Egy olyan világban, ahol minden instabil és képlékeny, és a világ nemzetei az Amerikai Egyesült Államoktól várják el, hogy végre egy erőskezű vezetővel az élén rendet teremtsen, jó stratégia-e egy bizonyos szinten gyengeséget sugározni azzal, hogy Donald Trump kijelentette, nem vállalja a következő vitát Kamala Harris-szel?
Ismeretes, hogy nagyjából döntetlennel zárult Kamala Harris és Donald Trump vitája. Legalábbis a különböző oldalak különböző módon értékelik az ott elhangzottakat. Nehéz tehát kijelenteni, hogy egyik, vagy másik fél megnyerte a szóban forgó összecsapást. Ennek ellenére sokakat meglepett, hogy Trump, visszavéve a harciasságából, közölte: nem lesz következő vita.
Mellesleg, ugyanúgy funkcionál-e még a demokrácia napjainkban, ahogy azt a 20. században megszokhattuk? Vagy inkább egy látszatdemokrácia, esetleg egy szofisztikált diktatúra az, amivé a klasszikus demokrácia a 21. században silányult? Erről és sok egyéb másról beszélgettek a Különvélemény című műsorban Ábrahám Róbert és a heti vendége, Pityinger László.
Naprózsa
2024-09-17 at 02:57
@ Bátori Eszter!
Maga van elmaradva egy brossúrával: a macskagyilkolás már jóideje bizonyított tény és a Kamala alaposan rá fog fázni, mert ő hozatta be a haiti bűnbandákat.
Vízöntő
2024-09-16 at 22:51
Kamala Harris egy következő vitára csak demokratákhoz tartozó Tv-ben és hasonló felállású közegben hajlandó, Trump meg csak a saját közegében, de ismét 3:1-es demokrata felállásban nem!
Trump az elnökjelölt, az USA polgárainak a véleménye számít neki, a mienk nem, érthető tehát, hogy az ottani közeg érdekeit, szokásait, vágyait, álmait kell megérintenie, azokat pedig mi nem ismerjük, jelentős részben azok ismeretlenek, idegenek számunkra, azért mégis itt sokan minősítik Trumpot, Trump lépéseit!
Valamiről közben mindenki elfelejtkezik, Trumpnak még van ideje a csatatér államokat felkeresni, gyűléseket tartani, ott választ adni a miértekre vagy a miért nemekre, Harris hazugságaira rámutatni, feltenni azt a kérdést is, ha Harris eddig büszkén indiainak vallotta magát, most meg hirtelen afroamerikai – fekete – lett, vajon hogyan vállalná a nemzetét mint az USA polgára és elnöke?
És már egy ilyen kérdés is nagyot szól, ráadásul maradt még bőven, a gyűlésein pedig nem lesznek demokrata moderátorok!
Azt követően viszont Harrisnak is nyilvánosság elé kell lépni és fogadok, hogy a TV-k mindent közvetítik majd. Azok lesznek a kemény és döntő menetek és nem Kamala fogja nyerni! (Kamalával szemben pedig Trumpnak van egy nagyon okos, intelligens tanácsadója is, a lánya!)
Beleskapitány
2024-09-16 at 22:49
Trumpli óriásit zakózott a vitában. Ezzel nagyjából egyetért mindenki. Lenne esélye javítani, de inkább eljátsza a sértett óvodást. Szerintem Harris embere. Legalábbis úgy viselkedik, mintha nem is akarna nyerni.
vélemény
2024-09-16 at 22:46
Az egészségügyi porcelán konszern nagy igyekezettel állította hulló csillag pályára a jobb sorsáért sokat güriző társadalmat.
A média 3-1 arányú felállítással szervezett csapata meggyőzően dolgozott, ezért a vita-cirkusz után egy újabb forduló értelmetlenné vált.
