79 éves korában elhunyt az olimpiai bajnok, VVK-győztes, négyszeres magyar bajnok, háromszoros Magyar Kupa-győztes, az FTC örökös bajnoka, a Centenáriumi Aranydiplomás, az Év labdarúgójának is megválasztott Juhász István, a Ferencvárosi Torna Club egykori kiváló labdarúgója – jelentette be a klub.
A Fradi honlapján megjelent visszaemlékezés szerint dr. Juhász István 1945. július 17-én született Budapesten. 1959-ben került a Ferencvároshoz, ahol végigjárta a korosztályos csapatokat, mielőtt 1963-ban bemutatkozott a felnőttek között, melyre így emlékezett vissza:
1963. november 7-én mutatkoztam be a felnőtt csapatban, igaz, elég érdekes körülmények között. A korszak sztárjai, Albert Flórián, Rákosi Gyula és Novák Dezső sérült volt én pedig éppen indultam az ifjúsági meccsre. Erre mondja az akkori vezetőedző, Mészáros József, hogy várjak még, mert az első csapatban játszom majd. Nagyon meglepett, amit mondott, de olyannyira, hogy rúgtam négy gólt a Pécsi Dózsának és azzal nyertünk 5:1-re. Attól kezdve pedig a némedi parasztfiú bekerült az elit Fradi-családba”.
Tizenhárom ferencvárosi játékosként eltöltött szezonja során 480 mérkőzésen 87 gólt szerzett. Az egykori kiváló középpályás négyszer nyert magyar bajnokságot (1964,1967, 1968, 1976), háromszor Magyar Kupát (1972, 1974, 1976).
A labdarúgóval 75. születésnapja alkalmából készített interjút a FradiMédia, akkor a klubhoz való kötődéséve kapcsolatban így fogalmazott, „Bárhol voltam vagy vagyok a világon, a második otthonom az FTC. Jóban-rosszban mindig ott volt nekem a klub, és nagyon büszke vagyok rá, hogy itt kezdtem a pályafutásomat, és Magyarországon csak a zöld-fehéreknél futballoztam. Nem is bánom, hogy nem játszottam máshol, mert fantasztikus eredményeket és sikereket értem el a karrierem során és mindezt a Ferencvárosnak köszönhetem. Ezt soha nem felejtem el”.
Tagja volt az 1964/65-ös idényben Vásárvárosok Kupáját nyert együttesünknek, illetve még szerepelt egy-egy alkalommal VVK- és KEK-döntőben is. Az FTC örökös bajnoka (1974) tagja volt az 1968-as mexikóvárosi olimpián aranyérmes magyar csapatnak, ahol nem mindennapi módon, repedt tüdővel lépett pályára. Az ötkarikás játékokon hat mérkőzésen egy gólt szerzett. 23-szor lépett pályára a magyar labdarúgó-válogatottban, amellyel az 1972-es Belgiumban megrendezett Európa-bajnokságon negyedik helyezést ért el. Dr. Juhász Istvánt 1973-ban az Év labdarúgójának választották, 1999-ben pedig átvehette a Centenáriumi Aranydiplomát.
Fotó: Fradi.hu
egresi istván jános ernő
2024-09-16 at 22:25
Pár perce olvastam, és megrázott ez a szomorú hír…
Nagyon szerettem Juhász István csupaszív játékát, nyugodjon békében!
Megfogyatkozott a Fradi 1965-ös, Vásárvárosok Kupáját (VVK-t) nyert csapata, amely – a mai napig – az egyetlen magyar csapat, amelyiknek sikerült győzni, a nagy európai kupák egyikében.
Alcapi
2024-09-16 at 21:42
Nyugodjon békében!
matrix
2024-09-16 at 20:18
Részvétem a családjának !