hogy a leendő izrael területére nem fog a megszálló terrorista fehér faj ellenes apartheid rezsim migránsokat telepíteni…ezt nagy kardcsörtetés és terület körbepisilés közepette a bátor derék önálló bábkormányunk nem felejti el napjában ezerszer elmondani..mint erősségét ékesen bizonyító tényezőt…hinnünk kell nekik hisz akkumulátor nagyhatalmak vagyunk
Kárpáti
2024-09-15 at 08:28
Logikus2024-09-15 at 08:21
A Tisza deportálni fogja Orbán migránsait és ha ez nem tetszik a fideszeseknek akkor mehetnek ők is velük.
A magyaroknak joga van eldönteni kikkel akarnak együtt élni és mi úgy döntöttünk, hogy nem akarunk fideszmigránsokkal élni.
Deportálva lesznek a fideszmigránsok és ha ez nem tetszik a fideszes migránssimogatóknak akkor ők is.
Kárpáti
2024-09-15 at 08:23
A migránspárti fidesz tette bevándorlóországgá Magyarországot.
A Tisza Párt első dolga lesz a kormányalakítás után a TÖMEGES MIGRÁNSDEPORTÁLÁS.
Ez a magyar nemzet utolsó esélye a fennmaradásra, a migránspárti Orbán folytatná a tömeges migránsbetelepítést ami nemzethalálhoz vezet.
Logikus
2024-09-15 at 08:21
Ahol nagy számban tartózkodnak migránsok, ott fokozódott a bűncselekmények száma. Ez tény, nekünk pedig nincs rá szükségünk, van saját bajunk is épp elég!
Akinek kelleenek a migránsok fogadják be őket és kész, de ne akarják másokra is ráerőltetni!