A volt elnök tapasztalhatta, hogy a partnerrel éppúgy nem lehet értelmesen nézeteket ütköztetni, mint ahogyan – az ismert okok miatt – a galambbal sem lehet sakkozni.
hülye ellen nem lehet vitát nyerni
2024-09-16 at 22:40
Lehet, hogy tudja, nehéz megnyerni egy vitát egy okos emberrel szemben, de rohadtul lehetetlen egy tök hülyével szemben.
Édi
2024-09-16 at 21:33
Pedig vállalhatott volna egy tucatot is egész addig, amíg Harris összeszedi magát annyira, hogy méltó vitapartner legyen és a 12. vitában már valami érdemlegeset is felmutasson.
na4
2024-09-16 at 21:16
Persze. Mindkét komcsidemokrata hülyével felmosta a padlót, minek vesződne velük tovább?
Wella
2024-09-16 at 20:48
Forró lányok várnak rád —- https://ok.me/q9FH1
2 ÉNAKI
2024-09-16 at 20:34
Vitázni csak olyan emberrel lehet,aki azonos szintet képbisel.Harris meg sem kőzelíti Trump elnököt.
Miki
2024-09-16 at 20:04
Na ,összefújta a szél ide a szemetet,milyen szinten néznek ezek a patkány jenkik minket hülyének?Épeszű ember tudja,hogy az usa nagykövetség emberei mekegnek itt.Kapjátok be nagyívben,ha kell,pusztultok,mint a ruszkik.Ennyi.
bl
2024-09-16 at 20:00
A nő kifordítva mondta el Trump szavait, például azt, hogy vérengzés lesz az autóiparban úgy idézte, hogy vérengzés lesz. Hülyékkel nem lehet értelmes vitát folytatni. Egyébként Kamala metakommunikációja elárulja amikor hazudik, nem véletlenül nem adott interjúkat.
Tamtam
2024-09-16 at 19:46
Trump vitaképtelen, ezért menekült el gyáván a disputa elől.
bl
2024-09-16 at 19:27
Egy nővel szemben nem engedhető meg a harciasság. Fordítva viszont egy nő lehet harcias egy férfivel szemben. Ez egy ok amiért ne érdemes a vitát választani.
A következő ok, hogy az első vitán Kamala elfelejtette elmondani a programját, mert annyira el fog foglalva Trumppal, hogy másra nem is maradt ideje. Ezt azzal tudná kiegyensúlyozni, ha egy második vitán mondhatnak gazdasági lufikat, amik amúgy úgyse teljesülnek, de néhány szavazatot biztosan hoznának. Ezért sem szabad vitázni.
A riporterek súlyosan elfogultak voltak, többször tényellenőrizték Trumpot, Kamalát egyszer se. Egy vitához egyenlő feltételek járnak, hárman voltak egy ellen, ilyen letámadós vitát az 50-es években tudtak generálni az ÁVÓsok a kocsmákban. Ezekkel nem szabad vitázni, mert nem vitaképesek, nem a másik érveire, gondolataira kíváncsiak, hanem a saját agymenésüket akarják sulykolni.
Semmi szükség tehát a vitára.
hufi
2024-09-16 at 19:11
Bizony, jó ötlet volt hogy kabala marissal nem vitázott.
Képzeljük el hazai viszonylatban, hogy Petikével kiáll egy tekintélyes valaki vitázni egy semmihez nem értő egyénnel.
A tekintélyes, tudós csak leégeti magát, Petikém meg örül a “népszerűségének”.
Bátori Kata Eszter
2024-09-16 at 19:10
Az ohiói macskák nevében mondhatom, mindenki jól jár azzal, ha Trump nem vitázik senkivel többé. Rém kínos volt nézni a TV-vitát, ahol eszelős badarságokat ismételgetett, mint aki súlyosan be van drogozva. Nemcsak az elnökségre teljesen alkalmatlan ez a szociopata vénember, de szerintem azt sem tudta, hogy hol van.